Juve-Fior – Az edzők értékelése

allegri_in_juve_fior.jpgA Serie A 12. fordulójában, mely egyben a Juventus utolsó, novemberi válogatott szünet előtti megmérettetését jelentette, az előző két játéknapon a Sassuolo, majd a Hellas Verona ellenében is vereséget szenvedő Bianconeri a bajnoki tabella 10. pozíciójában állva fogadta a Fiorentina alakulatát, mely mérkőzéssel kapcsolatban a Zenit elleni BL-sikert, illetve az egyhetes edzőtábort követően csak és kizárólag a győzelem lehetett a célja a torinói alakulatnak. A fekete-fehéreknek, meglehetősen hosszas kínszenvedést követően, Juan Cuadrado utolsó percekben szerzett találatával sikerült is elérniük ezt, mellyel a pontvadászatban való felkapaszkodáson túl vezetőedzőjük 200., Zebrák élén elért sikerét is bebiztosították. 

Az összecsapást követően természetesen a két együttes mesterei is értékelték a látottakat, s míg az Öreg Hölgyet vezénylő Massimiliano Allegri elsősorban a csapat mentalitásának jó irányba történő megváltozására fektette a hangsúlyt, addig a Violák mestere, Vincenzo Italiano legfőképpen arról beszélt, hogy fiai megérdemelték volna az egy pontot, melynek eredményeképp emelt fővel távozhatnak az Allianz Stadiumból. 

"Boldog vagyok a mai eredmény, s elsősorban Daniele Rugani, valamint Luca Pellegrini teljesítménye miatt, akik meglehetősen kevés lehetőséget kaptak idén, ám ennek ellenére kiválóan futballoztak, azonban természetesen a teljes csapat miatt is nagy örömöt érzek, ugyanis mentális tekintetben meglehetősen jó felfogással léptünk pályára, sikerünk pedig mintegy megkoronázása utóbbi hetünk munkájának" – jelentette ki General Max a DAZN riporterének. 

"Bár nem lehetünk elégedetlenek a mai győzelemmel, továbbra is rendkívül dühösek vagyunk azon pontok miatt, melyeket kisebb együttesek, példának okáért az Udinese, az Empoli, a Sassuolo, vagy a Hellas Verona ellen hullajtottunk el, mely vereségek igen nehéz helyzetbe sodortak bennünket a Serie A-ban. Ha ezen találkozók alkalmával is képesek lettünk volna a ma képviselt hozzáállással játszani, otthon tarthattunk, vagy éppen hazahozhattunk volna néhány pontot, így amellett, hogy boldogok vagyunk a mai eredmény, vagy a Bajnokok Ligájában elért hétközi győzelem miatt, nem feledhetjük el, hogy mit, s miként vesztegettünk el a korábbiakban. 

Nem hinném, hogy játékunkból mindenképpen hiányozna egy csatár, ugyanis Álvaro Morata ma este jól játszott, s számos lehetőséget alakított ki a társaknak, annak ellenére, hogy az ellenfél kapuját nem sikerült bevennie. A második félidőben többet kísérleteztünk, ugyanakkor az első játékrészben több olyan helyzet is akadt, mikor csak az utolsó passzváltás, vagy éppen a legvégső átadás hiányzott ahhoz, hogy befejezzünk egy-egy akciót, ekképp az ehhez hasonló szituációkban mindenképpen jobban kell majd teljesítenünk a jövőben. 

Morata ma este két nagyobb gólszerzési lehetőséget harcolt ki a maga számára, s bár ezek közül az egyik les volt, a másikat pedig nem sikerült értékesítenie, nem gondolnám, hogy kudarcosan szerepelt volna a Violákkal szemben. Talán egyedül Danilo beadásánál kellett volna okosabb döntést hoznia, mert ott fel kellett volna mérnie, hogy előnyösebb lenne a közelebb eső kapufát célba vennie a játékszerrel, azonban a szóban forgó eset igencsak gyorsan, szinte pillanatok leforgása alatt történt, az pedig bárkivel előfordulhat, hogy ilyenkor nem tudja megfelelően kezelni a szituációt. 

