Chiesa: "Mindenki hasonló élményekről álmodik gyermekként"

chiesa_austria.jpgA Juventus olasz válogatott szélsője, Federico Chiesa a mai nap folyamán hosszabb interjút adott a nemzetközi sportsajtónak, melyben egyebek mellett szót ejtett az Azzurri Európa-bajnokságon mutatott meneteléséről, a keddi, Spanyolország elleni összecsapásról, s Álvaro Moratáról is, különös hangsúlyt fektetve a Belgium ellen megsérülő olasz balhátvédre, Leonardo Spinazzolára, akit igazi harcosnak, s nagyszerű barátnak nevezett. 

Mint ismert, a torna folyamán két alkalommal is a meccs emberének választott Spinazzola Achilles-ín-szakadást szenvedett a nemzeti együttes negyeddöntője során, melynek következtében a legoptimistább becslések szerint is öt-hat hónapot kell majd kihagynia, Chiesa pedig elmondta, hogy a csapattársak mindent megtettek annak érdekében, hogy valahogy jobb kedvre derítsék az AS Roma rendkívül csalódott játékosát. 

"Nagyon sajnálom Spinazzolát, aki minden tekintetben kiemelkedő Európa-bajnoki találkozókat tudhat maga mögött, mellyel alakulatunk egyik legmeghatározóbb labdarúgójává nőtte ki magát. Itt, a válogatottnál már-már testvérekként gondolunk egymásra, ebből kifolyólag pedig mindannyiunkat megvisel, ha átvitt értelemben véve elveszítjük egy társunkat" – szögezte le a Sky Sport Italiának. 

"Csak és kizárólag a legjobbakat tudnám kívánni Leónak, aki egy nagyszerű játékos, s akit minden bizonnyal rendkívül hiányolni fogunk majd az elkövetkezendő megmérettetéseken, ugyanakkor mostantól fogva csak Spanyolországra kell koncentrálnunk, s arra, hogy miként juthatunk be a fináléba. Megpróbálunk majd kivételes teljesítményt nyújtani, hogy ennek révén örömöt szerezhessünk egy egész nemzetnek, s ezen belül természetesen magának Spinának is."

Mint ismert, a két nemzeti együttes találkozója igazi rangadónak számít az európai futballban, hiszen a válogatottak a múltban számos alkalommal csaptak össze a kontinensviadal keretein belül, elég csak a 2012-es, 4-0-ás spanyol sikerrel végződő fináléra, vagy a 2016-os, 2-0-as olasz diadalt hozó nyolcaddöntőre gondolni. 

"Minden bizonnyal borzasztóan nehéz találkozó áll előttünk, többek között abból kifolyólag, hogy hozzánk hasonlóan ők is 4-3-3-as hadrendben futballoznak, ami kiismerhetővé teszi előttük taktikánkat, ugyanakkor ha képesek leszünk kihasználni gyengeségeiket, ez a hasonlóság a javunkat is szolgálhatja majd. Meglátásom szerint a két alakulat igencsak hasonló felfogást képvisel, mivel mind mi, mind pedig a spanyolok dinamikusan játszanak, s az ellenfelek totális kontroll alá vonására törekszenek. Nem arról van szó, hogy Spanyolország elmúlt években mutatott teljesítménye inspirált volna bennünket, ám bizonyos hatást nagy valószínűséggel gyakorolt ránk Vicente del Bosque egykori gárdájának játéka, azonban megítélésem szerint ezzel korántsem vagyunk egyedül a világon, ugyanis a labdatartáson, a szilárd védekezésen, valamint az erős presszingen alapuló futball mára mindenki elsajátította, vagy saját képére formálta. 

Hogy a középpálya teljesítménye meghatározó lehet a mérkőzésen? Ez minden bizonnyal így van, s véleményem szerint remek labdarúgókkal rendelkezünk ebben a csapatrészben, akik egyaránt képesek segíteni a védelem, valamint a támadósor munkáját, míg labdabirtoklási készségeik révén könnyedén kibillenthetik az ellenfeleket egyensúlyukból, megváltoztatva alapvető elképzeléseiket. Egy támadó számára mindig jó, ha ilyen társakat tudhat közvetlenül maga mögött, mivel ezen játékosok képesek minden egyes alkalommal tűpontos, s hihetetlenül jól időzített átadásokkal kiszolgálni bennünket, ekképp nekünk kis túlzással csak várni kell a megfelelő passzra, majd belőni a labdát a kapuba. 

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a torna során immár sokadik alkalommal ismételten egy csapattársam, jelesül Álvaro Morata ellen kell majd kifutnom a gyepre, azonban el tudok vonatkoztatni a klubom, illetve a válogatottam kötelékében lejátszott mérkőzésektől. Nagyon szeretem Álvarót, mivel miután a Juventushoz szerződtem, rengeteget segített nekem a beilleszkedésem során, s egyik első barátommá vált új alakulatomnál. Az elmúlt időszakban néhányszor üzenetet is váltottunk, például gratuláltunk egymásnak a nyolcaddöntőben szerzett találatainkhoz, s minden bizonnyal remek lesz az eddigiektől eltérő szerepkörben, ellenfelekként is kipróbálni magunkat a másik ellen."

Az Ausztria elleni találkozón Olaszország a csereként beálló Chiesa révén szerezte meg a vezetést a hosszabbítás során, mely a szélső második gólja volt az égszínkék szerelésben, ekképp a játékos természetesen az emiatt érzett örömről, édesapjáról, Enricóról, valamint a válogatott szövetségi kapitányáról, Roberto Manciniről is beszélt az interjú végéhez közeledve. 

"Az Ausztria ellen szerzett találatom hatalmas örömmel töltött el, ám talán még ennél is meghatározóbb élményt jelentett számomra, hogy a Wembley-ben léphettem pályára válogatottam tétmérkőzésén, melyen ráadásul én juttattam előnyhöz Itáliát. Bár általában nem szeretek ilyen nagy szavakat mondani, úgy hiszem, hogy mindennek beteljesülése gyermekkori álmomnak számított, s valahol minden fiatal hasonló történésekről ábrándozik, mikor belecsöppen a labdarúgás világába, hiszen szinte mindenkinek az a legfőbb célkitűzése, hogy magára ölthesse nemzeti együttesének szerelését, valamint, hogy részt vehessen az ehhez hasonló tornákon, s sikerekhez vezesse a csapatát.

Természetesen tisztában voltam vele, hogy annak idején édesapám több alkalommal is bevette az ellenfelek kapuját Olaszország színeiben, s elmondhatom, hogy fantasztikus érzés tovább öregbíteni családom nevét az európai-, valamint a világfutball berkein belül. Az ehhez hasonló események csak még jobban megértetik velem azt, melyet már egészen kiskoromtól fogva tudtam, vagyis azt, hogy apám rendkívüli labdarúgó volt, én pedig arra születtem, hogy pályafutásom által tovább növeljem a Chiesa név jelentőségét. 

Hogy milyen légkör uralkodik közöttünk? Ahogy azt már több ízben is leszögeztük, mindannyian remek kapcsolatot ápolunk csapattársainkkal, s rendkívül szeretjük egymást, mely nagyrészt Mancini mester munkásságának következménye meglátásom szerint. Szövetségi kapitányunk korábban egyáltalán nem jellemző jó hangulatot, s általános lelkesedést plántált belénk az elmúlt években, melynek eredményeképp szinte testvérekként tekintünk a másikra.

Szakvezetőnk mellett természetesen Gianluca Vialli tevékenységének jelentőségét sem becsülhetjük alá, mivel ők ketten minden tekintetben rengeteget tettek fejlődésünkért, a kapusoktól kezdve a védőkön át egészen a támadókig, mivel elképzelhetetlenül sok tanáccsal látnak el bennünket, ez pedig egyértelműen döntő fontosságúnak bizonyult ahhoz, hogy ilyen eredményeket érhessünk el együtt. 

Bár egyelőre még csupán az elődöntő következik, magától értetődő, hogy már a trófea felemelése, s ezáltal az Európa-bajnokság megnyerése is ott lebeg szemeink előtt, mivel a futball egy állandó fejlődésre késztető sportág, ahol mindig egy magasabb szint elérésére, s a jobb teljesítmény elérésére törekszel, azonban jelen pillanatban tényleg csak a Spanyolország elleni megmérettetésre szabad összpontosítanunk, hogy végül reális esélyünk legyen beteljesíteni további álmainkat" – összegzett Chiesa.