Hírcsokor a Juventus védelmével kapcsolatban

romangoli.JPGA Juventus gőzerővel dolgozik azon, hogy ismét versenyképessé tegye keretét, és megújult erővel szerezhesse vissza az Intertől a zsinórban 9 évig magához ragadott bajnoki címet. Mint ismert, a vezetőség új tagjai a mai napon Continassában találkozik, hogy megvitassák, mely játékosokkal lesz érdemes nekifutni a következő szezonnak. Fabio Paratici menesztését követően előléptetett Federico Cherubni és a visszatérő Massimiliano Allegri természetesen a védelem megerősítéséről is tárgyalni fog, hiszen az elmúlt két évben drasztikusan megemelkedett a kapott gólok száma, mégha a szezon során bekapott 38 találat a második legjobb eredmény e tekintetben a bajnok Nerazzurri mögött. 

A korábban megjelent hiteles információk szerint a zebrák nem csak játékosok terén gondolkodnak a védelem megerősítésen, ugyanis a hátvédsor egykori oszlopa Andrea Barzagli is visszatér Torinóba, hogy a Mister stábjában szerepet vállaljon, szerepkörébe elsősorban pedig a védelem megszervezése fog tartozni. A Corriere di Torino mai értesülései szerint a potenciális új érkezőkről lehet olvasni. A lap tudni véli, hogy a Bianconeri török védője, Merih Demiral távozni szeretne, érte több angol klub is érdeklődik, közülül az Everton számít a legélénkebb kérőnek. Demiral távozása esetén a torinói vezetőség Alessio Romagnoli, vagy Nikola Milenković leigazolását venné fontolóra, azonban mielőtt bármelyik játékos képviselőivel felvennék a kapcsolatot, Massimiliano Allegri felszeretné térképezni Radu Drăgușin kvalitásait, ezzel is házon belül oldva meg a problémát.

A másik alternatívát a szezon második felét a Cagliariban kölcsönben szereplő Daniele Rugani jelentené, akinek visszaérkezését követően kiértékelik a helyzetét, majd döntenek a sorsáról, ugyanúgy, mint a többi kölcsönből visszaérkező játékos esetében, mint amilyen például Mattia De Sciglio, vagy Luca Pellegrini.

A védelem kapcsán még egy fontos, a Juventinók számára mindenképpen örömteli hír látott ma napvilágot, Romeo Agresti ugyanis tudni véli, hogy döntés született a Juventus kapitánya, Giorgio Chiellini ügyében, aki további egy évvel meg fogja hosszabbítani szerződését, így 2022 nyaráig a Juve kötelékében marad.