Ronaldo az Allegri által jelentett garancia miatt maradna?

allegri_cristiano.jpgA mai nap során egy meglehetősen érdekes nézőpont látott napvilágot az olasz sportsajtóban, ugyanis mint ismert, az elmúlt napokban rendre felbukkantak olyan hírek, melyek szerint a Juventus portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo az eddigi pletykák ellenére mégsem hagyná el az Öreg Hölgyet a nyár folyamán, nagyrészt hatalmas, 32 milliós összeget kitevő béréből kifolyólag, hanem inkább maradna az olasz rekordbajnoknál, s továbbra is üldözné a mind a klub, mind pedig saját szempontjából hőn áhított Bajnokok Ligája-címet.

Az ismertebb olasz szakíró, Giovanni Albanese ma délelőtt arról írt, hogy CR7 gondolkodása bizonyos tekintetben a torinói alakulathoz visszatérő mester, Massimiliano Allegri miatt változhatott meg, akiben egyértelműen a további sikerek legfőbb garanciáját véli felfedezni, s akivel  álláspontja alapján a Juve ismételten képes lehet egy jelentősebb menetelést produkálni a legrangosabb európai kupasorozatban.

Mint ismert, Ronaldo a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb gólszerzője, a korábbiakban pedig ő maga is kiemelte, hogy ha tehetné, csak és kizárólag a BL-összecsapásokon futna ki a gyepre innentől fogva, mely jelek által egyértelműen kijelenthető, hogy az ötszörös aranylabdás sztár pályafutásának szinte minden évében igyekezett a versenysorozat megnyerésére fektetni a hangsúly, attól függetlenül, hogy éppen mely klub kötelékében futballozott az aktuális esztendőben.

Habár CR7 kritikusai a rá fordított tetemes összeg mellett elsősorban a portugál pályán való uralkodása, illetve csapattársaira gyakorolt állítólagos negatív hatása miatt szabadulnának Ronaldótól, a jelek szerint Max Allegri képes lenne olyan szabadságot biztosítani a Juve legnagyobb nevű futballistájának a pályán, mellyel együtt mind Álvaro Morata, mind pedig Paulo Dybala képes lenne kötöttségektől mentesen játszani, nem is beszélve az olyan, jelentős kreativitással és hatással rendelkező szélsőkről, mint Juan Cuadrado, Federico Chiesa, vagy éppen Dejan Kulusevski.

Albanese szerint Allegri tisztában van vele, hogy Cristiano Ronaldo jelen állás szerint a klub kötelékében marad majd a következő idényben, így pedig mindenekelőtt azon gondolkodik, hogy miként lenne képes úgy összehangolni a támadósor futballistáit, hogy ezen játékosok ne egymás akadályozói, hanem társaik játékának kiegészítői legyenek. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy biztos a livornói mester-e a megfelelő személy ennek kieszközölésére, mivel míg a 2018/2019-es idényben, Allegri irányítása mellett CR7 az ő mércéjével nézve relatíve kevésnek bizonyuló, 28 találatos gólmennyiséget produkált, addig Maurizio Sarri vezényletével 37-szer, majd Andrea Pirlo kezei alatt 36-szor vette be az ellenfelek kapuját, mindeközben pedig remek duót alkotott előbb Dybalával, utóbb pedig Moratával, míg Allegrivel töltött idényében minden bizonnyal egyik fő előidézője lett az argentin klasszis hanyatlásának.

Mindezzel együtt kijelenthető, hogy első torinói idényében Cristiano Ronaldo 6 gólt lőtt kedvenc versenysorozatában, melyből 5-öt az egyenes kieséses szakaszban szerzett az Atlético Madrid, valamint az Ajax csapataival szemben, míg második és harmadik szezonjában mindössze 4-4 találatra volt képes, melyek közül hatot a csoportmeccseken írhattak fel neve mellé. A portugál Albanese elmondása alapján pontosan tudja, hogy a Juventus BL-szereplése általában teljesen kiszámíthatatlannak bizonyul az egyes idényekben, ugyanakkor nem felejti, hogy fekete-fehér szerelésben töltött évei alatt Allegrivel jutott a legmesszebb a sorozatban, ugyanis a visszatérő szakvezetővel a negyeddöntő, míg Sarrival és Pirlóval a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a csapat számára, mindemellett pedig magától értetődő módon tökéletesen tudatában van annak, hogy az Atlético Madrid elleni visszavágón szerzett mesterhármasa óta korántsem tudott kellőképpen csapata szolgálatára lenni Európában, legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy az elvárta volna magától.

A fentiek értelmében leszögezhető, hogy CR7 a távozás helyett nagy valószínűséggel még egy, minden bizonnyal utolsó kísérletet tesz majd arra következő idény során, hogy elfoglalja a kontinens trónját a Juventusszal, mely alakulatnál immár ismételten az a mester fogja megszabni a csapat játékát, kinek irányítása mellett a Bianconeri két ízben, 2015-ben, illetve 2017-ben is a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott, s kinek taktikai sokszínűsége olyan varázslatos fordításokat eredményezett a torinóiaknál, mint a fent említett 2019-es nyolcaddöntő, vagy éppen Ronaldo utolsó Juve elleni meccse, a 2018-as negyeddöntő drámaian alakuló visszavágója.