Az Emberi Jogok Európai Bírósága elismerte Giraudo fellebbezését

giraudo.jpgAz olasz sportsajtó képviselőinek egyöntetű beszámolója szerint az utóbbi napok a számos negatív információ mellett némileg kedvezőbb hírekkel is szolgáltak a Juventinók számára, ugyanis egy tegnapelőtt meghozott ítélet értelmében az Emberi Jogok Európai Bírósága helybenhagyta, azaz elismerte a Bianconeri egykori ügyvezető igazgatójának, Antonio Giraudónak 2020-ban benyújtott fellebbezését, mellyel a korábbi szakember a 2006-os calciopoli idején rá kirótt, sportágtól való örökös eltiltást szerette volna semmissé nyilvánítani. 

Habár statisztikák szerint a szervezet a hozzá befutó fellebbezések átlagosan mintegy 90%-át élből elutasítja, Giraudo ügyét olyan ügyvédek irányították, mint az ismert torinói szakember, Amedeo Rosboch, valamint belga pályatársa,  Jean-Louis Dupont, akinek neve a lejáró szerződéssel bíró futballisták egy másik alakulathoz való ingyenes átigazolását lehetővé tévő Bosman-szabály megalkotásának kapcsán csenghet ismerősen a sportág kedvelőinek köreiben. 

A hetvenöt esztendős Giraudo ügyvédei elsősorban azzal érveltek a fellebbezés benyújtásakor, hogy a most eltörölt, 2006-os ítélet több ponton is súlyosan sértette a védelemhez való jogot, míg az ezt előkészítő eljárás során az ügyet vizsgáló olasz hatóságok helyenként teljesen értelmetlen lépéseket követtek el és ésszerűtlen következtetéseket vontak le bizonyos tényekből vagy információkból. 

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletével ugyanakkor korántsem zárult le a szakember kálváriája, ugyanis ezt követően a tizenöt évvel ezelőtti ítéletet meghozó olasz államnak kell előállnia a saját döntésének helytálló mivoltát alátámasztó bizonyítékokkal, melyre a különféle jogi szervezeteknek Giraudo védői szerint mindössze hét napjuk lesz, mely idő alatt egy hozzávetőlegesen hétezer oldalas dossziét kellene átolvasniuk a teljes körű helyzetkép kialakításához, ami magától értetődő módon kevés időnek bizonyul egy ekkora jelentőséggel bíró ügy esetében. 

Amedeo Rosboch szerint ha az olasz jogi szervek nem tudják megindokolni, hogy 2006-ban meghozott ítéletük helytállónak bizonyult, az EJEB határozata ismételten felélesztheti a calciopolival kapcsolatos vitákat az itáliai futballéletben, ugyanis amennyiben világossá válik, hogy Giraudót annak idején jogtalanul vonták felelősségre, s határoztak hasonlóképpen sorsáról, akkor a teljes eljárássorozat, illetve annak legfőbb eleme, azaz a Juventus két bajnoki címének elvétele, illetve a klub másodosztályba való kizárásának indokoltsága is súlyos kérdéseket vetne fel maga után.