A Real Madrid, a Napoli, illetve a Juventus egykori argentin támadója, a jelenleg a David Beckham által vezetett Inter Miami klubjában futballozó Gonzalo Higuaín a tegnapi nap folyamán rendkívül terjedelmes, akár életút-interjúnak is beillő nyilatkozatot adott hazája egyik legnagyobb újságának, a La Nacionnak, melyben számos témában fejtette ki véleményét, többek között szót ejtve családjáról, magánéletéről, az európai és az amerikai bajnokságok különbségeiről, valamint Cristiano Ronaldóról és Lionel Messiről is. Az alábbiakban ezen interjú fordítását olvashatjátok. 

Európai pályafutása meglehetősen korán, mindössze tizenkilenc esztendős korában, 2006 decemberében kezdődött, a Real Madrid alakulatánál, éppen akkor, mikor a spanyol fővárosi alakulat hatalmas összeomlást produkált, s többek között legmeghatározóbb alapemberei is távoztak kötelékéből. 

"Ez pontosan így történt. Miután megérkeztem a Real Madridba, az első, csapatnál töltött estém során egy közös vacsorán vettünk részt a többi új igazolással, azaz Fernando Gagóval és Marcelóval egyetemben. Ezen alkalommal minden további nélkül kijelentettem a szüleimnek és a testvéremnek, hogy még abban az évben meg fogjuk nyerni a bajnokságot, bármi történjék is. Lemerevedtek, s a mai napig úgy vélem, hogy abban a pillanatban teljesen őrültnek néztek engem, hiszen a versenyfutásból mindössze öt hónap volt hátra, s a tabella éléhez viszonyított lemaradásunk is óriási volt.

Mikor ugyanezt közöltem David Beckhammel, ő is csak kinevetett, mikor azonban nemrég megemlítettem neki a történetet, tisztán emlékezett rá, s hozzá is tette, hogy mekkora barom volt, mikor bolondnak gondolt a véleményem miatt. Végül azonban minden gúny ellenére bajnokok lettünk. Bajnokok, a világ legcsodálatosabb pontvadászatában, melynek megnyerése mindig is életem fő céljának számított. 

Az első madridi esztendőmben a fenti bátor kijelentésem ellenére meglehetősen félénken viselkedtem. Nem sokat beszéltem a csapattársaimmal, hiszen felnéztem rájuk, ám ezzel együtt tartottam is tőlük. Ez mára teljesen kiveszett a labdarúgásból, hiszen mikor a tizenkilenc-húsz éves fiatalok velem, egy sokat tapasztalt harminchárom éves labdarúgóval társalognak, semmi izgalmat nem tapasztalok rajtuk. Mikor először megláttam olyan legendákat, mint Roberto Carlos, Beckham, Iker Casillas, Raúl, Fabio Cannavaro, vagy Ronaldo, szóhoz sem jutottam. Mindez éppen a klub masszázsszobájában történt, s mikor ezek a hatalmas formátumok elindultak az asztalok felé, én még mindig ott álltam a terem középen tátott szájjal, s fel sem fogtam, hogy közöttük lehetek."

Kik voltak a legmeghatározóbb csapattársai életedben? Ha néhányat fel kellene sorolni, a fent említett ikonok közül választana? 

"Őszintén szólva, nem tudom. Mivel a Real legendái voltak az első európai csapattársaim, természetesen rendkívüli hatást gyakoroltak rám, ugyanakkor számos más olyan labdarúgóval is szerepeltem egy alakulatban, akik a futball meghatározó személyiségei, mint például Kaká, Benzema, Robben, Van Nistelrroy, Sneijder, Özil, Morata, Modrić, Ramos, Dani Alves, Chiellini, Donnarumma, Mertens, Insigne, Xabi Alonso, Buffon, vagy Hazard, s természetesen mindenekelőtt Cristiano és Leo. A lista még számos névvel folytatható, s a rajta lévő játékosok mindegyikéről napokig tudnék mesélni."

Tizennégy évet töltött az Öreg Kontinensen, ezen időszak alatt pedig közel 300 találatot szerzett együtteseiben, melyek összesen tizennégy trófea megszerzésében segítették az aktuális csapatokat. Milyen érzésekkel gondol vissza Európára most, hogy már nem ott szerepel? 

