HIVATALOS: Paratici távozik a Juventustól

paratici_tavozik.jpgAhogy arról tegnap este beszámoltunk, a Juventus sportigazgatójának, Fabio Paraticinek nem hosszabbítják meg a szerződését, így távozni kénytelen a klubtól. Erről pár perce a klub hivatalos honlapja is beszámolt, amely a következőképpen búcsúztatja a szakembert:

"Tizenegy szezont kitevő intenzív munkát, győzelmeket, valamint a pályán, illetve a pályán kívül egyaránt képviselt nagy szenvedélyt követően a Juventus átigazolásokért felelős igazgatója, Fabio Paratici elhagyja a klubot. Szerződése 2021. június 30.-án jár le, ez pedig nem kerül meghosszabbításra. A Juventus menedzsere és elnöke találkozója ma volt a Continassa-székházban.

 

Fabio a Sampdoriától csatlakozott a Juventushoz 2010 nyarán, a torinói alakulatnál töltött évei alatt pedig töretlen fejlődésen ment keresztül képességeit illetően, miközben felelőssége és szerepköre is egyre jelentősebbé vált. Először technikai koordinátorként kezdte, majd a 2011-2012-es szezontól sportigazgatói szerepet töltött be, 2018-ban pedig sportért felelős ügyvezető igazgatóvá lépett elő, a Juventusnál töltött karrierjét is ebben a pozícióban fejezte be.

"Gyönyörű évek voltak, szakmai fejlődéssel és erős érzelmekkel. A Juventus lehetőséget adott arra, hogy munkámat szabad kezet kapva, szerepem teljes tiszteletben tartásával végezhessem. Szeretnék köszönetet mondani az egész klubnak, a stábomnak, alkalmazottjaimnak, munkatársainak, játékosoknak, edzőknek, részvényeseknek, és különösképp az Elnök Úrnak, Andrea Agnellinek. Pályafutásomnak egy fontos fejezete zárul most le" - fejezte be mondandóját Fabio Paratici.

"Fabio megírta történetét a Juventusnál az elmúlt esztendőkben, mely leginkább egy olyan útnak nevezhető, amit mindvégig sikerek, profizmus, valamint kitartás jellemeztek. Munkájának kiválóságát leginkább a közösen töltött 11 év alatt megszerzett 19 trófea bizonyítja, mely által tevékenysége minden tekintetben klubunk hagyományainak részévé vált. Ma itt az alkalom, hogy megköszönjük neki, hogy erős szakmai kötelékeket volt képes kialakítani az elmúlt évek során, melyet minden egyes alkalommal hatalmas szenvedély kísért", mondta Andrea Agnelli, a Juventus elnöke a Paraticivel történő találkozó után.

 

Andrea Agnelli és Fabio Paratici június negyedikén, pénteken fog sajtótájékoztatót tartani az Allianz Stadiumban.

Romeo Agresti szerint a sportrészleg optimalizálásra megvannak a megfelelő emberek a klubnál. Paratici helyét Federico Cherubini veheti át, akinek két segítője is lehet, az egyik Giovanni Manna, aki az U23-as gárda sportigazgatójaként tevékenykedik, a másik pedig Matteo Tognozzi, aki a játékosmegfigyelői részleg vezetője.