Elemzés – az Inter elleni meccs

juve_inter.jpgIgazságos döntetlennel ért véget a Derby d'Italia, mely ugyan nem hozott olyan minőséget, mint amit a neve sejtet, és amit a regnáló bajnoktól és az olasz rekordbajnoktól elvárnánk, de ennek ellenére fordulatokban nem volt szegény ez az összecsapás. Ahogy taktikai lépésekből sem volt hiány, amik elemzésre várnak.

Kezdjük is a kezdőcsapattal. A Chelsea elleni meccsel kezdődően elindult a Juventus egy úton, amit leginkább a kemény védekezés, a kontrajáték és az 1-0-ák jellemeznek. Allegri az Inter elleni rangadón sem kívánt letérni ezen ösvényről annak ellenére sem, hogy most már nem beszélhetünk arról, hogy hiányoznak kulcsemberek. A keret bőségének köszönhetően jól ismert fegyveréhez nyúlt, azaz kulcsembereket hagyott a kispadon, hogy majd azok csereként beállva eldöntik az összecsapást. Elméletben ez valószínűleg jól is festhetett, azonban a szerencse nem állt a Mister mellett, ez pedig azt jelentette, hogy a terve kudarcot vallott. Elsősorban Bernardeschit vesztette el már találkozó elején, aki ütőkártya is lehetett volna, mivel az ő mezzalaként való szerepeltetése csak és kizárólag ennek a meccsnek szólt.

Ő lett volna hivatott a 3-5-2-es formációban összekötni a csatársort a középpályával, neki kellett volna legtöbbet mozogni a sorok között, ám azzal, hogy le kellett hozni, helyére pedig Bentancur érkezett, az egész elképzelés nem valósulhatott meg. McKennie hiába rutinosabb ebben a szerepkörben, hosszú ideje tartó gyenge formájának köszönhetően nem tudta elvégezni ezt a feladatot, Bentancur összességében a támadójátékra nem volt alkalmas, míg Locatelli hiába próbálkozott, az előreirányuló passzainak szinte egyike sem volt egy sikertörténet. A taktika viszont nem ezzel, hanem azzal a megpattanó lövéssel lett halálra ítélve, melynek a kipattanóját értékesítette Edin Džeko. Ekkor került olyan szituációba az Öreg Hölgy, amibe már öt meccse nem, azaz hátrányból kellett volna fordítania.

A gólt sok, egészen apró hiba előzte meg:

-Bernardeschi úgy érezte, hogy folytatni tudja a játékot, a szakmai stáb pedig támogatta az ötletet, s jelezték is ezt Allegrinek, aki hallgatva rájuk nem cserélte be Bentancurt. Végül valamilyen oknál fogva mégsem lépett újból a gyepre az Európa-bajnok futballista, holott egy korábbi csere akár átírhatta volna az egész szituációt.

-Azzal, hogy a Juve emberhátrányba volt, Kulusevski lépett vissza az olasz helyére, és ugyan sok vizet nem zavart a bal szélen, de legalább elfoglalta azt a pozíciót. Ez viszont azt eredményezte, hogy a középpályás-sor előtt, amely a tizenhatos vonala előtt volt meghúzva, nem volt senki, aki zavarhatta volna a törököt a lövésben, ugyanis Álvaro Morata nem lépett vissza segíteni a védekezést. A sors fintora, hogy még a lövésbe belevetődő Locatelli fején meg is pattan a játékszer, hogy még inkább a szerencsét okoljuk a gólért.

A tizenhatoson belül közben zajlanak az események:

 

Ezt követően értelemszerűen a Juventusnak kellett támadni, ami már kevésbé ment a torinóiaknak. A labda nehezen jutott el a támadó harmadba, ha pedig el is ért a játékszer Moratához, akkor a védők gyűrűjében a spanyol teljesen esélytelen volt. A Nerazzurri az 5-3-2-es hadrendben simán le tudott zárni minden területet, s képes volt hatástalanítani a Bianconeri futballistáit emberfogással, mivel pedig a sorok között nem volt ember, aki ki tudta volna mozgatni az Inter játékosait a pozíciójukból, így helyzetig sem juthatott a Juve. Leginkább a távoli lövésekben merült ki az olasz rekordbajnok tudománya, ami teljesen indokolt elképzelésnek bizonyult, ugyanis a veterán Handanović már bőven fénykorán túl van, ezen a meccsen sem tudott megfogni egy labdát sem, de ahhoz komoly próbálkozások kellettek volna, hogy potyázásra bírják. Továbbá azzal, hogy az ötfős hátvédsor lefedte az egész előterét a kapunak hosszában, a szárnyvédők pedig nem tudták ezt áttörni, így a jól megszokott beadásokhoz sem nyúlhatott Allegri együttese, az egy szem Álvaro pedig egyébként sem tehetett volna olyan sokat középen olyan védők között, mint Škriniar, Bastoni, vagy de Vrij.

General Max a hatvanadik percben kezdte el javítani hibáját, amikor is becserélte a csapat két legjobbját, Chiesát és Dybalát, akik meghozták a változás szelét. Az olasz kevésbé, ahhoz ugyanis túl távol volt a kaputól és alapvetően is enerváltnak tűnt, viszont az argentin megmutatta, hogy miért is akarják ezt az együttest rá építeni. Érkezésével szemtanúi lehettünk ritmusváltásoknak, kényszerítőknek, kulcspasszoknak, lövéseknek, amik eléggé jól felrázták a Bianconeri teljesen beszürkül futballját. Azért is volt fontos egy hozzá hasonló kreatív ember beállítása, mert a Juventus védelme mélyen helyezkedett edzői utasításra. Megalapozott volt ez az elképzelés a Mister részéről, ugyanis amint Chiellini elkezdett feljebb lépni Danilóval egyetemben, azonnal kontralehetőséghez jutott az Inter, míg korábban gyakorlatilag támadást sem tudtak vezetni.

Abban az esetben, ha Juve támadóbban állt volna a mérkőzéshez, több babér is teremhetett volna, ugyanis nagyon bizonytalanok voltak az Inter támadásépítései, rengeteg rossz passzal megtarkítva (81%-os passzpontosság, 138 darab labdavesztés), amit egy valamire való presszinggel ki lehetett volna használni, de azt is meg kell említenem, hogy ezzel akár hozzá is segíthette volna Allegri a milánóiakat a támadásvezetésekhez, mert Inzaghi együttese nagyszerűen kontrázik.

Ez a mérkőzés eléggé jól rámutatott arra, hogy ahogy sejteni lehetett, ha nincs meg a vezetés, akkor bajban van a csapat, most is csak a büntető mentette meg az Öreg Hölgyet. Arra is rávilágítást kaptunk, hogy Dybala milyen sokat számít egy felállt ellenféllel szemben, ahogy az is egyre inkább körvonalazódik, hogy Chiesa nélkül nincs valami sok sansz a gólszerzésre, esetleg Cuadradóban lehet még bízni e téren, hogy egy beadását valaki be tudja fejelni.

 Játékosok statisztikái:

A Juventus legjobbja: Paulo Dybala