Még egyszer leszögezhetem, hogy elégedettnek érzem magam a mai produkció miatt, hiszen diadalunk nagy löketet adhat nekünk szellemiségünket illetően, mindazonáltal semmiképpen sem szabad hagynunk, hogy a ma esti siker csökkentse figyelmünket és koncentrációszintünket, mivel ezen tényezőket éppen növelnünk kellene ahhoz az elkövetkezendőkben, hogy a továbbiakban is képesek lehessünk ilyen győzelmeket aratni, s egyre keményebb ellenfelekkel szemben is bezsebelni a három pontot. 

Úgy vélem, hogy egy olyan csapatnál, mely a legmagasabb szint, ha így tetszik, a csúcs elérésére törekszik, az a minimum, hogy a játékosok a lehető legtöbb alkalommal az együttes rendelkezésére tudjanak állni, mikor pedig ez a feltétel adott, kellő futómennyiséggel, magas fokú elhivatottsággal, valamint lehetőség szerint minél jobb játék megvalósításával szolgálják kollektív érdekeinket. A labdarúgás világában az eredményes, továbbá a jó játék a legfontosabb, ezt pedig csak úgy lehet megvalósítani, ha a futballisták a megfelelő intenzitás elérésére törekednek az egyes összecsapásokon. 

Ma este a sors igen nagy feladat elé állította két középső védőnket, ugyanis Dušan Vlahovićcsal kellett megmérkőzniük, ami egyáltalán nem egyszerű kihívás, ám ennek ellenére is sikerült megnyerniük ellene való párharcaik legjavát, ami általánosságban véve, a csapat egészét tekintve is jellemző volt a találkozóra. A Sassuolo ellen meglehetősen kevés alkalommal sikerült ezt megtennünk, sőt, akkor még egy meccslabdát is ajándékoztunk a szemben álló félnek, ami sokat elárul arról, hogy mentálisan mennyivel összeszedettebben futballoztunk az elmúlt másfél órában, mint az utóbbi hetekben. 

Hogy miért teljesítettünk jobban az eddigiekben Európában, mint Olaszországban? Elsősorban azért, mert a nemzetközi kupaporondon teljesen más találkozókat kell lejátszanunk, mint a bajnokságban, ahol annak ellenére is sok pontot hullajtottunk el, hogy az esetek nagy részében jó futballt mutattunk be, mint a fentebb említett, Neroverdi elleni megmérettetés alkalmával is. Ma este egy olyan Fiorentina ellen kellett játszanunk, akik eredményesen szerepelnek, s kiválóan futballoznak a jelenlegi idényben, ezért pedig kemény ellenfélnek bizonyultak számunkra, melyet csak jó játékkal, s kellő elhivatottsággal voltunk képesek orvosolni. 

Weston McKennie azért kapott több lehetőséget az utóbbi meccseken, mert jobb futballt és edzésmunkát mutatott be többi középpályásunknál. Bízom benne, hogy Rodrigo Bentancur hamarosan visszatalál jobb formájához, s így több választási lehetőségem lesz a csapat tengelyének jobb oldalát illetően, ugyanis véleményem szerint mind Weston, mind pedig Rodrigo eredményesebb produkciót nyújtanak nyolcasként a jobb, mint a bal oldalon, ezért pedig egyértelműen itt kell szerepeltetni őket. 

Elsősorban azért küldtem be az utolsó tizenöt percben Juan Cuadradót, hogy ezzel több teret nyissak meg alakulatunk számára a kiállítást követően, mivel e döntéssel Pellegrini és Juan felhasználásával már két, szélső középpályásként is kiválóan futballozó játékossal segítettük csapatunk támadásait, ám ezzel együtt nem tagadom, hogy a vezetést jóval korábban is átvehettük volna. Nem tudom, hogy Juan gólja emlékeztethet-e bennünket 2016-ra, mivel rengeteg idő telt el a szóban forgó idény óta, többek között jelen pillanatban már nem vagyok aktív a Twitteren sem, melyet akkoriban előszeretettel használtam. A közösségi média nem az én világom, foglalkozzanak vele a fiatalok. 

