FRISSÍTVE – Juve-Samp – Az edzők értékelése

allegri_vs_sampdoria.jpgA Juventus a ma délután folyamán, Paulo Dybala, Leonardo Bonucci, valamint Manuel Locatelli találatainak köszönhetően eleinte könnyűnek látszó, ám végeredményben mégis nyögvenyelősnek mondható, 3-2-es győzelmet aratott a Sampdoria alakulatával szemben, mely sikerrel ideiglenesen a tabella nyolcadik helyére kapaszkodott fel a zebramezes gárda, ami a mérkőzés során látható hibák ellenére lélektani tekintetben igen fontos tényezőnek bizonyulhat a Chelsea elleni hétközi Bajnokok Ligája-rangadót megelőzően. 

Az összecsapás után az ilyenkor szokott módon a két csapat mesterei is értékelték a látottakat, s míg a Zebrákat vezénylő Massimiliano Allegri labdarúgóinak megítélésen túl a kapott gólok okait fejtegette, addig a Blucerchiata trénere, Roberto D'Aversa játékosai hibáira fektette a hangsúlyt. 

"Rendkívül örülök, hogy hosszabb időt követően hazai környezetben is megszereztük első győzelmünket a szezonban. Bár teljesen egyértelmű, hogy a látottaknál sokkal korábban is lezárhattuk volna az összecsapást, megítélésem szerint a 2-1-es állást megelőző szögletet, valamint a Samp második gólját eredményező szituációt leszámítva alapvetően jól teljesítettünk a védekezési szakaszban, ami mindenképpen jó előjelnek bizonyul számunkra a jövőre nézve" – szögezte le a szakvezető a Sky Sport Italia kérdésére. 

"Úgy vélem, hogy az utóbbi hetekben elvégzett munkánk eredményei kétségkívül meglátszottak mai produkciónkon, ezt alapul véve pedig az elkövetkezendő időszakban is képesek lehetünk további fejlődés kieszközölésére. Húsz perc elteltével már akár 3-0-ra is vezethettünk volna, mivel egyértelműen több lehetőséget teremtettünk, mint ellenfelünk, s bár nem tagadom, hogy a találkozó több pontján is alkalmuk nyílt volna megszerezni negyedik gólunkat, néhány negatívabb körülménytől eltekintve semmiképpen sem lehetünk elégedetlenek a végeredménnyel.

Továbbra is úgy vélem, hogy egyik legnagyobb hiányosságunkat az jelenti, hogy képtelenek vagyunk megfelelően felismerni, s ebből kifolyólag kezelni az egyes meccsek kulcsmomentumait, ugyanakkor senki sem várhatja el tőlünk, hogy kilencven percig irányítsunk egy-egy találkozót, mivel ez egyszerűen lehetetlen feladatot jelentene számunkra.

Nem vagyok pontosan tisztában vele, hogy milyen munka folyt a Juventusnál az elmúlt két esztendőben, mikor nem volt lehetőségem testközelből szemlélni az eseményeket, ám jelen pillanatban kezdünk visszatérni a helyes útra, s annak ellenére, hogy a megfelelő nyomvonal meglelése során elengedhetetlenül találkozunk kisebb-nagyobb kátyúkkal, némi idő elteltével egészen biztosan meg fogjuk kapni a megérdemelt jutalmat tevékenységünkért. 

A kapott gólok ellenére nem gondolnám, hogy sokat szenvedtünk volna ma délután, mivel tisztában voltunk vele, hogy a Samp milyen minőséggel és eltökélt hozzáállással rendelkezik, ennek nyomán pedig felkészülhettünk a nehezebb pillanatokra, melyeken végül keresztül is kellett mennünk.

Ha a későbbiekben képesek leszünk arra, hogy korábban lezárjuk az egyes mérkőzéseket, sokkal több mentális energiát fogunk megtakarítani, melyből e pillanatban nem sok áll rendelkezésünkre a negatívabb eredmények, valamint a szó szerint kiszenvedett, nyögvenyelős sikerek miatt."

Az olasz tréner ezt követően egyes labdarúgóinak mutatóiról, valamint az egyaránt megsérülő Paulo Dybaláról és Álvaro Moratáról értekezett, akik állítása szerint kénytelenek lesznek kihagyni a Bianconeri soron következő megmérettetéseit, azaz a Chelsea, illetve a Torino elleni rangadókat. 

"Sajnálatos módon a mai meccsen két igen fontos veszteséget szenvedtünk, ugyanis mind Paulo Dybala, mind pedig Álvaro Morata lesérült a mérkőzésen, állapotukból fakadóan pedig nem hinném, hogy bármelyikük is bevethető lenne a Chelsea elleni BL-találkozón, vagy a Torinóval szemben megvívandó városi derbin, ez egészen biztosan kijelenthető.

Reméljük, hogy a következő válogatott szünet után mindketten bevethetőek lesznek majd, ugyanis az azt követő időszakban hatalmas szükségünk lesz keretünk minden egyes labdarúgójára a számunkra szükséges eredmények eléréséhez. 

A sérülések a mérkőzések részeinek tekinthetők, ennek révén pedig nem panaszkodhatunk miattuk különösebben. Ma délután sajnálatos módon nekünk kellett átélnünk ehhez hasonló fájó pillanatokat, azonban könnyen lehet, más fordulókban közvetlen riválisainkkal esnek majd meg efféle szerencsétlenségek. 

A Paulo helyére érkező Dejan Kulusevski igen jó játékkal rukkolt elő, s ahogy a korábbiakban, úgy most is úgy gondolom, hogy a svéd egyaránt képes lehet támadóként, valamint támadó középpályásként futballozni, a legfontosabb pedig az, hogy olyan szerepkörben lépjen pályára, ahol kevésbé kerül saját tizenhatosának előterébe.

