HIVATALOS: Döntés született az ESL és az UEFA vitájában

super_league.jpgA ma délutáni órákban hosszabb kihagyást követően ismét újabb fejlemény állt be az Európai Szuperliga ügyében, ugyanis a versenysorozat mellett továbbra is kiálló három alapító klub, a Juventus, a Barcelona, valamint a Real Madrid hivatalos közleményt adtak ki a témában, melynek keretein belül leszögezték, hogy üdvözlik az ügyükkel foglalkozó madridi bíróság azt illető döntését, melynek alapján arra szólították fel az UEFA-t, hogy álljon el az ESL-klubokkal szemben foganatosítani kívánt intézkedések bevezetésétől, ideértve az alakulatokat illető fegyelmi eljárást, valamint az esetlegesen bevezetendő szankciókat.

A három együttes közleménye az alábbiakat tartalmazza: 

"Az FC Barcelona, a Juventus, valamint a Real Madrid CF ezúton leszögezi, hogy üdvözli az ESL és az UEFA vitás ügyeiben határozatot hozó madridi bíróság döntését, mely szervezet arra szólította fel az Európai Labdarúgó Szövetséget, hogy azonnali hatállyal álljon el az Európai Szuperliga alapító klubjai ellen foganatosítani tervezett intézkedések bevezetésétől, ideértve a három szóban forgó alakulattal szemben indítandó fegyelmi eljárást, az esetleges szankciókat, valamint azon elmarasztaló határozatokat, melyeket a versenysorozat tervezetétől a korábbiak folytán elálló kilenc alapító együttes ellen léptettek életbe a kérdéses klubok fegyelmi eljárástól való félelmének kihasználásával. 

A madridi bíróság egyértelműen támogatólag állt ki az Európai Szuperliga alapítóinak kérése mellett, ezzel párhuzamosan pedig elutasította az UEFA fellebbezését is, megerősítve az Európai Labdarúgó Szövetség felé a korábbiak folytán intézett figyelmeztetését, miszerint a törvényszéki határozat be nem tartása pénzbírságot, adott esetben pedig büntetőjogi intézkedéseket vonhat maga után. A szóban forgó vitás ügyet jelen pillanatban a Luxemburgban székelő Európai Bíróság mérlegeli, valamint értékeli, mely szervezet tudomásunk szerint komolyan felülvizsgálja majd az UEFA európai futball felett gyakorolt monopolhelyzetét is. 

Klubjaink továbbra is úgy vélik, hogy kötelességüknek számít foglalkozni kontinensünk labdarúgásának problémáival, mindenekelőtt azzal, hogy az UEFA az európai futball versenysorozatainak kizárólagos szervezőjeként és szabályozóiként gyakorlatilag labdarúgásunk egyedüli tulajdonosává vált. Az Európai Labdarúgó Szövetség e tekintetben fennálló monopóliuma teljes mértékben összeférhetetlen a futball alapvető értékeivel, ebből kifolyólag pedig jelentős mértékben károsítja sportágunkat, illetve annak versenyegyensúlyát is. Ezen felül megállapíthatjuk, hogy amint azt számos bizonyíték alátámasztja, az UEFA által végrehajtott pénzügyi ellenőrzések szinte semmilyen szempontból nem számítanak megfelelőeknek, végrehajtásuk pedig még ennél is több hiányosságot tartalmaz, emellett pedig kijelenthetjük, hogy az európai megmérettetésekben szereplő kluboknak egészen egyszerűen jogukban áll saját, az UEFA által igazgatott kírásoktól független versenysorozatokat alapítaniuk, anélkül, hogy ezen terveik miatt akadályoztatva lennének. 

Őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy e pillanattól fogva többé nem leszünk kitéve az Európai Labdarúgó Szövetség fenyegetéseinek. Feltett szándékunk, hogy az Európai Szuperliga néven indított projektünket konstruktív, valamint a klubok szoros együttműködésén alapuló módon fejlesszük, számítva sportágunk minden egyes szereplőjére, ekképp a szurkolókra, a játékosokra, a trénerekre, a klubokra, a ligákra, valamint a nemzeti, s a nemzetközi szövetségekre is. Tisztában vagyunk a ténnyel, hogy a korábbiak folytán benyújtott javaslatunk magában foglal néhány olyan elemet, melyeket felül kell vizsgálnunk, azonban meggyőződésünk, hogy értelmes párbeszéd, s az egyes felek között fennálló konszenzus révén kieszközölhetjük majd a szükséges javításokat, emellett pedig biztosak vagyunk abban is, hogy amennyiben projektünk sikeresen megvalósul, minden tekintetben megfelel majd az Európai Unió törvényeinek" – szólt a két spanyol óriás, valamint az olasz rekordbajnok közös bejelentése.