A Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata a minap hosszabb nyilatkozatot adott az ibériai médiának, melynek keretein belül más fontos témákon felül szót ejtett utóbbi időben mutatott formájáról és játékáról, teljesítményének buktatóiról, a rá nehezedő nyomásról, valamint a jövőjét illető kérdésekről is, leszögezve, hogy egyelőre semmilyen tekintetben nem tudja, hogy a Bianconeri milyen sorsot szán neki a szezon végeztével, kölcsönszerződésének lejártát követően. Az alábbiakban ezen interjút olvashatjátok. 

"Az utóbbi időszakban csaknem egy hónapon keresztül küszködtem sérüléssel, mostanra azonban különösebb sietség nélkül sikerült visszatérnem együttesem keretébe, miközben fizikai tekintetben a lehető legjobb állapotba kerültem. Tisztában vagyok vele, hogy rendkívül sokat kell tennem csapatom sikeréért, melyet leginkább a góllövés által segíthetek elő, ugyanakkor a legfontosabb az, hogy képes legyek megfelelni mesterem kéréseinek, valamint, hogy társaim is hasonlóképpen tegyenek. Nyilvánvalóan én magam is szeretnék jobb futballt bemutatni, valamint több találatot szerezni, mindazonáltal ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Sérülésemet megelőzően jól éreztem magam, egy ilyen törés után pedig őszintén szólva meglehetősen nehéz visszatalálni jó formámhoz" – fogalmazott az El Pais munkatársának. 

"Mindig ott játszom, ahol a Juventusnak éppen szüksége van rám. Mindannyian tudjuk, hogy az utóbbi időben nehéz időszakot élünk át a Serie A-ban, azonban csapatunk továbbra is kiválónak mondható, s hiszünk benne, hogy ha egyszer sikerült a mélységből visszaverekednünk magunkat a csúcsra, akkor újra képesek lehetünk kivitelezni ezt, még azzal együtt is, hogy elképesztően bonyolult feladat áll előttünk. Ehhez mindössze reálisan kell gondolkodnunk önmagunkról, továbbá a külvilágról, s el kell engednünk azon dolgokat, melyeket egészen egyszerűen képtelenek lennénk, vagy lettünk volna véghezvinni. A Bajnokok Ligájában már sikerült kiharcolunk a továbbjutást, ez pedig segít bennünket abban, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk hazai küzdelmeinkre. 

Egy ekkora klubnál mindenki óriási nyomán alatt munkálkodik és éli mindennapjait, azonban mivel kölcsönben szereplek, elképzelhető, hogy rám több figyelem összpontosul a vezetőség, illetve a külvilág részéről, hiszen jövőm továbbra sem számít eldöntött kérdésnek. Ha nem te magad vagy saját sorsod ura, mindössze annyit tehetsz, hogy összeszorítod fogaidat, s megpróbálod a legtöbbet kihozni önmagadból, miközben reménykedsz benne, hogy az illetékesek látják elhivatottságodat, s meghálálják esetleges jó teljesítményedet. Ennél többet senkinek sem lenne szabad elvárnia az efféle szituációktól. 

A leshelyzetek, melyekkel állandóan, meccsről-meccsre szembesülnöm kell, minden egyes futballista számára rendkívül kellemetlenek és zavaróak lennének, kiváltképp akkor, ha ezzel folyamatosan akadályoznák csapatuk teljesítményét. Családom és barátaim ilyenkor természetesen mindig igyekeznek megvigasztalni, és azt mondják, nem tehetek arról, hogy a futballban olyan változások történtek, melyek jelentős hatást gyakoroltak játékstílusomra. Ilyenkor mindig azt felelem nekik, hogy esetem hasonló ahhoz, mint mikor valaki a benzinkúton dolgozik, s az emberek egyszer csak elkezdik sértegetni és köpködni őt azért, mert kifogyott az üzemanyag, vagy mert éppen felmentek az árak. 

Senki sem tökéletes, mi, labdarúgók pedig nem vagyunk gépek, ennek ellenére azonban pontosan tisztában vagyunk vele, hogy mit követlenek tőlünk, ami az én esetemben sincs másképp. A kritika, és a hangosabb, egyes pillanatokban durvább bekiabálások, megjegyzések már nem tudnak felbosszantani, még akkor sem, ha különösebben nem is örülök nekik, azonban a féktelen gyűlölet iránt egyértelműen zéró toleranciát érzek. Nem túlzottan jó példa, ha valaki szülőként ilyen megnyilvánulásokat enged meg magának, ugyanis később gyermekei természetesnek veszik, s magukon hordozzák majd ezen személyiségjegyeket. Mindezzel együtt rendkívül örülök annak, hogy a nagy átlag egyre inkább kezdi felismerni, hogy hol húzódik a határ az egészséges kritika, valamint a kendőzetlen és zabolázatlan gyűlöletkeltés között. Mikor a pályán vagyok, bárkitől elfogadom a sértegetést, azonban mikor feleségemmel és fiaimmal sétálok Torinóban, az efféle viselkedés senkinek sem engedhető meg. 

A spanyol válogatottban látható produkciómmal kapcsolatban ugyanilyen érzéseket táplálok. Mivel már nem vagyok húsz esztendős, nem veszem fel olyan hévvel a negatív véleményeket, mint annak idején. Férjként és apaként példát kell mutatnom gyermekeimnek, hiszen kötelességem megtanítani nekik, hogy egyes élethelyzetekben akkor is fel kell állunk, s folytatnunk kell utunkat, mikor erre semmiféle erőt nem érzünk magunkban, akár a külvilág támadásai miatt is. Mikor teljesítményem miatt érték támadások családomat, meglehetősen nehezen dolgoztam fel a történteket, ugyanis bárhol tartózkodtam, bármit csináltam, mindig szembesülnöm kellett a gyermekeim életét becsmérlő, bántalmazó, fenyegető üzenetekkel, melyeket a sajtó természetesen nem reprezentált a szélesebb nyilvánosság előtt. Szerencsésnek érzem magam, hogy számíthattam társaim támogatására ebben az élethelyzetben, mivel hatalmas erőt adott számomra, hogy a kereten belül a csapat egyik tagjaként tekintettek rám, nem pedig egy olyan emberként, akinek ki kell irtani a szeretteit" – összegzett Morata.