Zoff: "Csak az idő mondja majd meg, hogy Donnarumma lesz-e az új Buffon"

dino_zoff_holds_aloft_the_world_cup_in_1982.jpegA Juventus egykori legendás hálóőre, Dino Zoff néhány nappal ezelőtt meglehetősen érdekes nyilatkozatot adott az itáliai médiának, melyben az olasz válogatott Európa-bajnoki döntőbe való bejutásának apropóján igyekezett párhuzamot vonni a jelenlegi, valamint az 1982-es, világbajnokságot nyerő Azzurri között, melynek kötelékében ő maga negyven esztendős korában emelhette magasba a labdarúgás minden bizonnyal legrangosabb trófeáját. 

A korábbi ikonikus kapus első megállapításaként leszögezte, hogy az Égszínkékek számára legalább olyan fontos lenne egy mostani siker, mint a közel negyven esztendővel ezelőtti tornagyőzelem, ugyanis az utóbbi két esztendő hányattatásai legalább olyan veszteségeket okoztak Olaszország számára, mint a fent említett időszak történései. 

"Úgy vélem, hogy a serleg felemelése legalább olyan nagy jelentőséggel bírna nemzetünk számára, mint az 1982-es siker. Az akkori, madridi tornagyőzelem új életet lehelt az adott időpontban többé-kevésbé morális posványban tengődő Olaszországba, s meggyőződésem, hogy ha Roberto Mancini fiai diadalt aratnának a Wembley-ben, Itália némiképp elfelejthetné mindazon szenvedéseket, melyeket a koronavírus-járvány okozott neki" – fogalmazott az Il Messaggero kérdésére. 

Zoff szerint a jelenlegi, valamint az akkori válogatott nem csak erkölcsi magasságait, hanem egyes labdarúgóit tekintve is pérhuzamba állítható, mivel míg a Bianconeri csapatkapitánya, Giorgio Chiellini olyan meghatározó szerepet tölt be a védelemben, mint nagy elődje, Claudio Gentile, addig a Zebrák fiatal reménysége, Federico Chiesa leginkább a korábbi legendás támadóval, Bruno Contival rokonítható. 

"Megítélésem alapján napjaink Azzurrija megannyi hányattatást követően jutott el arra a szintre, ahol most tart, ennek alapján pedig kijelenthető, hogy egy angolok elleni győzelemmel képesek lennének ismételten olyan örömöt okozni az olaszok számára, mint melyet ez a nemzet megérdemel. Ehhez véleményem szerint minden szükséges tulajdonságuk megvan, mivel míg az együttes kapitánya, Giorgio Chiellini olyan karizmával irányítja a védelmet, mint egykor Claudio Gentile, Federico Chiesa képes legalább annyira meghatározó szerepet vállalni a támadások és a gólok tekintetében, mint az én időmben Bruno Conti.

Ennek ellenére nem tudnám egyértelműen megállapítani, hogy a nemzeti alakulat jelenlegi kapusa, Gianluigi Donnarumma a névrokonságon kívül bármiben is hasonlít-e Gianluigi Buffonra, hiszen a két labdarúgó egy alapvetően más futballtörténelmi korszakban nevelkedett, s bár fiatal koruk ellenére aratott sikereik révén össze lehetne vetni kettejüket, kizárólag az idő tudja majd meghatározni, hogy Gigio felérhet-e nagy elődjéhez. Őszintén remélem, hogy ez klubcsapataiban, valamint az olasz címeres mezben is sikerül majd neki, hiszen mentális ereje és tehetsége mindenképpen megvan ehhez" – értékelt Zoff.