FRISSÍTVE 17:50-kor – Mercato-hírek (augusztus 13.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2021. augusztus 13-ának legfontosabb hírei.

  • Sky Sport Italia: A Juve és a Sassuolo ma reggeli találkozójával kapcsolatban optimista állásponton van a torinóiak vezetősége. Az Öreg Hölgy legutóbbi ajánlata során 30 millió eurót kínált fel a Neroverdinek, míg Giovanni Carnevali 35 millió eurót szeretne kapni. Amennyiben a feleknek nem sikerülne megállapodást kötniük, Miralem Pjanić képezhet alternatívát a fekete-fehéreknél, ugyanakkor Aaron Ramsey értékesítésének esetén mind az olasz, mind pedig a bosnyák labdarúgó magára ölthetné a zebracsíkos szerelést. 

  • La Repubblica: Paulo Dybala egy évvel ezelőtt 12 millió eurót követelt a vezetőségtől, ugyanakkor mostanra belátta, hogy a szóban forgó összeg túlságosan magas, s a klub nem tudná számára biztosítani. 
  • Romeo Agresti: Manuel Locatelli mindig is egyetlen dolgot szeretett volna: csatlakozni a Juventushoz. 
  • Giovanni Albanese: Az utóbbi időszakban több klub is érdeklődött Juan Cuadrado helyzete iránt, azonban a Zebrák semmiképpen sem szeretnének túladni a kolumbiain, akinek képviselőivel már egyezséget is kötöttek a játékos szerződésének 2023-ig való meghosszabbítását illetően. 
  • Mirko Di Natale: A spanyol CF Fuenlabrada együttese érdeklődik a Juve U23-as alakulatában futballozó Daouda Peeters iránt. 
  • A Parma elnöke, Kyle J. Krause elismerte, hogy Félix Correia csatlakozik a Sonkások együtteséhez, ahogy arról korábban Gianluca Di Marzio is beszámolt. 
  • 09:23 – ESPN: Pjanić közel áll ahhoz, hogy kölcsönben csatlakozzon a Juventushoz. A Bianconeri évi 5,5 millió eurós fizetést ajánlott fel a bosnyáknak, míg a futballista azt szeretné, ha jelenlegi, 8 millió eurós fizetésének maradék részét a Barcelona fizetné a kölcsön időtartama alatt. 
  • 09:23 – Alfredo Pedullà: A Sassuolo kész korábbi, 40 millió eurót kitevő követelését 35 millió euróra csökkenteni a megegyezés érdekében. A Juventus minden bizonnyal javítani fog korábbi ajánlatán, hogy megtegye az utolsó, nagy valószínűséggel döntő fontosságú lépést Locatelliért. Pjanić egyelőre a háttérben marad lehetséges alternatívaként. 
  • 11:43 – Gianluca Di Marzio: A Sassuolo és a Juventus illetékesei ebédidőben találkoznak, hogy megbeszéléseket folytassanak Locatelliről, mely tárgyalásokon Maurizio Arrivabene is jelen lesz. A játékos az Öreg Hölgyet akarja. 
  • 14:28 – Daniele Longo: A Cagliari érdeklődik Radu Drăgușin iránt, akit egy kölcsönügylet keretein belül igazolnának le a Juventustól. 
  • 14:28 – Mirko Di Natale: A Juventus visszavásárlási opcióval fog rendelkezni a Parmához csatlakozó Félix Correia játékjogát illetően. A Sonkások vásárlási opciót tudhatnak magukénak. 
  • 16:31 – Gianluca Di Marzio+ Romeo Agresti: Elkezdődött a Juve és a Sassuolo közötti meeting, mely a Continassától távol, a média teljes kizárásával kerül megrendezésre. Andrea Agnelli nincs jelen az eseményen. 
  • 16:58 – Gianluca Di Marzio: A Juve 32 millió eurót + bónuszokat ajánlott a Sassuolónak Locatelliért cserébe, a Neroverdi azonban kitart 35 millió euróról + bónuszokról szóló követelése mellett. A mai nap döntő lehet a tekintetben, hogy a kluboknak sikerül-e megtalálniuk az aranyközéputat. 
  • 17:06 – Mirko Di Natale: Hamza Rafia nagyon közel áll a Royal Standard de Liège alakulatához. A futballista a napokban várhatóan átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, s a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a belga klub kölcsön + vételi opció által szerződteti a játékost, kinek szerződése 2022-ben jár le. 
  • 17:27 – BREAKING: Romeo Agresti: Továbbra sem született megállapodás a Sassuolo és a Juventus között. A felek továbbra is dolgoznak az üzleten, elsősorban a konstrukció tekintetében, jövő héten pedig újabb megbeszélést tartanak majd, ugyanakkor az álláspontok egyértelműen közeledtek. Carlo Laudisa számolt be a hírről elsőként. 
  • 17:33 – Daniele Longo: A Juve ismét felvetette a kölcsön + kötelező vételi opciós formátum ötletét a Neroverdinek. 
  • 17:33 – Gianluca Di Marzio: A Bianconeri és a Sassuolo közötti mai megbeszélések befejeződtek. A felek közelebb kerültek egymáshoz az üzlet anyagi feltételeit illetően, ugyanakkor a konstrukció kapcsán változatlanul nem született megállapodás. A két klub a következő napokban ismét találkozni fog egymással. 
  • 17:39 – Fabrizio Romano: A Juventus egyre közelebb kerül Manuel Locatelli leigazolásához. A Sassuolóval folytatott mai találkozó pozitív hangvételű és kimenetelű volt. A két klub egyezséget kötött az átigazolási összeget illetően, ugyanakkor nem jutottak dűlőre egymással a transzfer formátumának kapcsán. Az Öreg Hölgy kölcsön + vételi opciót szeretne foganatosítani, az érintett felek pedig immár egyértelműen abban bíznak, hogy hamarosan pontot tehetnek az ügy végére. 
  • 17:43 – Gianluca Di Marzio: A Juve 35 millió eurót + bónuszokat kínált a Sassuolónak Locatelliért. A fekete-fehérek kifejezték igényüket egy kölcsön + vásárlási opciós konstrukció iránt, mely abban az esetben válna kötelezővé, ha a Juve kvalifikálná magát a Bajnokok Ligájába, a Neroverdi ugyanakkor ennél biztosabb garanciákat szeretne kapni az egy évvel később végbemenő kifizetésre. 
  • 17:50 – Alfredo Pedullà: A mai csúcstalálkozó egyértelműen pozitív kimenetelű volt, az anyagiak terén megkötött egyezség miatt pedig mindenképpen fordulópontnak számít az ügylet kapcsán. A következő megbeszélésre várhatóan augusztus 15-ét követően kerül majd sor, azonban Locatelli közel került a Bianconerihez, a felek pedig az utolsó lépéseket fogják megtenni az elkövetkezendő napokban. 

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó, nemrég több ponton is frissülő táblázat a Hírözönben található.

 

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2021. augusztus 13-án, 17:50-kor.