Allegri: "Meg kell tanulunk küzdeni az utolsó 15 percre"

allegri.JPGOlaszország egyik legpatinásabb rangadójával zárult a Serie A negyedik fordulójának vasárnapi játéknapja, ugyanis a Juventus fogadta Torinóban az AC Milan csapatát. A Massimiliano Allegri által edzett fekete-fehérek számára rendkívül fontos volt a győzelem megszerzése, hiszen a csapat igen csalódástkeltően kezdte a szezont, az első három fordulóban mindössze egy pontot sikerült gyűjtenie, így a tabella tizenhatodik helyén szégyenkezve fogadta Stefano Pioli együttesét, akik három fordulót követően száz százalékos mérleggel érkeztek a piemonti fővárosba. A mérkőzés első félidejében Morata korai góljával a Zebrák szereztek vezetést, majd a második játékrészben Ante Rebić egyenlített szögletből. Több találat nem született, így a mérkőzés 1-1-es eredménnyel zárult. A lefújást követően kétségkívül a bianconeri szurkolói lehetnek csalódottabbak, hiszen mindenképp szükséges lett volna a győzelem, hogy a csapat elkezdjen megindulni felfelé a tabellán, azonban a döntetlen csak arra volt elég, hogy a torinói egylet négy lejátszott mérkőzést követően 2 szerzett ponttal a tabella kieső, 18. helyén szégyenkezzen. Természetesen Allegri sem volt boldog, aki megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, melyben saját hibáját is elismerte, elsősorban a cseréket illetően.

"Rendkívül dühös vagyok a történtek miatt, hiszen egy jó első félidőt hoztunk le, melyben egyetlen egy lövést engedtünk csak a Milannak, melyet Tonali lőtt a tizenhatoson kívülről. Az első félidőt, legfőképpen az egyenlítést követően  már a vereséget is kockáztattuk, pedig korábban teljesen kontroll alatt tartottuk a mérkőzést." - kezdte a DAZN-nak adott nyilatkozatát a toszkán mester. "Sajnos elvesztettük a koncentrációt, nézzék csak meg a szögletet, amelyből a gólt kaptuk, egyáltalán nem voltunk hatékonyak a védekező fázisban. Egy mérkőzés során fellelhetők ezek a fontos pillanatok, amikor az ellenfél nem szerezhet gólt, nekünk pedig jónak kell lennünk, hogy ezekben a momentumokban megakadályozzuk az ellenfél gólszerzését. Mindenképpen külön kell még javulnunk ebben, amellett, hogy a csapat teljesítménye fejlődik."

Négy mérkőzést követően a csapat a kiesést jelentő tizennyolcadik helyen áll, nyolc pontra a listavezető milánói együttesektől. Harcban lehet-e még a Bianconeri a Scudettóért? "Ez a mérkőzés semmit sem változtat elképzeléseimen a Juventus erejét illetően. Amit meg kell tanulnunk, hogy vannak ilyen mérkőzések, ahol a kulcspillanatokban keménynek, olykor rossznak kell lenni, hogy a kívánt eredményt elérhessük. Ez egy tanulási folyamat néhány játékos számára. A felelősség engem illet, hiszen hibáztam a cserékkel. Talán több védekező típusú játékost kellett volna felküldenem, amikor a mérkőzés a kezünkben volt." - folytatta Allegri.

A 2015/16-os szezon során hasonló rossz rajtott vett a Juventus, azonban végül sikerült megnyerni a bajnokságot. Most is ez várható? "A mai egy fontos mérkőzés volt, melyen egy pozitív eredményre lett volna szükségünk, de mint korábban mondtam, az összecsapás a Milan számára sokkal fontosabb volt, hiszen egy győzelemmel kiírhattak volna a bajnoki címért zajló versenyfutásból. A döntetlennel a köztünk levő különbség nem változott, így még van lehetőségünk, hogy javítsunk. És akkor beszéljünk ismét az utolsó 15 percről. Megnyerni egy mérkőzést az egy dolog, bajnokságot nyerni meg a másik, anna a kulcsa pedig a maihoz hasonló gólok elkerülése. Lehet döntetlent játszani, ha az ellenfél jobb volt, de nem úgy, hogy kiengedjük a győzelmet a kezünkből." - bosszankodott tovább a Mister. 

A riportetek Dybala játékáról is érdeklődtek. "Paulo nagyon jól tudja szervezni a játékot, valamint a labdák tisztára játszásában is kiemelkedő. Alvaro is jól teljesített mellette, azonban izomsérülést szenvedett, és változtatnom kellett. Ettől függetlenül az első félidő igen pozitív volt, a másodikban talán komolyabb jelenlétre lett volna szükség mindenkitől. Ami különösen dühít, hogy a mérkőzések utolsó 15 percében sokkal jobban kell szenvednünk és küzdenünk. Nagyon jól tudod Ciro (Ferrara, a szerk.), aki számos kupát és bajnokságot nyertél, hogy ebben a periódusban kell topon lenned, akár kissé piszkosul játszva, hogy haza vihetsd a három pontot. Ezt nagyon gyorsan meg kell tanulnunk." 

A mérkőzés során végig érezhető volt a feszültség, a játékosok többször is összekaptak egymással. "Szerencsére a bíró időben lefújta a mérkőzést, mivel ekkor már a vereséget kockáztattuk. Ismétlem, az utolsó 15 perc, ami különbséget jelent egy mérkőzésen, ha erre az időszakra nem teszed félre a személyes ellentéteket, és nem állsz a csapat rendelkezésére, legyél akár hátvéd, vagy csatár, ez történik. Senki sem fog emlékezni a jó teljesítményre, csak az út szélén hagyott két pontra." - folytatta Allegri.

 A mérkőzés során Allegri próbált formáció váltani, 4-4-2-ről 4-3-3-ra. "Megértem, hogy szeretitek a formációkat tanulmányozni, azonban a felállás semmilyen szerepet nem játszik abban, hogy jó játékkal vezetsz, majd az utolsó 15 percben gólt kapsz egyetlen kapura tartó lövésből, még ha a Milan többet is birtokolta a labdát a második félidőben. Ebben az időszakban összeszorított fogakkal kell védekezned, még ha nincs is meghatározott alakzat. Ellenkező esetben nem nyersz mérkőzéseket, és ha így folytatjuk, nem fogunk bajnokságot nyerni." - zárta interjúját a Juventus edzője.