Pessina: "Chiellini és Bonucci eltérő alkatú vezérek"

pessina_2021.jpgAz Atalanta friss Európa-bajnoknak számító olasz középpályása, Matteo Pessina a minap hosszabb nyilatkozatot adott az olasz sportsajtónak, ennek keretein belül pedig számos más témán felül egyes Juventusszal kapcsolatos ügyekről, egyebek mellett Manuel Locatelli helyzetéről, valamint Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci Azzurriban betöltött szerepéről is értekezett, melynek legfontosabb, Bianconerit illető részeit az alábbiakban közöljük. 

A huszonnégy éves, a válogatott szűkített keretébe pedig végül csak Lorenzo Pellegrini sérülése miatt bekerülő, ám ennek ellenére Wales és Ausztria ellen is betaláló játékos elsőként a Sassuolo futballistájáról beszélt, akivel állítása szerint nagyon régóta ismerik egymást, mely nem is csoda, hiszen a két fiatal annak rövid ideig egymás oldalán szerepelt az AC Milan alakulatánál. 

"Válogatottbeli csapattársaim közül egyértelműen Manuel Locatelli áll hozzám legközelebb, akivel rendkívül régóta ismerjük egymást. Nagyon szeretem vele tölteni az időmet, úgy a pályán, mint magánéleti szinten, azonban kapcsolatunk nem tekinthető frissnek, mivel gyakorlatilag együtt nőttünk fel, ennek révén pedig már-már testvérekként tekintünk a másik félre. Amikor kikerültem az Azzurri keretéből, Manuel szinte jobban sajnálta a döntést, mint én magam. Mi ketten azon kevés futballisták közé tartozunk, akik a Playstationnel való foglalatoskodás helyett sokkal inkább a személyes beszélgetéseket részesítik előnyben, ezen eszmecserék alkalmával pedig megpróbáljuk elterelni figyelmünket a labdarúgás világáról, s már témákra összpontosítani" – fogalmazott a La Gazzetta dello Sport újságírójának. 

Pessina ezt követően az Öreg Hölgy korszakos belsővédő-párosára terelte a szót, kifejtve, hogy a két olasz veterán egyaránt hatalmas vezér mind klubcsapatában, mind pedig a nemzeti együttesben, ugyanakkor hiba lenne ennek alapján összehasonlítani őket, mivel karakterisztikájuk szerint más-más játékosoknak számítanak. 

"Chiellini és Bonucci mindketten vezéregyéniségeknek tekinthetőek, ugyanakkor egymástól eltérő okok miatt, ebből kifolyólag pedig nem is azonos módon állnak hozzá egy alakulat szellemi irányításához. Giorgio egy családcentrikus ember, aki emiatt elsősorban az összetartozás érzését igyekszik és képes erősíteni a kereten belül, míg Leo egy ridegebb, zárkózottabb egyén, azonban az vitán felül áll, hogy egyaránt páratlan karizmával rendelkeznek, s pontosan tudják, hogy milyen módon kell segíteni azon labdarúgóknak, akik éppen hibát követtek el, emellett pedig tisztában vannak vele, hogy mely pillanatban kell feltüzelni csapattársaikat, s mikor szükséges megmutatni az együttes iránt képviselt harciasságot és hűséget, valamint meghozni a kellő áldozatokat. Legfontosabb jellemvonásuk, hogy soha, egyetlen percre sem adják fel, erről pályafutásuk egésze is tanúbizonyságot adhat."

A sokak által hatalmas tehetségnek tartott futballista végezetül az előttünk álló bajnoki szezonról értekezett, elmondása szerint pedig egyelőre nem gondolkodik azon, hogy az Atalanta képes lehet-e megnyerni a Scudettót, mivel a szurkolók stadionba való visszatérésére mutatkozó esélyek sokkal jelentősebbek annál, mint hogy az idény végén ki emelheti majd magasba a trófeát. 

"A bajnoksággal kapcsolatban egyetlen reményt táplálok, mégpedig azt, hogy drukkereinknek mihamarabb lehetőségük lesz visszatérni a lelátóra, mivel az elmúlt évad az állandó koronavírus-tesztek, valamint a kényszerű karanténidőszakok miatt mindannyiunk dolgát megnehezítette. Szeretném újra átélni azt a melegséget, melyet a szurkolók jelenléte ad számunkra, ezért pedig itt is fel kívánom hívni az olvasók figyelmét a vakcinák felvételének fontosságára. 

Az Atalantának, mely a járvány által okozott nehézségek ellenére szervezetileg, költségvetésileg, valamint az ifjúsági szektort tekintve is valódi mintaklubnak számít, egyértelműen magasabbra kell törnie idén, mint az előző években, s úgy hiszem, hogy ez sikerülhet is nekünk, mivel sokkal erősebbnek érezzük magunkat, mint tavaly. Való igaz, nem is mernék mást mondani, mivel ellenkező esetben Gasperini mester bizonyosan szemrehányást tenne nekem, mindazonáltal ténylegesen úgy gondolom, hogy lehetőségünk lehet nagy tettek végrehajtására, ennek nyomán pedig akár a Scudetto elhódítására is" – zárta mondanivalóját nevetve Pessina.