Agresti: Allegri aláírta szerződését, bejelentés hamarosan – FRISSÍTVE 21:18-kor

allegri_pirlo.jpgAhogy arról tegnap beszámoltunk, a Juventusnál a klub egykori trénere, Massimiliano Allegri maradt az egyetlen opció Andrea Pirlo helyére, a mai nap pedig a lehető legmegbízhatóbb források egyszerre jelentették be, hogy megvan a szakemberrel az egyesség, visszatér egykori állomáshelyére.

Gianluca Di Marzio értesülései szerint maga a klub elnöke, Andrea Agnelli gyorsította meg a tárgyalásokat Allegrivel a reggel folyamán, ugyanis tudott arról, hogy az Inter is gőzerővel a klasszis mester megszerzésén dolgozik, Beppe Marotta tegnap este a tréner meggyőzésén dolgozott, mint kiderült sikertelenül, ugyanis Fabrizio Romano is megerősítette, hogy már megvan a szóbeli megállapodás Allegrivel, a következő órákban hivatalossá válhat Andrea Pirlo menesztése és Massimiliano Allegri kinevezése.

Romano hozzáteszi, hogy a korábbi sikeredző azért fogadta el a Juve ajánlatát, mert a Real Madrid Zinédine Zidane távozása után (ami immár hivatalos) gondolkodási időt kért.

Di Marzio elmondása szerint Max három, vagy négy évre írhat alá az Öreg Hölgyhöz, és sokkal nagyobb beleszólása lesz a klub ügyeibe, mint korábban.

FRISSÍTÉS:

A fentebbi híreket a nagy hármas harmadik tagja, Romeo Agresti is megerősíti.

Romeo Agresti: Allegri aláírta a klubbal való szerződését, hivatalos bejelentés hamarosan. 

Luca Biachin és Giovanni Albanese szerint a mester 2025-ig ír alá, évi 9 millió eurót keres majd.