Federico Chiesa szintén igen fontos tulajdonságokkal rendelkezik, ma délután pedig sokkal koncentráltabban szerepelt, mint az ezt megelőző hetek bármelyik mérkőzésén, s kis szerencsével gólt is szerezhetett volna, ahogy tette az a Spezia ellen is. 

Aaron Ramsey elsősorban Manuel Locatelli és Rodrigo Bentancur egyre jobban kiütköző fáradtságából kifolyólag kapott lehetőséget a Samppal szemben, emellett pedig igen fontos volt, hogy a három védővel operáló hátsó alakzatra való átállást követően is fegyelmezettek maradhassunk, s ne szakítsuk szét a pályát, melyet egyedül a középpálya stabilizálása által érhettünk el. 

Meggyőződésem, hogy Matthijs de Ligt, annak ellenére, hogy fiatal korától fogva már ötletek metén lépett pályára, birtokában tudhatja azon jellemvonásokat, melyeket alapul véve eredményesen szerepelhet egy három védőt alkalmazó felállásban, éppen ezért egyetlen percig sem aggódtam amiatt, hogy milyen hatást gyakorol majd rá Giorgio Chiellini beállítása, valamint az ebből következő hadrendváltás."

A tréner, mondanivalójának végéhez közeledve szót ejtett a védekezés alapvető fontosságáról, valamint a Serie A-t illetően tapasztalható, ezzel kapcsolatos tendenciákról is, leszögezve, hogy az olasz pontvadászatban immár jóval több gól esik, mint a korábbi idényekben, emiatt pedig nem várható el a fekete-fehérektől, hogy minden esetben az egykor rájuk jellemző magabiztossággal menedzseljék a találkozókat. 

"Könnyen előfordulhat, hogy a jövőben több alkalommal is bevetjük majd a három-, illetve négyvédős játékrendszereket, mivel ezen változtatások a teljes csapatot nagyobb figyelemre és fegyelemre késztetik, valamint arra ösztönzik a labdarúgókat, hogy eredményesek legyenek az ellenfél kapujának előterében. 

A fent említettek ellenére teljesen egyértelmű számomra, hogy jelenlegi szintünknél jóval összeszedettebb futballra van szükségünk hátsó alakzatunk tekintetében, ám tagadhatatlan tény, hogy a Serie A-ban manapság már jóval több gól esik, mint az elmúlt esztendőkben, emiatt pedig szinte minden csapat beenged egy-két találatot összecsapásain.

A Juventusnál kitartunk eddigi elképzeléseink mellett, azaz a védekezési szakasz során igyekszünk minél szorosabb emberfogást alkalmazni, mindazonáltal ezzel együtt sem mehetünk el az egyéni hibák jelentősége mellett, melyek ma is jellemeztek bennünket, példának okáért a Sampdoria első találatát megelőzően, mikor Alex Sandro már a beívelés előtt lemaradt a neki jutó futballistáról, Leonardo Bonucci pedig annak ellenére, hogy igyekezett menteni a menthetőt, nem tudott segíteni a helyzet megoldásában, Maya Yoshida pedig így már könnyűszerrel vehette be Mattia Perin kapuját.

Hogy miért Leo végezte el csapatunk tizenegyesét? Az öltözőben egy előre meghatározott sorrend uralkodik a büntetők végrehajtását illetően, Dybala hiányában pedig Bonucci volt a felelős az ítélet elvégzéséért" – zárta mondanivalóját Max Allegri. 

d_aversa_juve_samp.jpgA Sampdoria mestere, Roberto D'Aversa meccs utáni nyilatkozatában arról beszélt, hogy alakulata meglehetősen jó felfogásban és agresszíven futballozva kezdte a találkozót a Juve ellen, azonban ezzel együtt kiemelte a fiai által elkövetett taktikai és technikai pontatlanságokat is, melyek álláspontja szerint végül eldöntötték a meccs kimenetelét. 

"Meglátásom szerint együttesünk a mai meccs során igencsak jó futballt mutatott be a védekezés tekintetében, potenciális ellentámadásaink kibontakozását megelőzően azonban túlságosan gyakran ajándékoztuk oda a játékszert ellenfelünknek. Támadásaink felépítésekor egyértelműen megmutatkozott, hogy a két fél közül mely alakulat rendelkezik magasabb minőséget képviselő labdarúgókkal, melynek kamatoztatásával a Juve igen sokszor sodort bennünket nehezebb helyzetekbe" – szögezte le a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

Kár lenne tagadni, hogy fiaim rendkívül sok technikai pontatlanságot követtek el a találkozón, melyeken a jövőben mindenképpen rengeteget kell majd dolgozunk, ez pedig igaz alapvető hozzáállásukat illetően is, ugyanis nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyes kulcshelyzetekben ennyire hanyag és könnyelmű szellemiséget tanúsítsunk. 

Tiszta sor, hogy mint minden kisebb együttesnek, nekünk is tanulnunk kell a jelentősebb gárdáktól, példának okáért olykor érdemes lenne követnünk a Bianconeri példáját, s felesleges ügyeskedés helyett nemes egyszerűséggel kivágnunk a labdát a lelátóra, ahogy azt Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini is tette bizonyos alkalmakkor.

Véleményem szerint a ma is betaláló Antonio Candreva igen nagy fegyvert jelenthet számunkra a bajnokság további részében, azonban ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtson, mindenképpen éreznie kell a bizalmat részemről, valamint csapattársai felől is, emellett pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy mindig többre törekedjen, s sose legyen elégedett önmagával" – zárta szavait D'Aversa. 

A meccs összefoglalója: