Bonucci: "Mindenki készen állt temetésünkre"

bonucci_bologna_cl_spot.jpgA Juve csapatkapitánya, Giorgio Chiellini mellett az Öreg Hölgy másik veterán középhátvédje, Leonardo Bonucci is üzent a Bianconeri szerelmeseinek a csapat Bajnokok Ligájába való bejutását követően, s ugyan a harmincnégy esztendős labdarúgó nem az olasz sportsajtót, hanem személyes közösségi médiás oldalait használta ehhez, mondanivalója igen nagy jelentőséggel bír a múltra, valamint a jövőre nézve is. 

A futballista mindenekelőtt leszögezte, hogy a jelenlegi idényben a fekete-fehérek riválisai szinte minden tekintetben felkészültek a Zebrák temetésére, mely minden bizonnyal nagy elégtételt jelentett volna számukra, ugyanakkor ezen alakulatok megfeledkeztek a torinóiak büszkeségéről és szellemiségéről, mely tényezők végül sikerre vezették a gárdát. 

"Riválisaink mindegyike készen állt elföldelésünkre, s az utolsó pillanatig vártak, hogy bukásunk esetén azt tehessék, melyet a legjobban élveznek ezen a világon. Mostanra kijelenthetjük, hogy ezen egyének megfeledkeztek klubunk büszkeségéről és szellemiségéről, valamint együttesünk jelszaváról, melyet azonban érdemes lett volna figyelembe venniük" – szögezte le Bonucci az Instagramon. 

"Természetesen mindannyian tudjuk, hogy a magunk mögött hagyott szezon rendkívül vegyes érzéseket és eredményeket hozott magával, melyben egyaránt előfordultak remek teljesítmények, valamint pocsék produkciók. Olyan pontokat hullajtottunk el, melyeket semmilyen körülmények között nem lett volna szabad elveszítenünk, ezzel pedig végső soron csak saját magunkat sodortuk nehéz helyzetbe. 

Az idény végén azonban csak az áll majd rendelkezésedre, melyet megszereztél, s melynek elhódításáért egyedül a pályán küzdöttél meg. Csapatunk két trófeát szerzett az elmúlt hónapokban, mely célokat annak ellenére is sikerült elérnünk, hogy mindenki temetésünk időpontját várta. 

Szurkoltunk olyan trófeák bezsebeléséért is, melyeket végül nem érhettünk el, ám mivel a végsőkig hittünk bizonyos eredményekben, az évad utolsó összecsapásán volt is okunk, valamint módunk az ünneplésre. Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi szezon milyen keserű és hosszadalmas volt szurkolóink számára is, akiket mi magunk is borzasztóan hiányoltunk mérkőzéseinkről, azonban boldogsággal tölt el bennünket, hogy jövőre viszontláthatjuk egymást otthonunkban, azaz a Juventus Stadionban, s a Bajnokok Ligájában. 

Bár nem értük el a legnagyobb célokat, örömöt okozhat számunkra, hogy még nehézségeink ellenére is magasba emelhettünk két serleget, s jó érzések keringenek bennünk amiatt, hogy a jövőben lehetőségünk nyílik majd emlékezni ezen trófeák és sikerek jelentőségére, valamint valós értékére. 

Az elmúlt tíz esztendőben erre számtalan esélyünk volt, ez pedig mindenképpen érdemeinket bizonyítja. Az ezen felül álló dolgok mind pusztán üres fecsegésnek és pletykálkodásnak minősülnek. Fino Alla Fine, Forza Juventus" – zárta szavait Bonucci.