Továbbra is biztos vagyunk benne, hogy keretünk magáénak tudhatja a sikerek eléréséhez szükséges mélységet és minőséget, ezért pedig felesleges volna azzal foglalkozni november elején, hogy milyen tervekkel bírunk a januári mercatóra vonatkozóan. A legfontosabbak továbbra is az eredmények, hiszen, mint említettem, nem mehetünk el közömbösen azon tény mellett, hogy ha a Sassuolo, vagy az Empoli elleni találkozókat sikerült volna megnyernünk, a Juventus jelenleg 24-25 ponttal állna a tabellán, alig leszakadva az élmezőnytől. Mivel ezt nem voltunk képesek megtenni, gondolkodásunknak teljesen más irányvonalat kellett vennie, ami azt hiszem sikerült is, hiszen ma este megmutattuk, hogy az igazán veszélyes pillanatokban is meg tudjuk őrizi stabilitásunkat, ehhez pedig csak gratulálni tudok fiaimnak" – összegzett Massimiliano Allegri. 

vincenzo_italiano.jpgA Fiorentinát idén nyáron átvevő Voncenzo Italiano meccs utáni értékelésében elsősorban arról beszélt, hogy a kiállítás sorsára jutó, ezzel pedig a találkozó mérlegét a Zebrák javára billentő Nikola Milenković komoly figyelmeztetésben részesült tőle második sárga lapját megelőzően, emellett pedig kijelentette, hogy a lila mezes alakulat egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet Torinóban, ami miatt nagy sajnálattal térnek majd vissza Firenzébe a szünetet megelőzően. 

"Nagy csalódottságot érzek, mivel komoly esélyünk mutatkozott arra, hogy pontot rabolhatunk a Juventustól, ugyanis a kiállítás pillanatáig remek meccset játszottunk egy igen erős ellenféllel szemben, s egy fantasztikus atmoszférájú stadionban, ugyanakkor ismételten vereséget szenvedtünk egy nálunk jelentősebb alakulattól, ami már számos esetben előfordult velünk a jelenlegi idényben. Teljesítményünk és hozzáállásunk minden tekintetben megfelelőnek bizonyult, ennek alapján pedig teljesen jogosan jelenthetem ki, hogy megérdemeltük volna az egy pontot" – szögezte le a DAZN kérdésére. 

"Mindig van bennem némi félelem azzal kapcsolatban, hogy középső védőink kiállítatják magukat egy meccsen, vagy kisárgázzák magukat a következő találkozóra nézve, ugyanis védekezést illető játékstílusunkból meglehetősen könnyen fakadhatnak ehhez vezető helyzetek. Természetesen mikor azt mondtam Milenkovićnak, hogy csak azért kapott pirosat, mert külön felhívtam rá a figyelmét pár perccel korábban, hogy vigyázzon a szabálytalanságokkal, mindössze a pillanat hevében fogalmaztam így, azonban nem vagyok elégedett az ezt illető történésekkel, s remélem, hogy a mai eset mindannyiunk számára tanulságul szolgál majd. 

Ha egy alakulatunknak sikerült emelt fővel elhagynia az Allianz Stadiumot, azt hiszem, nem panaszkodhat, sőt ebből képes lehet erőt meríteni az előtte álló későbbi meccsekre, vagy kihívásokra is. Bár nem vagyunk elégedettek a végeredménnyel, meggyőződésem szerint a ma esti meccset pusztán bizonyos körülmények összejátszásából kifolyólag veszítettük el, ami miatt egyáltalán nem kell, s nem is szabad szégyenkeznünk. 

Alapvető tervünk az volt, hogy Riccardo Sottil 70. perc környékén kieszközölendő beállításával új erőt viszünk támadásinkba, melyre szükségünk is volt, ugyanis igen kevés lehetőséget tudtunk kialakítani, melynek ellenére nagyszerű keresztlabdákkal, valamint akciók közbeni emberelőnyök kialakításával mégis képesek voltunk zavart okozni a Juventus számára. Nem tagadhatjuk, hogy a meccs vége felé számos ballépést követtünk el, ugyanakkor ebből nekem, valamint stábomnak is tanulnia kell, hogy a tapasztalatot felhasználva megerősödve haladhassunk majd tovább utunkon a későbbiek folytán. 

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő az átigazolási piacon Dušan Vlahović tekintetében, azonban rendkívül unom, hogy álladóan erről kell beszélnünk. Bár a fennálló helyzet magától értetődő módon bosszantó, Dušanon továbbra is azt a koncentráltságot és figyelmességet vélem felfedezni, ami az eddigiekben is jellemezte őt. Csatárunknak ma nem volt könnyű dolga két olyan remek védővel szemben, mint Matthijs de Ligt, illetve Daniele Rugani, azonban általánosságban véve ma is lelkét adta a Fiorentináért. Meglátjuk, hogy mit hoz az átigazolási piac" – zárta mondanivalóját Italiano.  

A mérkőzés összefoglalója: