Donovan: "Hatalmasat csalódtam McKennie-ben"

landon_donovan_mckennie.jpgAz Amerikai Egyesült Államok válogatottjának egyik legmeghatározóbb legendája, a jelen pillanatban a San Diego Loyal mestereként tevékenykedő Landon Donovan a tegnapi nap folyamán rövidebb, ám annál velősebb nyilatkozatot adott a Futbol con Grant Wahl elnevezésű podcast-adásban, melyben élesen bírálta a Juventus középpályását, Weston McKennie-t, aki állítása szerint már-már megbocsáthatatlan vétséget követett el napokban nyilvánosságra bukkanó kihágásával, melynek következtében a futballistának el kellett hagynia a nemzeti együttes keretét, s vissza kellett utaznia Olaszországba. 

Az egykori támadó mondanivalójának bevezetéseként kifejtette, hogy hatalmasat csalódott a huszonhárom esztendős futballistában, azonban az eddig nyilatkozókkal egyetemben ő maga sem nevezte meg egyértelműen, hogy McKennie pontosan milyen nemű kihágást követett el az elmúlt időszakban. 

"Pontosan tudom, hogy milyen vétség írható Weston számlájára, mellyel megszegte az USA válogatottjának szabályzatát, ugyanakkor mivel nem vagyok illetékes, sem most, sem pedig a későbbiekben nem kívánok, s nem is fogok a nyilvánosság előtt beszélni arról, hogy McKennie milyen jellegű előírásokat hágott át szóban forgó cselekedeteivel" – szögezte le Donovan. 

"Annyit mindenképpen elmondanék, hogy hatalmasat csalódtam Westonban. Egészen egyszerűen hatalmasat. Úgy vélem, hogy az általa elkövetett ballépés szinte megbocsáthatatlannak tekinthető, legalábbis én magam egyértelműen ekképp gondolok rá, ugyanis az az önzés, melyet McKennie megengedett magának az utóbbi napokban, három ennyire fontos világbajnoki selejtezőt megelőzően, nem csak őt magát hozta rendkívül nehéz helyzetbe, hanem minden egyes csapattársára, valamint egy teljes nemzet számára is beláthatatlan következményekkel járhat. 

Őszintén szólva, érthetetlen, hogy Weston miért adta a fejét ilyen jellegű tettek végrehajtására. Pályafutásom során én magam is számos ostobaságot követtem el, emiatt e téren nem is szeretném szentként beállítani magam, s tisztában vagyok azzal is, hogy McKennie továbbra is rendkívül fiatal labdarúgónak számít, mindazonáltal úgy vélem, hogy kora ellenére rendelkeznie kellene elegendő érettséggel ahhoz, hogy felfogja: ehhez hasonló történések soha többé nem eshetnek meg, mivel alapvetően sem kellett volna bekövetkezniük. 

Egy efféle helyzetben semmi szükség arra, hogy a labdarúgók saját fejük után haladva kövessenek el felelőtlen cselekedeteket, főleg úgy, hogy minden egyes futballistának tisztában kellene lennie a körülménnyel, miszerint a szóban forgó találkozók óriási fontossággal bírnak a válogatott számára. Még egyszer leszögezném, hogy elképesztően nagyot csalódtam Westonban, azonban ez természetesen nem azt jelenti, hogy McKennie rossz ember lenne, csupán azt, hogy kötelező jelleggel tanulnia kell a történtekből, melyeket soha többé nem szabad ismét elkövetnie, még véletlenül sem. 

Biztos vagyok benne, hogy a középpályásnak ezt követően rengeteget kell dolgoznia azért, hogy visszanyerhesse csapattársai bizalmát, mivel meggyőződésem, hogy ha Weston a pályán lett volna Kanada ellen, válogatottunknak sokkal könnyebb dolga lett volna, még ha nem is feltétlenül nyerte volna meg az adott összecsapást. McKennie-nek tudatosítania kell magában, hogy azért van itt, hogy segítsen a világbajnokságra való kijutásban, mivel ezek a srácok azért szerepelnek a címeres mezben, hogy kvalifikálják magukat a világtornára, nem pedig azért, hogy szórakozzanak. 

Futballistáinknak ez lehet életük egyik legnagyobb eredménye, mivel a labdarúgás biztosítja megélhetésüket, s minden álmuk az, hogy kint lehessenek a világbajnokságon. Azon játékosok, különösképpen Christian Pulisic, akik ott voltak csapatunk legutóbbi kudarcánál, pontosan tudják, hogy milyen érzés átélni egy ekkora álom szertefoszlását. Pontosan tudják, milyen érzés Trinidad nemzeti stadionjának gyepén ülni és zokogni azért, mert nem sikerült a kvalifikáció. Weston szinte helyrehozhatatlan hibát követett el, s őszintén szólva csak remélni tudom, hogy tanul az esetből, s minél hamarabb bocsánatot kér társaitól amiatt, hogy ilyen helyzetbe hozta őket, melyet természetesen saját magának is fel kell fognia, a lehető legteljesebb módon" – zárta szavait Donovan. 

Az ESPN újságírója, Jeffrey Carlisle elmondása szerint a Juventus futballistája több rendben sértette meg az amerikai válogatott koronavírusra vonatkozó protokollját, többek közt elhagyta az izolációs buborékot éjszaka, és egy illetéktelen személyt hozott a szállodába, ahol a csapat szállt meg.