Helyzetjelentés – a válogatott játékosok

ramsey_gol_wales.jpgEnnek a válogatott szünetnek is végre vége, valószínűleg pedig a játékosok is hasonlóan vélekednek, ugyanis azon 16 játékos, melyek a nemzeti együttesüknél töltötték az elmúlt két hetet, összesen tudtak egy gólt és egy gólpasszt összehozni. Torinóba visszatérve viszont már eredményesebbek voltak, ugyanis két barátságos mérkőzést is elrendelt Allegri, melyeken lehetett bizonyítani a fiataloknak. Ugyan az Alessandria elleni 2-1 alkalmával egy futballista sem tudott eredményes lenni, aki a felnőtt keret tagjának számít, ám a Chieri elleni 7-0-ból Kean és Kulusevski is góllal vette ki a részét, előbbi kétszer is beköszönt. Most viszont térjünk is ki a válogatott játékosokra:

 

  • Szczęsny: Lengyelország ugyan két mérkőzést játszott, ám ő csak egy mérkőzésen védett, ugyanis a San Marino elleni 5-0 alkalmával Łukasz Fabiańskit búcsúztatták el a válogatottól, helyére pedig a Monaco kaputehetsége, Radosław Majecki érkezett. Albánia ellen viszont Tek jutott lehetőséghez, amit jó játékkal hálált meg, ugyanis 7.1-es osztályzatot kapott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyetlen egyszer kellett csak hárítania, de ezzel is hozzá tudott járulni az 1-0-ás győzelemhez. Érdekesség, hogy a válogatottnál ezúttal is csak 62%-os passzpontosságra volt képes, míg 17 hosszú átadásából 7 volt pontos.
  • Cuadrado: 170 perccel a lábával tér vissza Torinóba, ugyanis mindkét 0-0-val végződő mérkőzésen kezdőként lépett pályára, ám csak Ecuador ellen maradt végig a gyepen, Uruguay ellen a 80-ik minutumban lecserélte Reinaldo Rueda Rivera. Bentancurék ellen jobb szélső középpályásként 7.1-es értékelést érdemelt ki, míg a ma hajnali összecsapáson nyújtottakért 7.5-ös osztályzatot kapott. A Brazília elleni összecsapást eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni, de a 0-0 nélküle is összejött.
  • Danilo: A megszokottól ezúttal jobban megkímélte Tite szövetségi kapitány, ugyanis a három összecsapásból egyet játszott végig (Kolumbia ellen), egy alkalommal lecserélte a 77 perc után (Venezuela ellen), míg Uruguay együttesével szemben csak a kispadon kapott helyet. Legjobb mérkőzése Cuadrado nemzete ellen volt, amikor is 7.6-ra értékelte a Sofascore, többek közt azért is, mert szélső védő létére kiosztott két kulcspasszt, négyszer közbeavatkozott, háromszor szerelt, kétszer tisztázott, hogy csak a fontosabb statisztikákat említsem. Az előző mérkőzésen viszont már korántsem számított a védősor legjobbjának, ugyanis mindössze 6.7-es osztályzatot kapott.
  • de Ligt: Hollandia Lettország és Gibraltár ellen aratott győzelmet, ám egyikhez sem járulhatott hozzá Matthijs, ugyanis Louis van Gaal mindkét mérkőzésen a van Dijk-de Vrij kettősnek szavazott bizalmat, ők pedig olyan nagyszerű futballt mutattak be (a kapott gól nélküli mérkőzéseken kívül a liverpooli találatot is szerzett), hogy végig a pályán maradhattak.
  • Bonucci: Csapatkapitányként vezette a pályára az Európa-bajnok olasz válogatottat a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, azonban ő maga csak 42 percet játszhatott, ugyanis korábban indokolatlan szövegelésért kapott sárgát, majd a szünet előtt szintén kevésbé indokolt módon kitette a könyökét egy fejpárbaj alkalmával, amiért megkapta a második sárga lapját is.
  • Chiellini: Ő is a spanyolok elleni összecsapáson jutott szóhoz, ugyanis ő érkezett országos cimborája helyére. 45 percig szolgálta nemzeti együttesét, ám hiába érdemelte ki a 7.0-ás értékelést, sajnálatos módon nem tudta kiharcolni a taljánok számára a döntőbe jutást.
  • Alex Sandro: Őt sem hajtották csapágyasra Dél-Amerikában, de tizenhárom perccel mégis többet futballozott, mint honfitársa. Ő a Venezuela elleni találkozón ült a kispadon, míg Kolumbia ellen 7.3-as osztályzatot érdemelt ki, addig az Uruguay elleni produkciója 6.9-es értékelést ért.
  • Locatelli: A hispánok ellen az 58-ik percben léphetett pályára Marco Verratti pótlásaként, azonban nem tudta megváltani a világot, mindössze 6.6-os osztályzatban részesült, de megjegyezendő, hogy a 3 közbeavatkozás és a két szerelés nem néz ki rosszul a neve mellett. Belgium ellen a bronzmeccsen már jobban teljesített, mindezt kezdőként, a védelem előtt. Ugyan 7.0-ás értékelése a középpályások között a legrosszabbnak számított, de a kilencven perc alatt mégis be tudott mutatni többek közt öt szerelést és két kulcspasszt is.
