De Ligt díjban részesült példás viselkedéséért

capture6.JPGA Juventus 21 esztendős védője, Matthijs De Ligt volt a Sportmediaset által megrendezett Gentleman Fair Play Díjátadó egyik főszereplője, ugyanis a holland játékost két kategóriában is kitüntettek a pályán, és azon kívül nyújtott példás magatartásáért. A Fair Play-díj jelölteire online felületen lehetett szavazni.

A Bianconerit 2019 óta erősítő játékos mögött a második helyen a Milanban játszó, szintén védő Simon Kjær végzett, míg a harmadik helyre a friss bajnok Inter támadója, Lautaro Martínez futott be. A fiatal kora ellenére rendre éretten viselkedő és nyilatkozó játékos a Gentleman Soccer Player of Serie A 2020/2021 kategóriájú elismerés mellett a Gentleman Award for Juventus titulusú díjat is bezsebelte.

De Ligt a rövid köszönőbeszédében a a szurkolók hiányára is kitért. “Nagyon boldog vagyok, és köszönöm szépen azon újságírók szavazatait, akik rám voksoltak. Hogy mit gondolok a szurkolók hiányáról? Sokkal jobb nézők előtt játszani, sokkal több a szenvedély és az öröm ilyenkor a pályán. Szeretném megköszönni a nézők szavazatát is, örülök, hogy új gondolják mind a pályán, mind azon kívül úriemberként viselkedem. Mindig is arra törekszem, hogy tiszteljem a csapattársaim, a bírókat és az ellenfeleket egyaránt.”

De Ligt nem a gála egyetlen Juventus-kötődésű nyertese, ugyanis a klub női csapatának játékosát, Sara Gamát is kitüntették a Lady Fair Play díjjal, a juventinók kedvence, egykori középpályása, Claudio Marchisio pedig Karrier Gentleman Fair Play díjban részesült. A többi kategóriában a teljesség igénye nélkül az edzőknek járó Fair Play-díjjat a Sampdoria szezon végén leköszönő edzője Claudio Ranieri, a Serie B Gentleman Díjat pedig Andrea Costa, a Reggiana Calcio játékosa kapta meg.