A vártnál nehezebben, de mégis sikerült a Squadra Azzurrának legyűrnie Ausztriát a hosszabbításban. Nem csak amiatt volt fontos ez a meccs, mert a minimum elvárást, a legjobb nyolc közé jutást sikerült elérni, hanem sikerült túlszárnyalni két rekordot is. Az egyik a veretlenségi széria, ami immár 31 mérkőzés óta tart az Azzurrinál, a másik pedig egy világrekord, ugyanis Olaszország kapuja 1168 percig bevetethetetlennek bizonyult. A gyönyörű eredmények ellenére azért nem lehetünk teljes mértékben boldogok, ugyanis igencsak nehézkesre sikerült a továbbjutás, a játék képe sem volt olyan remek, mint azt megszokhattuk. Többek közt arra keressük a választ, hogy miért is nem volt ez a meccs olyan sima, mint azt a szurkolók és a szakértők is várták.

Kezdetnek ott van a kezdő összeállítása. Igaz, hogy elsőre úgy tűnhet, hogy Mancini remek cseréi miatt sikerült győzedelmeskedni, ám jogosan merül fel a kérdés, hogy miért is nem ezek az emberek kezdtek. A kezdőt látva a meccs előtt én személy szerint Bastonit, Locatellit és Chiesát hiányoltam a csapatból. Utólag azt mondhatjuk, hogy ha Bonucci helye fix, és csak mellé akart embert választani a szövetségi kapitány, akkor jól döntött Acerbivel, mert jó meccset tudhat a háta mögött. Verratti kapcsán azt azért nem jelenteném ki, hogy egyértelműen jó választásnak bizonyult, mert ugyan rosszul nem szerepelt, ám mintha Locatelli a beállásával többet tett volna hozzá a játékhoz. Chiesa kihagyása viszont egy banális hiba volt, egy olyan rossz döntés, amibe a negyeddöntőbe való jutás is kerülhetett volna. Mind Berardi, mind Insigne rosszul szerepelt, Federicót pedig csak a 84.-ik minutumban pályára küldeni borzasztóan rossz ötlet volt, de összességében hadilábon állt a cseréléssel Mancini, bár azt meg kell hagyni, hogy Pessina behozatala egy olyan lépés volt, amit nem minden szövetségi kapitány lépett volna meg a 67.-ik percben, hiába szerepelt rosszul Barella.

Egyéni teljesítmények:

Meccs embere: Leonardo Spinazzola