Rugani válthatja de Ligtet a Zenit ellen

de_ligt_rugani.jpgMint ismert, a Juventus futballistája, Matthijs de Ligt a válogatott szünetet követően, Torinóba visszatérve a Bianconeri edzésén kisebb sérülést szenvedett, melynek nyomán az orvosi stáb javaslatára a csapat mestere, Massimiliano Allegri nem is nevezte őt az AS Roma elleni, 1-0-ás arányban megnyert összecsapás keretébe, annak ellenére, hogy meccs előtti nyilatkozatát alapul véve kezdőként számolt volna vele. 

A tegnapi nap folyamán a holland nemzeti együttesben szereplő középhátvéd átesett az ilyenkor megszokott, egészségügyi helyzetét felmérő vizsgálatokon a J|Medicalban, melyek a klub ügyeit illetően általában pontos információkkal rendelkező Romeo Agresti értesüléseit alapul véve kedvező eredménnyel zárultak, ugyanis az olasz újságíró szerint az ifjú futballista nem szenvedett izomsérülést, melyből fakadóan együttesének nem is kell jelentősebb ideig hiányolnia őt. 

Mindennek ellenére Agresti, valamint a vele meglehetősen szoros együttműködésben álló Giovanni Albanese arról számoltak be, hogy de Ligt nagy valószínűséggel nem tudja majd vállalni az együttes holnapi, Zenit elleni összecsapását, elsősorban azért, hogy a vasárnap megrendezendő, Inter elleni Derby d'Italián mindenképpen bevethető lehessen, s segíthesse alakulatát a bajnoki címvédő elleni küzdelemben, ellentétben Paulo Dybalával, aki jelen állás szerint minden bizonnyal majd csak a hónap végén térhet vissza a pályára. 

Albanese úgy tudja, hogy a holland tehetség helyzetével értelemszerűen maga Allegri is tisztában van, ekképp pedig ő sem szeretné erőltetni de Ligt játékát, attól tartva, hogy egy túl korai szerepeltetés további gondokat idézhetne elő a belső védőnél, ugyanakkor ezzel együtt mindenképpen rotálni szeretné a futballista posztján bevethető labdarágókat, hogy pihenőt biztosíthasson az együttes Roma ellen magához képest igen sok hibával futballozó veterán csapatkapitányának, Giorgio Chiellininek. 

A szakíró szerint a tréner ennek nyomán a Zenit ellen a Leonardo Bonucci-Daniele Rugani kettős pályára küldését tervezi, kik közül utóbbi futballista mindeddig egyáltalán nem kapott lehetőséget az Öreg Hölgy jelenlegi szezonjában, ezt pedig Allegri álláspontja alapján nem is tehetné meg jobbkor egy, a mostanihoz hasonló, különösebb krízistől mentes, ugyanakkor jó bizonyítási lehetőséget biztosító pillanatban, ráadásul egy igen fontos, a Bajnokok Ligája-továbbjutás szempontjából is jelentős összecsapáson.