Beharangozó - a Napoli elleni meccs

loghi_400x400_0007_napoli.pngA harmadik forduló elhozza a Juventus számára az idény első igazi rangadóját, hiszen Nápolyban kell ma este pályára lépni, de a várt 6 ponttal ellentétben csupán egy lapul Allegri mester csapatának a zsebében, úgyhogy ez még egy plusz terhet tesz az együttes vállára. A tavalyi szezonban a torinói összecsapás kaotikus események fényében lett megtartva, a nápolyin pedig Lorenzo Insigne büntetőből elért góljával nyert a kék-fehér csapat 1:0 arányban. Az elmúlt két idény, és Cristiano Ronaldo távozásának fényében elértünk oda, hogy kimondhatjuk, bizony ennek a focimeccsnek nem a Zebrák az esélyesei. Ezt tetézi még egy vállalhatatlan méretű sérüléshullám is, amiről lentebb részletesen is megemlékezünk. A mai esemény helyszíne a Diego Armando Maradona stadion lesz, az időpont 18 óra, a Sport 2 csatornán nézhető meg a televízióban, és a mérkőzés dirigálását Massimiliano Irrati sporttársra bízta az olasz szövetség.

A jelenlegi olasz játékvezetők egyik ismert tagja Irrati, aki 1979. június 27-én született Firenzében, és 2012 óta az első osztályú bírói kar tagja. Ezen időszak alatt 130 Serie A mérkőzésen működött közre, 628 alkalommal mutatta fel a sárga lapot ami 4,83-as átlagnak felel meg. Ezen felül villantott még 36 piros kártyát és megítélt 38 büntetőrúgást is. 2012 március 18-án egy Bologna-Chievo 2:2-es mérkőzésen debütált, és az átlagnak megfelelő 5 sárga kiosztásával tette ezt mindenki számára emlékezetessé. A két csapat mérlege az ő vezetése mellett csaknem azonos, hiszen a Napolinak 13, a Juvénak 14 esetben dirigált, ezeken a hazaiak 10-1-2-es, a vendégek 11-2-1-es győzelem, döntetlen, vereség arányt tudnak felmutatni. Akármilyen meglepő, de csaknem 10 éves pályafutása alatt ez lesz az első meccs amit ebben a párosításban le kell vezényelnie.

A Partenopei eddig mindkét összecsapását megnyerte, így hat ponttal áll a tabella 5. helyén, de csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően. A Bianconeri eddig 75 alkalommal vizitált a Nápolyban, és a mutató majdnem teljesen egyenlő, hiszen 25-27-23 a vendéglátó szempontjából. A Napoli legértékesebb játékosa, az 50 millió euróra taksált nigériai csatár Victor Osimhen. A két csapat értéke közötti különbség enyhe Juventus fölényt mutat, a korátlag teljesen egyforma, és a válogatott játékosok száma 17-21 a látogatók javára. Bár a válogatott játékosok száma a keretben mit sem ér, ha azok nem léphetnek pályára. Nem húzhat ma szerelést az egyik oldalon Alex Meret, Stanislav Lobotka, Diego Demme, Dries Mertens, Piotr  Zieliński és Faouzi Ghoulam míg a másikon Juan Cuadrado, Federico Chiesa, Kaio Jorge, Arthur, Alex Sandro, Danilo, Paulo Dybala és Rodrigo Bentancur. Emiatt a rengeteg hiányzó miatt a felnőtt csapat keretéből csak 16 játékos áll a mester rendelkezésére, akikből 3 kapus. Így könnyen a kezdőcsapatban találhatja magát Mattia De Sciglio és Luca Pellegrini is, de nagy eséllyel pályára lép majd a visszatérő, és a hétközi válogatott meccsen duplázó Moise Kean is. Ebben a párosításban eddig négyen értek el kiemelkedő gólszámot, Antonio Wojak és Alessandro Del Piero 11-11, míg Felice Borel és Gonzalo Higuaín 9-9 gólt lőttek. Borel és Del Piero csak a Juventus mezében talált be, míg a másik két játékos mindkét csapat színeiben eredményes volt. A Zebrák legutóbb a 2019-es fellépésükön tudtak itt nyerni 2:1 arányban, akkor a gólokat Miralem Pjanić és Emre Can szerezték.

Mivel a két csapat múltja elég jelentős, és a két mester is elég régen az olasz futball vérkeringésében van már, így az Azzurrit irányító Luciano Spalletti mind a Juventus, mind Massimiliano Allegri ellen jó pár csatát vívott már meg. A kétszeres Olasz Kupa és egyszeres Olasz Szuperkupa győztes edző 1959. március 7-én született, és a szakma alapjait az Empolinál kezdte elsajátítani. Aztán megfordult még többek között a Sampdoria, az Udinese, a Roma, a Zenit és az Inter padján is. Mindent figyelembe véve 907 meccsen irányította csapatait és ezeken 458 győzelmet, 222 döntetlent és 227 vereséget könyvelhetett el. A trénerek közül Carlo Ancelotti, a csapatok közül az AC Milan ellen van a legtöbb fellépése, 24 illetve 34, de a Juve és Allegri elleni 27 és 11 sem kevés. A  torinói csapat elleni 27 meccsből csak 2 győzelemre és 5 döntetlenre futotta, míg a Juventus mestere ellen már valamivel jobb, 3 győzelem és 3 döntetlen a mérleg.

A kétszeres bajnok és ugyanennyiszeres Olasz Szuperkupa győztes, valamint hatszoros Olasz Kupagyőztes déliek az idei mercatóból nem merítettek túl nagyot, hiszen ingyen megszerezték a római Juan Jesust és a Baris Davide Marfellát, és nigériai André-Frank Zambo Anguissát a Fulhamtól 600 ezer euróért.  Kölcsönben az Empolihoz került Sebastiano Luperto,  Elseid Hysaj ingyen lett a Lazio játékosa, akárcsak Nikola Maksimović a Genoáé.

A Sky Sport Italia a mai meccsre az alábbi kezdőcsapatot jósolja: