Újonnan induló sorozatunkban olyan hírességeket igyekszünk a nyár során bemutatni, akik hozzánk hasonlóan a Juventus szerelmesei, és habár ismertségük okán sokak számára példaképként szolgálnak, ha a Bianconeriről van szó, ugyanolyan szurkolókká válnak, mint mi magunk, megszüntetve minden társadalmi különbséget. Az első részben a múlt héten eltávozott Raffaella Carràról emlékeztünk meg. Következő hírességünk a csapat talán egyik leghíresebb szurkolója volt, aki sajnos más szintén nincs az élők között, hiszen szűk másfél évtizede hagyott itt minket. A világ egyik legismertebb tenorjáról van szó, aki élete során a számos interjú alkalmával beszélt a fekete-fehér színek iránti imádatáról, mely még életének utolsó éveiben sem halványult – még akkor sem, amikor éppenséggel a klub játékosai sértették vérig: ő nem más, mint Luciano Pavarotti.

Big Luciano (ahogy becézték) 1935. október 12-én született, Modenában. Édesapja, Fernando pékként dolgozott, édesanyja, Adele pedig dohánygyári alkalmazott volt. A négytagú család szerény körülmények között élt egy kétszobás lakásban az Emilia-Romagna-i város külső részén. Luciano gyönyörű hangját és opera iránti érdeklődését feltehetőleg édesapjától örökölte, aki maga is amatőr énekes volt a helyi kórusban, de lámpaláza miatt sosem mert nagyobb közönség előtt énekelni, így énekesi karrierbe sem kezdett. A család 1943-ban vidékre kényszerült menekülni, egy évig egy egyszobás lakást kényszerültek bérelni egy farmertől. A világháború után a család visszaköltözött Modenába, ahol az ifjú Luciano elkezdte énekeskarrierjét: egy helyi templomban volt kórustag. Ezekben az években korántsem volt biztos, hogy énekes lesz belőle, hiszen egyik nagy álma volt, hogy profi futballista lehessen, így ennek megfelelően elkezdte a helyi csapat, a Modena FC edzéseit látogatni. Alapvetően kapusként számítottak rá, de szélsőként is kipróbálták az idősebb korosztályban.

Mivel a család azt szerette volna, hogy biztos állása legyen, édesanyja hatására felhagyott futballkarrierjével, és beiratkozott a főiskolára, hogy tanár legyen. Ezzel együtt a zenével is komolyabban elkezdett foglalkozni tizenkilenc évesen, 1954-ben. Elmondása szerint élete egyik legmeghatározóbb élménye egy évvel később, 1955-ben jött el, amikor a Corale Rossini kórus tagjaként (melyben édesapjával együtt szerepeltek) elnyerték az első díjat a Wales-i Llangollenben megrendezett nemzetközi zenei fesztiválon. Az ott szerzett élmények hatására döntötte el, hogy profi énekes szeretne lenni. Ezidőtájt ismerte meg első feleségét, Adua Veronit is, akivel 1961-ben házasodtak össze. Zenei tanulmányai alatt mellékállásban tanárként, majd biztosítási ügynökként dolgozott, hogy fenn tudja tartani magát. Karrierje ezen korai szakaszában csak néhány fellépésre kérték fel helyi kisvárosokban, fizetés nélkül. Egy hangszálán kialakult góc és egy katasztrofális ferrarai fellépés következtében komolyan elgondolkodott azon, hogy felhagy az énekléssel. Végül erre nem került sor, és elhatározását követően karrierje elkezdett ívelni felfelé.

Első komolyabb sikereit 1961-ben érte el, amikor a Reggio Emilia-i operában Rodolfo szerepét játszhatta el Puccini Bohéméletében, így lehetősége nyílt Olaszország nagyobb operaházaiban is fellépni. A siker hatására külföldi meghívásokat is kap, élete első Olaszországon kívüli fellépésére az akkori szomszédos Jugoszláviában, Belgrádban került sor. A meghívások sora nem maradt abba ezzel: Amszterdam, London, Bécs, Zürich, Budapest. Talán minden olasz operaénekes legnagyobb álma, hogy lehetősége nyíljon a milánói Scalában, a világ, és hazája egyik leghíresebb operaházában fellépni. Lucianónak ez a megtiszteltetés 1965-ben jött el. Első fellépését követően még számtalan alkalommal visszatért Milánóba, hogy a legtöbb ismert opera főszereplőjeként elkápráztassa közönségét csodálatos hangjával. Egyik legnagyobb sikerét 1972-ben érte el a New York-i Metropolitanban, ahol a közönség hatalmas ovációval fogadta Az ezred lánya című operában nyújtott alakításáért, többek között azért, mert zsinórban kilencszer is képes volt a magas C-t kiénekelnie (ez így hangzik a valóságban).

Úttörőnek számított az opera tágabb társadalmi rétegekhez való eljuttatásában, ugyanis 1977-től kezdve egyre rendszeresebben szerepelt televízióban. Pavarotti globális világsztárrá a ’90-es években vált, ugyanis ő szolgáltatta az 1990-es futball-világbajnokság téma-dalát a BBC számára (Puccini Turandójából adta elő a Nessun dormát). Ezt követte koncertje a Három Tenorként elhíresült hármas tagjaként Plácido Domingóval és José Carrerasszal az oldalán, az 1990-es vb-döntő éjszakáján léptek fel Rómában. A koncert hatalmas világsiker lett, a felvett lemez minden idők legtöbbet eladott klasszikus zenei hanganyagává vált. A trió még hosszú évekig koncertezett világszerte, hatalmas sikereket aratva mindenhol.

Pavarotti a világhírnév fényében sem felejtette el, hogy honnan jött, ezért pedig igyekezett segíteni a világ szegénységben élő gyermekeit. Ennek kapcsán hozta létre 1992-ben a Pavarotti & Friends nevű kezdeményezést, ahol Big Luciano a korszak legnagyobb könnyűzenei sztárjaival rendezett jótékonysági koncerteket, hogy a befolyt bevételből támogassák a rászoruló gyermekeket Afrikában, a Balkánon, Ázsiában, valamint a Közel-Keleten. A kezdeményezés mögé a teljesség igénye nélkül olyan sztárok sorakoztak fel, mint  Bono, a Queen, Eric Clapton, a Deep Purple, Ricky Martin, Elton John, Andrea Bocelli (szintén tenorénekesként), Jon Bon Jovi és a Spice Girls. A kezdeményezésért sokan kritikával illették, miszerint összeegyeztethetetlen, hogy egy operaénekes popdalokat adjon elő. „Sokan azt mondják, hogy a „»pop« szó szinonimája annak, hogy »nem fontos, érdektelen«. Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Ha valaki azt mondja a klasszikusra, hogy »unalmas«, azt sem. Számomra van jó és rossz zene” – válaszolta kritikusainak. A kezdeményezés 2003-ig állt fenn.

Még az évezred elején elvált feleségétől (három lányuk született), majd 2003-ban újraházasodott, feleségül vette asszisztensét, Nicoletta Mantovanit (a házasságból egy lány született). Érdekesség, hogy az esküvőn Alessandro Del Piero is részt vett. Romló egészségügyi állapota miatt ekkortájt már több koncertjét le kellett mondania. Utolsó nyilvános fellépésére a 2006-os Torinói Téli Olimpián került sor. 2006 nyarán hasnyálmirigy-rákot diagnosztizálnak nála, mellyel 2007 őszéig küzdött, szeptember 6-án, 71 évesen örök álomra szenderült.  „Mindent megkaptam életem során, tényleg mindent. Ha mindent elveszítek, Istennel akkor is kvittek vagyunk” – mondta egyik utolsó interjújában. Pavarotti állítólag nem volt hajlandó otthon énekelni, még a róla készült hangfelvételeket sem volt hajlandó meghallgatni, mivel maximalistaként csakis a hibák tűntek volna fel neki. „Legnagyobb rémálmaim egyike volt, hogy meghívnak vacsorára, és valaki felrakja az egyik lemezem. Azonnal kiköptem volna az ételt” – ismerte be egy interjúja során.

Mint korábban említettük, édesanyja hatására felhagyott futballkarrierjével, a sport iránti rajongása azonban továbbra is megmaradt. Fiatalkorában a helyi Modena csapatának szurkolt, azonban hamar (talán az egyező fekete-fehér színek okán is) elkezdett szimpatizálni a Juventus együttesével. Tenortársával, Domingóval sokat beszélgettek a futballról, aki Real Madrid-drukker hírében áll. Egy rövid interjújában így vélekedett erről többek között (egyúttal felhívnánk a figyelmet a tehetséges műsorvezetőre is):

„Amikor fiatal voltam, a Modena csapatának szurkoltam, mely ekkor a legmagasabb osztályban szerepelt. Idővel elkezdtünk lecsúszni az alsóbb osztályokba, sok játékost el kellett adnunk. Közülük néhányan a Juventushoz szerződtek. Ennek hatására egyre jobban elkezdtem kötődni a Juventushoz, míg végül fanatikus szurkolójukká váltam. (...) Olaszországban általában kétévesen kezdünk el futballozni. Nagymamámtól én is kaptam egy gumilabdát, melyet már kiskoromban elkezdtem rúgdosni.”

Még a turnéi alatt sem feledkezett meg szíve Öreg Hölgyéről. 2003-ban a Pavarotti & Friends az iraki háború elől menekülő gyermekek számára gyűjtött, mely többek között arról is marad különleges, hogy Liza Minnelli térdsérülést szenved, és a bolognai kórházból kell énekelnie. A koncert utáni nap volt esedékes a 2003-as BL-döntő, melyet a teljesen kimerült Luciano tévén keresztül nézett meg, és kellett elfogadnia, hogy imádott csapata egy újabb vesztes fináléban vesz részt, ráadásul az ősi rivális, AC Milan ellen. „Most láttatok igazán szenvedni” – jegyezte meg nem sokkal a mérkőzés után.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy csalódást okozott számára szeretett csapata, vagy annak játékosai. A La Repubblica 1996 februárjában közölt egy igen kellemetlen incidenst, mely Pavarotti és a játékosok között történt. A Bohémélet ősbemutatójának (mely 1896. február 1-én történt, Torinóban) centenáriuma alkalmából a tenor fellépett a híres darabban a piemonti város operaházában, a Regio Teatróban, a Bianconeri játékosai számára pedig több tiszteletjegyet is küldött, hogy részt vehessenek az előadáson. A futballisták közül egyedül Padovano jelent meg a feleségével, mely érezhetően rosszul esett Big Lucianónak. „Sajnálom, hogy ez történt, de így is Juventus-szurkoló maradok” – vallotta be keserűen az előadás után. Természetesen a klub igyekezett kimagyarázni ezt a tapintatlan gesztust, azonban ez sem sikerült igazán jól, hiszen a helyzetet tovább rontotta Di Livio őszinte megnyilvánulása: „Őszintén megvallva, az eset egyáltalán nem érdekel, ráadásul külön kértem, hogy ne ne kelljen elmennem. Én Renato Zerót (olasz könnyűzenei énekes, dalszerző – a szerk.) szeretem, őrá egy egész napot is várnék.” Később nagy nehezen sikerült elsimítani a szálakat egy közös fotóval, de a többi érintett nem hagyta a dolgot annyiban: "Három napig dolgoztunk rajta, hogy a legmegfelelőbb helyeket biztosítsuk számukra. A Juventus több alkalommal jelezte felénk, hogy szeretnének találkozni a híres tenorral. Teljesen le vagyunk döbbenve” – nyilatkozta az operaház felügyelője. Az eset kapcsán rosszallását fejezte ki Franco Scoglio, a Torino akkori edzője is: „Nem vágyom extra kiváltságokra, egyedül az bosszant, hogy érdeklődtem jegyek iránt, és azt a választ kaptam, hogy minden jegy elkelt. (...) Nem akarok senkit sem kritizálni, de az opera szerelmesének vallom magam. Legközelebb biztosan a La Scalába megyek, vagy Parmába, de semmiképp sem a Regióba.”

Természetesen a fenti incidenstől eltekintve a csapat több játékosával is sikerült baráti kapcsolatot kialakítania. Nem véletlen, hogy a halála tizedik évfordulóján tartott megemlékezésre meghívták Alessandro Del Pierót, aki így emlékezett vissza első találkozására a nagy tenorral: „Kiskorom óta hallgattam Pavarottit, mivel édesapám imádta. Idővel személyesen is megismertük egymást. Meghívtak a Pavarotti & Friends egyik koncertjére. A találkozás nagyon különös volt. Nagyon fiatal voltam még, ő pedig már akkor is a szakmája csúcsa volt. Az öltözőszobájában találkoztunk vele, nagyon kedves volt. Megköszönte, hogy eljöttem. Erre válaszoltam neki, hogy nem, én köszönöm, hogy meghívott. Vagy negyed órán keresztül csináltuk ezt. Így kezdődött az ismerettségem vele, ezzel a nagyon szimpatikus gesztussal. Mégis kissé zavart voltam, hiszen nagyon fiatal voltam, és mégis olyasvalakivel beszéltem, aki a szakmájában a legjobb volt a világon.”

Az operaházi kellemetlenségtől eltekintve a Juventus, mint klub is több alkalommal megemlékezett híres szurkolójáról. Így történt ez halála napján, a klub honlapján az alábbi szöveggel emlékezett meg minden idők egyik legjobb tenorjáról: „Szeretnénk elköszönni Lucianótól, akinek szíve fekete-fehér volt. Olaszország és a zene szimbóluma volt világszerte a Maestro, aki a futball szerelmese is volt egyben, aki nem győzte hangsúlyozni a Juventus iránt érzett szenvedélyét. Utolsó nyilvános fellépését is abban a stadionban tartotta, ahol a fekete-fehérek játszanak, a torinói Stadio Olimpicóban, melyre 2006. február 10-én került sor a Torinói Téli Olimpiai játékok nyitóünnepségén. A Juventus osztozik a család fájdalmán és együttérzését fejezi ki elvesztése kapcsán.” Temetéséről már nem maradtak távol a játékosok, melyen a klub egésze megjelent, ráadásul végső tiszteletüket leróva a csapat futballistái vitték a zászlót Pavarotti utolsó útján.

Nyugodj békében, Luciano!

 Felhasznált irodalom: Reuters, Classic FM, Fondazione Luciano Pavarotti, Wikipedia, La Repubblica, La Repubblica, Del Piero megemlékezése