"Az interjú előtt minden egyes élmény eszembe jutott, ami a közel másfél évtized alatt átéltem. Az éveken keresztül jelentkező igények, a hatalmas nyomás, az elmét alapjaiban megrengető, váratlan változások, az országról-országra való költözések... A legkevésbé sem hiányzik. Jelen pillanatban minden tekintetben sokkal boldogabbnak érzem magam, mint Európában, mivel mindent elértem, amit a topfutballban szerettem volna, emellett pedig kikerültem a fent említett végeláthatatlan körforgásból, a sajtótámadások és a szurkolók össztüze alól... Amerikában a futball nem kiemelt sportág, ekképp sokkal inkább önmagadat adhatod, anélkül, hogy bárki számon kérne azért, hogy nem találtál be a hétvégi találkozón, emellett pedig a média sem tör pálcát feletted. 

Az MLS természetesen várhatóan további növekedés előtt áll, ám jelen pillanatban úgy érzem, hogy évek óta nem voltam ennyire boldog és kiegyensúlyozott. Megtaláltam a számításaimat, s újra normális emberként élhetem a mindennapjaimat, aki nem Gonzalo Higuaín, csupán egy a sok futballista közül. Időnként rá kell döbbennem, hogy én mindig is így szerettem volna élni. Örülök, hogy kikerültem az európai labdarúgás vérkeringéséből, s újra önmagam lehetek, aki nyomás nélkül űzheti a szenvedélyét."

Ön a világ legnagyobb összegért másik csapathoz szerződő argentin futballistája, köszönhetően a Juventus 2016-ban önért adott 90 millió eurójának, s az egyetlen futballista, aki száz gól fölé jutott a La Ligában, továbbá a Serie A-ban is. Ilyen sikerek mellett is ugyanaz maradt, aki volt? 

"Teljes mértékben. Természetesen élvezem, hogy mikor felismernek az utcán, sokan gratulációjukat fejezik ki nekem, vagy ez közös szelfit kérnek tőlem, ugyanakkor Európával ellentétben itt alapvetően tisztelik a magánszférádat. Nem sértegetnek, s ha a lányommal vagyok, senki sem jön oda hozzám, hogy autogramot kérjen, csak távolról üdvözölnek, esetleg mondanak egy jókívánságot. Megdöbbent, de azt hiszem, hogy ez számít normálisnak, annak ellenére, hogy elszoktam tőle az utóbbi években. 

Ahhoz, hogy az elithez tartozzak, hatalmas árat kellett fizetnem. Bár sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mégis miért panaszkodom, mikor rengeteg pénzt kerestem, s az egészségem is rendben van, emellett pedig született egy csodálatos lányom is, le kell szögeznem, hogy mindennek eléréséért kilenc esztendős koromtól fogva alá kellett rendelnem magam a céljaimnak, s le kellett nyelnem az összes kritikát, valamint a rám zúduló gyűlöletáradatot, hogy a számomra kitűzött szinten teljesíthessek. A pénzem nem az égből pottyant a kezembe, minden egyes nap keményen megizzadtam azért, hogy ma a magaménak tudhassam. 

Ennek ellenére tisztában vagyok vele, hogy a pénz önmagában semmit sem ér. Ha nincs kivel megosztanod az ebből fakadó boldogságodat, hiába harcoltál és szenvedtél annyit éveken keresztül. Emellett pedig valóban nagyon magas árat kellett fizetnem a sikereimért. Madridban, Nápolyban, Torinóban, Milánóban és Londonban nem a városokban, hanem különféle edzőközpontokban éltem le a legszebb éveimet, miközben minden születésnapot és karácsonyt a csapattársaimmal, a szüleimtől és a barátaimtól távol kellett megünnepelnem. Fel kellett vennem a harcot az újságokkal, a sajtó rágalmaival, s az állítólagos rajongóimmal, ami olyannyira megviselt, hogy már futballozni sem volt kedvem. Állandóan bántottak, ha kövér voltam, abban találtak kivetnivalót, ha lefogytam, akkor azt illették kritikával, mikor pedig kopaszodni kezdtem, mindenki azt hajtogatta, hogy milyen borzasztóan nézek ki így.

Mindenki csak ítélkezett felettem, én pedig azért is megmutattam nekik, hogy még érek valamit, s elmentem Európából, majd hosszú szakállt növesztettem, ám Amerikában érdekes módon az ehhez hasonló dolgoknak nincs nagy hírértékük. Mindezek ellenére a kezdetektől fogva tisztában voltam vele, hogy a sikernek ára van, ekképp pedig nem is lepődtem meg, mikor a fent említett esetek az én életemben is bekövetkeztek." 

Hogyan lendült túl a nehézségein?