  • Rabiot: Belgium ellen 75 percet szerepelt, amiért 6.8-ás osztályzatot kapott. A mérkőzés utáni napokban azonban koronavírust állapítottak meg nála, majd kiderült az is, hogy ő azon 20 személy egyike, ki nem vette fel a vírus elleni vakcinát annak ellenére sem, hogy lehetősége lett volna rá, és a Serie A összes alkalmazottjának 98%-a már beoltatta magát. Értelemszerűen a Roma elleni mérkőzésen sem számíthat rá Allegri mester.
  • Bentancur: A három mérkőzésből kettőn jutott szerephez, de egyiket sem játszotta végig. Kolumbia ellen a három fős középpálya bal oldali középpályásaként 77 perc jutott neki, a bizalmat pedig 7.1-es értékeléssel hálálta meg. A Brazília elleni 4-1-es vereség alkalmával Óscar Tabárez ámokfutásának áldozata lett, ugyanis a szövetségi kapitány jobb szélső középpályásként játszatta 4-4-2-ben, mindezt úgy, hogy mögötte Nahitan Nández futballozott, akinek középpályásként értelemszerűen fogalma sincs arról, hogy mi fán terem a jobb szélső védő poszt. Szerencsére a Cagliari kiválósága csak 45 percig szenvedett, viszont Bentancur 71 minutumon keresztül igyekezett helytállni, bármiféle siker nélkül, együttese legrosszabbja lett. A katasztrofálisnak számító 5.7-es értékelést kapta meg, háromszor is kicselezték, egyetlen darab hosszú átadása, vagy beadása sem volt pontos, 16 párharcból pedig mindössze négyet tudott megnyerni.
  • McKennie: Legutóbb botránnyal a háta mögött hagyta el Amerikát, ezúttal kisebb sérülést szenvedett, ám a háromból így is két mérkőzésen szerepelhetett, ráadásul egyik alkalommal sem cserélte le Gregg Belhalter szövetségi kapitány. Jamaica ellen 7.4-es értékelést ért el bal oldali középpályásként három fős középpályán, Costa Rica ellen pedig ugyanebben a pozícióban 6.9-es osztályzatra volt képes. Az második összecsapáson azzal hívhatta fel magára a figyelmet, hogy összesen 119 alkalommal érhetett labdába és 12 hosszú átadásából 11 pontos volt. Mivel a Costa Rica elleni összecsapás tegnap hajnalban került megrendezésre, ezért kijelenthető, hogy a Roma elleni mérkőzést sérülés miatt egész biztosan nem kell kihagynia, ha nem jön közbe valami rendellenesség. 
  • Ramsey: A napokban a figyelmet nem csak a Juventust kritizáló nyilatkozatával hívta fel, hanem góljával is, ugyanis Csehország ellen tudott betalálni, mely összecsapás végül 2-2 lett, ő pedig csapatkapitányként végig a pályán tartózkodott. Észtország ellen már csak 80 perc jutott számára, és a 7.1-es értékelést sem tudta felülmúlni, mindösszesen 6.9-re értékelte a teljesítményét a Sofascore az észtek ellen mutatottakért.
  • Chiesa: A spanyolok elleni bukta nem rajta múlt, ugyanis rendkívül önzetlen gólpasszának köszönhetően sikerült szépíteni 2-1-re. Statisztikailag rendkívül nagy kontraszt volt közte és a csapattársak közt, ugyanis míg 7.7-es osztályzatot kapott, addig a papíron második legjobbként számontartott Emersont csak 7.2-re értékelték. A pályán azonban máshogy festettek a dolgok, ugyanis Jorginho volt csak képes a Juventus kiválóságához hasonló teljesítményt letenni az asztalra, azonban a tényen nem változtat, miszerint Federico volt az olaszok legjobbja. Belgium ellen ugyan már nem volt igaz ez állítás, ám a 7.2-es osztályzatával így is a jobbak közé tartozott.
  • Kulusevski: Csupán kilencven percet töltött sárga-kék szerelésben, ugyanis Koszovó ellen szerepelhetett Alexander Isak csatártársaként, míg Görögország ellen a keretbe sem jelölte Jan Andersson. Pedig az első mérkőzésen annyira nem volt borzalmas a 6.9-es osztályzatával, de azt meg kell hagyni, hogy nem sokat javít 15 elvesztett párharcon három szerelés és két kulcspassz.
  • Bernardeschi: Spanyolország ellen hamis kilencesként és jobb szélsőként és jobb szélső védőként is játszott, egy kapufát lőtt is, ám Bonucci kiállításának elsősorban ő itta meg a levét, ugyanis a 45-ik percben őt kapta le Roberto Mancini. Ezen a mérkőzésen nyújtott produkciója 6.7-es értékelést ért meg, míg Belgium ellen nem lépett pályára. 
  • Kean: Mindkét találkozón csereként lépett pályára, összesen pedig 57 percig szerepelhetett Azzurro-színekben. A két meccsen összesen 20 alkalommal ért a játékszerhez, ám nem játszott jól. Spanyolország ellen 6.6-as értékelést kapott, míg Belgium ellen csak 6.3-ra futotta tőle. Ugyan rebesgették, hogy ő is sérülést szenvedett a napokban, ám a Chieri elleni barátságos mérkőzésen lehetőséghez jutott tegnap, mely összecsapáson két gólt is szerzett.