Tanulva Håland elszalasztásából

solberg_juventus_stadium_elott.jpg"Olyan közel voltunk a 17 éves Håland leigazolásához, ám mégsem sikerült megszereznünk. Nem hagyjuk, hogy ugyanez történjen meg veled is!" Állítólag ezeket a sorokat mondták a 17 esztendős Elias Sebastian Solbergnek a Juventus képviselői, aki végül az Öreg Hölgyet választotta következő állomáshelyének, és immár hivatalosan is az Öreg Hölgy kötelékébe tartozik.

Nem véletlen, hogy a Bianconeri ezúttal nem spekulált sokat a megszerzésével, ugyanis emlékezhetünk arra, hogy a norvég gólvágó leigazolásáról kétszer is lemaradt a torinói gigász, de hasonlóképp járt az Európa-bajnokság MVP-je, Gianluigi Donnarumma esetében is, erről több ízben is olvashattatok oldalunkon. Solberg viszont már egészen biztosan nem jár így, ugyanis a norvég sportújságírás egyik legkiemeltebb alakja, Arilas Ould-Saada (akitől a legelső két mondat is származik) elmondása szerint hiába találkozott az AC Milan vezetőivel, többek közt Paolo Maldinivel is, végül mégis az Öreg Hölgy mellett tette le a voksát, ügynöke elmondása szerint a Juve projektje és sportszakmai létesítményei győzték meg a fiatal szélsőt amellett, hogy a klub rendelkezik egy U23-as együttessel is, ahol rendszeres lehetőséget kaphat. 

Miután tisztáztuk a lényegi kérdéseket, ismerjük meg kicsit jobban az Öreg Hölgy legújabb szerzeményét: 

Solberg nevelőegyüttesét, az Ullensaker/Kisa IL hagyta el azért, hogy az olasz rekordbajnok kötelékébe kerüljön. 17 esztendős kora ellenére már játszhatott a norvég másodosztályban, ahol 16 összecsapáson bizonyíthatta tudását (9 alkalommal kezdőként), és sikerült is három találat mellett két gólpasszt is feljegyeznie.

Eddig mindössze csak az U16-os nemzeti együttesben kapott lehetőséget, összesen hat alkalommal.

Adatai:

  • Kor: 17 év
  • Nemzetiség: norvég
  • Magasság: 179 centiméter
  • Poszt: szélső
  • Erősebbik láb: jobb
  • Ügynöke: Atta Aneke
  • Értéke: 150 ezer euró
  • Átigazolási összeg: 400 ezer euró (erről nincs hivatalos információ)

Játékstílusa: Kétséget kizáróan ő egy irányító szélső, akár a jobb, akár a bal oldalon szerepel. Előszeretettel keresi a pálya közepét, keresve a passzlehetőségeket. Nagyszerűen tudja kiugratni társait, legyen szó lapos átadásról, vagy indításról. Technikai képzettsége és agilitása egészen lenyűgöző, kis területen is megél, köszönhetően annak, hogy mindkét lábával ügyesen tud játszadozni a játékszerrel, mindezt hihetetlen gyorsan tudja megtenni. Ugyan indulósebessége és reakcióideje meglehetősen jó, viszont nem sprintel valami gyorsan, a kontrákat inkább tudja jól indítani, mintsem vezetni azokat. Az egy az egy elleni párharcokat bátran felvállalja, és a legtöbb esetben sikerrel is jár, ugyanis, ha átjutni nem is tud a védőn, akkor általában keresi a kontaktot, hogy el tudjon esni. Nagyszerűen, ösztönből cselez, nagyon hamar és jól tud dönteni. Jól lát a pályán, szeret kényszeritőket kezdeményezni. A védekezésből is bátran kiveszi a részét, mivel szélső létére nem alacsony, ezért hosszú végtagjainak köszönhetően becsúszó szerelésekben is tud jeleskedni, de a játékot is eléggé jól tudja olvasni. Testfelépítésével véleményem szerint nincs komolyabb gond annak ellenére, hogy vékony testalkatú.

Ami nekem feltűnt a játékában, hogy különösebben nem keresi a lövőhelyzeteket, és sok beadást sem láttam tőle, ami Olaszországban még mindig alappillére a támadásoknak.

Mentalitás tekintetében szakoldalak arról számolnak be, hogy vezéregyéniség, viszont a koncentráció egyelőre gyengesége. Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom.

Az tisztán látszik a játékát látva, hogy valóban nagyon tehetséges, és nagy jövő állhat előtte. Megmondom őszintén, én a Primavera-csapatban szereplő Matías Soulében többet látok, aki hasonló stílusú játékos, annyi különbséggel, hogy ő a jobb szélen a bal lábával tudja ellátni irányítói feladatait, ráadásul sokkal gyorsabb és elképesztően jól lő, igazi szabadrúgásspecialista. Megjegyezendő, hogy ő egy évvel idősebb, mint norvég poszttársa, és Solberg már a norvég másodosztályban tudta ezt a szintet hozni, amire felhívta topklubok figyelmét, ami azért még mindig magasabb színvonalú ligának számít, mint a Primavera-bajnokság.

Elias posztja szerintem a jobb szélső középpályásé lesz 4-4-2-ben, pontosan olyan szerepkörben tudna jó lenni, amit Pirlo McKennie-re próbált ráerőltetni, azaz nem a szél felé mozog, hanem középre, passzokkal segítve a támadásokat, így ki tudja használni azt, hogy jól passzol, remekül lát a pályán, egy az egyben cselekkel és agilitásának köszönhetően meg tudja verni az ellenfelet, jó helyről tudna szabadrúgások kiharcolni, és a kapu elé sem érkezik rosszul. Ezzel az olyan dolgok, amikkel nem próbálkozik, amilyenek a távoli lövések és a beadások, kevesebbet kell bajlódnia. Esetleg még a jövőben mezzalaként tudom elképzelni, de nagyon fiatal, sokat változhat a játékstílusa az évek alatt.

Egyelőre jó és indokolt döntésnek tűnik a leigazolása, 400 ezer euró nem a világ pénze a klubfutballban. Kezdetben gondolom még csak a Primaverában jut majd lehetőséghez annak ellenére, hogy ügynöke már a Juventus B-ről beszélt, ez lenne igazából az optimális. Bízzunk benne, hogy valamelyest ő majd tudja feledtetni valamelyest azt a rossz érzést, amit Håland, vagy éppen Donnarumma leigazolásának elszórakozása okozhatott nekünk.