"Mostanra megtanultam kordában tartani a haragomat, s egyáltalán nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam, annak ellenére, hogy a kritikák továbbra is rendkívül rosszul esnek, ezt pedig nem is lenne értelme letagadnom. A lányom születése óta, ami immár közel három éve történt, sokkal jobban viselem a negatív hangokat, mivel ekkor megértettem, hogy az élet sokkal fontosabb dolgokat tartogat számodra annál, mint hogy egyesek véleményével foglalkozz. Úgy érzem, hogy végre túllendültem az aljas emberek iránt érzett dühömön, s kizárólag arra tudok koncentrálni, ami igazán számít."

Egy ízben kijelentette, hogy a válogatott mezének viselése jelenti a legnagyobb terhet. Ezt azóta is így gondolja? 

"Egyértelműen, azonban az akkori szavaimat teljes mértékben félreértették. Nem azt szerettem volna mondani, hogy a válogatott mez teherként nehezedik rám, csupán arra kívántam utalni, hogy egy egész nemzetet képviselni hatalmas nyomást okoz a futballistákban, de igazából bármely sportolóban. Az argentin mezt sose éreztem fojtogató viseletnek, hiszen mindig tisztában voltam a tény jelentőségével, miszerint magamra ölthetem a hazám szerelését, mely által egyszerre futsz és küzdesz 40 millió emberrel, a góljaid pedig ugyanennyi személynek okoznak mérhetetlen örömöt."

Hisz abban, hogy egy napon megbecsülik majd az érdemeket, melyeket Argentína képviseletében szerzett? 

"Úgy vélem, hogy az idő múlásával minden egyes, korábban fájó dolog rendeződik majd, s hiszem, hogy a következő világbajnokságon a szurkolók már nem is fognak emlékezni az állítólagos sérelmekre, melyeket okoztam nekik. Természetesen nehéz döntésnek számított elhagynom a nemzeti csapatot, ugyanakkor bevallom, hogy többé már nem voltam képes mit kezdeni a rám irányuló gyalázkodásokkal. 2022-ben igen furcsa lesz a tévéből megtekinteni Argentína összecsapásait, ám meglátásom szerint idővel ez a seb is be fog gyógyulni, s a szurkolók is elismerik majd azon érdemeket, melyeket a kék-fehér mezben szereztem. Bár számos rossz emlékem fűződik a válogatotthoz, s úgy gondolom, hogy én magam sem vagyok bűntelen a dolgok negatív irányba történő elmenetelét illetően, nem lehet elfelejteni, hogy a 2010-es, valamint a 2014-es világbajnokságon is a csapat meghatározó szereplője voltam, nem egy alkalommal rendkívül fontos találatokat szerezve. Az idő előrehaladtával minden emlék megszépül." 

Mindössze tizenhárom labdarúgónak adatott meg, hogy korunk két legnagyobb zsenijével, azaz Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel is egy csapatban futballozzon, ám senki sem szerepelt mellettük annyi találkozón, mint ön. Milyen élmények jutnak eszébe a két klasszissal kapcsolatban, illetve úgy érzi, hogy fel tudott nőni ehhez a feladathoz? 

"Nézze, a válasz a kérdésben rejlik. Ha én vagyok az a labdarúgó, aki a legtöbb alkalommal futballozott együtt e két zsenivel, magától értetődő, hogy nekem sikerült a legjobban alkalmazkodnom hozzájuk, ebből kifolyólag igen, úgy vélem, hogy megálltam a helyem mellettük. Ha egy játékos egy alakulatba kerül velük, elsősorban neki kell megértenie a jellemzőiket, s nem CR7-nek, valamint Leónak kell idomulnia másokhoz. Ha nekem sikerült ennyi találkozón egy csapatban szerepelnem velük, az azt jelenti, hogy sikerült tökéletesítenem megértésük módját. Tisztában voltam vele, hogy miként kell viszonyulnom hozzájuk, s azt hiszem, hogy végső soron mindkettejükkel jól kijöttem. 

Nem tudom, hogy fogalmazzak, hogy ne tűnjek nagyképűnek... Mondanivalóm lényege annyi, hogy azt szerettem volna, hogy érezzék, hogy bátran támaszkodhatnak rám, ugyanakkor nem kívántam minden esetben kiszolgálni őket, s meglátásom szerint mindkét célomat sikerült teljesítenem velük kapcsolatban. Mindenesetre hálát adok a sorsnak, hogy lehetőségem volt velük futballozni, ami igazi megtiszteltetést jelentett számomra, annak ellenére, hogy a közvélemény miket talált ki a velük való kapcsolatomról."

Sokan úgy vélik, hogy az ön megüresedett szerepét a jövőben az Inter támadója, Lautaro Martínez töltheti be. Mit javasolna az örökösének? 

"Mindenekelőtt azt, hogy egyetlen percre se veszítse el a fejét, s minden körülmények között maradjon nyugodt, s ne foglalkozzon a negatív véleményekkel. Egyelőre kérdéses, hogy Lautaro mikor mutatkozhat be a válogatottban egy nagy megmérettetés keretein belül, ám én kissé féltem a debütálástól, pontosan amiatt, ahogy annak idején velem bántak a szurkolók. A 2014-es világbajnokságon oroszlánrészt vállaltam csapatom sikereiből az egyenes kieséses szakaszban, s egyedüli labdarúgóként kilenc gólt szereztem a tornát megelőző selejtezősorozatokban is, ám a Németország elleni döntőt követően egyből közellenséggé váltam. 

Meggyőződésem, hogy hamarosan el fog jönni Lautaro ideje, s a drukkerek először egy fiatal reménységet látnak majd benne, azonban ha véletlenül kihagy egy kulcsfontosságú helyzetet a világbajnokságon, vagy a Copa Américában, többé már nem Lautaro lesz, hanem egy olyan alak, akit évekig semmibe kell nézni, és minden adandó alkalommal meg kell szégyeníteni. Ha ez bekövetkezik, egyetlen javaslatom lenne számára: ne kövesse el azt a hibát mint én, vagyis ne higgyen se a legnagyobb dicséreteknek, se pedig a legaljasabb kritikáknak."

Mindent összevetve mit gondol saját magáról? Ha a tükör előtt áll, kit lát, milyen színben tűnik fel önmaga előtt?

"Sosem gondoltam magam senkinél sem jobbnak, vagy rosszabbnak. Mindig arra törekedtem, hogy képes legyek reálisan megítélni önmagamat, s mindig az szerettem volna lenni, aki valójában is vagyok. Ha egy ember felsőbbrendűnek érzi magát másoknál, hatalmas tévúton jár, ugyanakkor a kisebbségi komplexus még ennél is nagyobb problémák forrása lehet. Az a kulcs, hogy képes legyél magadra külső szemlélőként tekinteni, s azt hiszem, én eddigi életem során képes is voltam erre. 

Futballistaként sosem az lebegett a szemem előtt, hogy milyen trófeákat fogok nyerni, s egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy az adott klubnál milyen játékosként tekintenek majd rám a távozásomat követően. Sokkal inkább azt szerettem volna elérni, hogy jó emberként maradjak meg a csapat körüli személyek, illetve a szurkolók emlékezetében. Hiába nyert valaki például öt bajnoki címet pályafutása során, ha alapvetően rossz embernek minősül, mivel ebben az esetben egyetlen korábbi együttesed sem fog visszafogadni. Én jelen pillanatban is visszatérhetnék bármelyik egykori alakulatomhoz, ám mint említettem, kiválóan érzem magam az Inter Miami kötelékében. Ha döntenem kéne, számomra egy értékes ember, aki ezzel együtt rossz futballista, sokkal többet ér, mint egy sikeres játékos, aki mindent megnyert pályafutása alatt."

Miből merít motivációt a mindennapok során? 

"Azért vagyok labdarúgó, hogy győzelmeket arassak. Minden egyes eddigi klubomnál bajnok voltam, ennek révén az Inter Miamihoz sem azért szerződtem, hogy a tengerparton sétálgassak. Ebben az esetben sosem bocsátanék meg magamnak. Nem levezetni érkeztem ide a Juventustól, mivel feltett szándékom, hogy bajnoki címig vezessem a csapatomat, ahogy tettem azt minden eddigi alakulatommal. Csodálatos lenne, ha két esztendővel a klub alapítását követően máris magasba emelhetnénk a bajnoki trófeát."

Harminchárom esztendős. Gondolkodik a visszavonuláson? Ha szögre akasztja a stoplist, mivel szeretne foglalkozni? 

"Az ember óhatatlanul is gondolkodik a jövőn, ekképp én is elterveztem már a visszavonulásom dátumát, ám ezt egyelőre megtartom magamnak. Jelen pillanatban még nem tudom pontosan, hogy mivel fogok foglalkozni ezt követően, ám az biztos, hogy nem a futball világában képzelem el a jövőmet. Mikor lemondtam a válogatottságot, tisztában voltam vele, hogy a visszavonulásom után nem szeretnék sem tréner, sem pedig ehhez hasonló szakember lenni, s egészen biztos, hogy életem más irányt vesz majd. Mazochista lennék, ma megannyi szenvedés után elhagynám ezek legfőbb forrását, a labdarúgást, majd önként és dalolva lépnék be ismét a futball kapuin. Nem, ez teljes mértékben elképzelhetetlen.

Mindenekelőtt jóval több időt kívánok majd tölteni a családommal, akik a legfontosabbak számomra, ám szívesen befizetnék egy főző tanfolyamra, esetleg egy borászképzésre is. A borok mindig is érdekeltek, emellett azonban a paddle-tenisz is foglalkoztat, így nem elképzelhetetlen, hogy ott próbálom majd ki képességeimet. Annyi biztos, hogy a futballal véglegesen szakítani fogok, minden tekintetben."

Argentínában képzeli el a jövőt? 

"Természetesen. Mindig szívesen tértem vissza a szülőhazámba, ez pedig ezután sem lesz másképp. Azon emberek, akik fontosak számomra, jelen pillanatban is ott élnek, legyen szó a tágabb családomról, vagy a barátaimról. Hosszútávon egyértelműen Argentínában képzelem el a jövőmet."

Szakálla miatt sokan hasonlítják a híres kosárlabdázóhoz, James Hardenhez. Ő inspirálta önt arcszőrzete megnövesztésekor? 

"Nem, Harden semmilyen tekintetben nem jelentett számomra inspirációt. Mindig is szerettem új külsőket kipróbálni, s most úgy döntöttem, hogy megnövesztem a szakállamat, ami megtetszett, illetve testhezállóbbnak is tűnt számomra, így végül nem is vágtam le. Időnként kényelmetlen viselet, ám amíg a kislányomnak tetszik, nem fogok változtatni rajta. Nagyon szeretem a lányomat. Mikor valaki apának szólít, az felbecsülhetetlen érzés. Boldog vagyok, hogy megadatott számomra, hogy gyermekem születhessen."

Édesanyja évek óta küzd betegségével, ugyanakkor korábbi kijelentése szerint testvérével, akit jelenleg már csapattársának is tudhat, mindig ott voltak neki, valamint egymásnak. Hogy van az édesanyja? Hogy élik meg Federicóval, hogy immár egy alakulat kötelékében futballoznak? 

"Édesanyám jól van, köszönöm szépen a kérdést. Minden egyes nap imádkozunk érte, s a lehetőségekhez képest mindenben igyekszünk támogatni őt. A testvéremmel mindig is hatalmas szimbiózisban éltünk. Neki már három gyermeke van, míg nekem még csak egy lányom született, akik egymást is nagyon szeretik. A köztünk lévő korkülönbség miatt fiatalabb korunkban voltak nézeteltéréseink, azonban ahogy idősödtünk, az egyébként is csekély ellentétek egyre inkább elhalványultak.

Ironikus, hogy a futball másfél évtizedig elválasztott bennünket egymástól, ám most éppen ez a sportág hozott ismételten össze bennünket, jelenleg pedig napjaink minden percét próbáljuk kiélvezni. Az elmúlt tizenöt évben gyakorlatilag nem ismertem a bátyámat, mivel a családi összejöveteleken kívül alig-alig találkoztunk, ugyanakkor az elmúlt időszakban életünk minden egyes pillanatát megosztjuk egymással, ebbe pedig igyekszünk bevonni gyermekeinket is. hogy köztük is hasonlóan szoros kapcsolat alakulhasson ki. Azon dolgozunk, hogy visszanyerjük az időt, melyet a labdarúgás elvett tőlünk."

Végezetül, kérem nevezze meg azon egykori csapattársait, akiket Lionel Messin és Cristiano Ronaldón kívül a világ legjobbjai között tart számom. 

"Pedro Rodríguez egyértelműen közéjük tartozik, hiszen a Barcelona és a Chelsea alakulatainál is kivételes produkciót nyújtott. Mindkét lábával egyaránt jól lő és cselez, emellett pedig kiválóan olvassa a játékot is. Természetesen rajta kívül számos remek és hozzám közel álló csapattársam volt, például Dries Mertens, Lorenzo Insigne, José Callejón és Jorginho a Napoliban, Guti a Real Madridban, vagy Paulo Dybala a Juventusban, akik egytől-egyig tökéletesen megértettek engem, ezért pedig nagy hálával tartozom nekik" – összegzett Higuaín.