Vlahović már megegyezett egy topklubbal?

vlahovic_milan.jpgA tegnapi nap folyamán ismételten érdekes hírek láttak napvilágot az olasz sportsajtó hitelesebbik felében a Fiorentina szerb támadójával, Dušan Vlahovićcsal kapcsolatban, ugyanis rendkívül megbízhatónak tekinthető szakemberek szerint a huszonegy esztendős center személyes tekintetben immár döntött jövőjét illetően, melybe aligha lesz beleszólása a Violák együttesének, attól függetlenül, hogy ők maguk mihez kezdenének a csatár körül kialakult helyzettel. 

Az általánosságban véve a leghitelesebb olasz transzfergurunak számító Fabrizio Romano a minap arról értekezett saját alapítású, Here We Go Podcast névre hallható adásában, hogy a Fiorentina illetékeseinek tudomása alapján Vlahović az elmúlt időszakban szinte mindenre kiterjedő megállapodást kötött egy egyelőre meg nem nevezett topklubbal, ugyanakkor azt e pillanatban sem az újságíró, sem pedig a klub szakemberei nem tudják, hogy konkrétan melyik alakulatról lehet szó. 

Romano szerint egyelőre annyi jelenthető ki biztosan, hogy a szerb futballistáért jelen pillanatban is versenyben van a Premier League-ben szereplő Arsenal együttese, mely klub annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben még csak választ sem kapott a balkáni labdarúgó kíséretétől, a jelek szerint töretlenül érdeklődik a futballista iránt, akiben remek lehetőséget lát keretének acélosabbá tételére. 

A londoni gárda az elmúlt napokban ismételten felvette a kapcsolatot a Fiorentinával, akiknél még egy alkalommal rákérdeztek Vlahović árára, ugyanakkor a szakember szerint ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy az Ágyúsok lennének az az alakulat, melyekkel a játékos megállapodásra jutott, mely a múltbeli események ismeretében meglehetősen váratlan és furcsa fordulatnak bizonyulna. 

Mint ismert, a Juventus továbbra is Vlahović egyik fő kérőjének bizonyul, melynek alapján az Öreg Hölgy mindenképpen szeretné soraiban tudni a futballistát, megszerzésére pedig nagy valószínűséggel kísérletet is fog tenni 2022 nyarának során, már amennyiben a Violáknak nem sikerül értékesíteniük legnagyobb értéküket a téli átigazolási szezon ideje alatt. 

Egy ilyen kaliberű ügylet kivitelezéséhez a Bianconerinek egyértelműen jelentősebb pénzösszegre lenne szüksége, melynek előteremtésének legegyszerűbb módját más futballisták, különösképpen eladása jelentené, e szerepkörre pedig több forrás, mindenekelőtt Giovanni Albanese szerint Dejan Kulusevski tűnik a legideálisabb jelöltnek. 

A svéd labdarúgóval kapcsolatban két héttel ezelőtt szögezte le Gianluca Di Marzio, hogy egyéb klubok mellett az Arsenal is élesen figyeli helyzetét, a Sky Sport Italia pedig a tegnapi napon ugyancsak megerősítette, hogy a támadóért folyó versenyben az Ágyúsok számítanak a legaktívabb résztvevőnek, akik minden bizonnyal éppen abban az esetben terveznének komolyabb lépéseket tenni Kulusevskiért, ha nem sikerülne szerződtetniük Vlahovićot.