Az öltöző összefogott Pirlóért?

pirlo-20-1.jpgUgyan a Juventus az elmúlt évtized legrosszabb idényén megy keresztül, hiszen ismételten rendkívül korán kényszerült búcsúzni a Bajnokok Ligája küzdelmeiből, emellett nagy valószínűséggel az előző kilenc esztendőben rendre elhódított Scudettót sem fogja megszerezni a továbbra is kiváló formában futballozó ősi rivális Inter diadalútjának köszönhetően, az olasz sportsajtó legújabb értesülései szerint a Bianconeri futballistái olyan tettet hajtottak végre, mely az elmúlt időszakban nem sok alkalommal fordult elő. 

Egyes értesülések szerint ugyanis az Öreg Hölgy öltözője, azt követően, hogy ez előző két szezonban gyakorlatilag sikertrénerét, Massimiliano Allegrit, valamint a frissen szerződtetett Maurizio Sarrit is megbuktatta, ezúttal a fent említett esetekkel szöges ellentétben cselekedett, s minden tekintetben az alakulat pályakezdő szakvezetője, Andrea Pirlo mögött sorakozott fel, elhatározva, hogy a szezon hátralévő szakaszában minden tőlük telhetőt meg fognak tenni az egykori nagyszerű középpályás állásának megmentése érdekében. 

A La Repubblica információinak alapján a torinóiak futballistát azt követően döntöttek emellett, hogy a fekete-fehérek utóbbi hetekben elért, csalódást keltő eredményei, mint például a Porto elleni Bajnokok Ligája-kiesés, a Benevento elleni megmagyarázhatatlan hazai bajnoki kudarc, valamint a Torino elleni döntetlen után a vezetőség köreiben komoly lehetőségként merült fel a Maestro menesztése, hogy egy újabb edzőváltással a lehető legjobbat hozhassák ki a kudarcokkal teli szezon hátralévő részéből. 

Az újság beszámolója szerint a Derby della Mole meglehetősen izgalmas mérkőzését követően nagyobb szabású találkozóra, mondhatni egyfajta elbeszélgetésre került sor a futballisták között, ahol a keret elhatározta, hogy Pirlo iránti tiszteletükből kifolyólag a további kilenc bajnoki megmérettetésen, valamint a május 19-i kupadöntőn mindent meg fognak tenni együttesükért, hogy a jó eredmények révén a vezetőségben ne merülhessen fel a tréner elbocsátásának gondolata. 

A híresztelések úgy tudják, hogy a Napoli, valamint a Genoa csapataival szemben elért győzelmek ebből kifolyólag nem a mester taktikai elképzeléseinek, sokkal inkább a labdarúgók megfelelő hozzáállásának köszönhetőek, akik a számos szempontból sikertelen idény ellenére töretlenül bíznak Pirlóban, s úgy vélik, hogy tapasztalatlansága miatt nem tehet az utóbbi hónapok sokszor negatív eredményeiről, ekképp mindenképp megérdemli a további lehetőséget a Juve részéről. 

A lap hozzáteszi, hogy Massimiliano Allegri, valamint Andrea Agnelli múltheti, többek között a Maestro által is elismert, a sajtóban baráti találkozóként emlegetett valószínűsíthető egyeztetése hatalmas mértékű megdöbbenést okozott az öltözőben, mivel a korábban a mester kezei alatt szereplő játékosok közül nem mindenki látta volna szívesen az olasz trénert a kispadon, Pirlo szerepe, valamint a futballistákhoz való, állítólag igen pozitív hozzáállása pedig sokakat arra ösztönzött, hogy a folytatás mellett tegye le a voksát, ám a paktumnak is betudható megállapodás ötlete teljes mértékben a futballistáktól származott, ekképp a történtekbe sem a vezetőségnek, sem pedig magának a vezetőedzőnek nem volt beleszólása. 

A Maestro irányítása alatt a Juventus az eddigiek során minden sorozatot figyelembe véve 43 tétmérkőzést játszott (30 bajnoki, 4 Coppa Italia, 1 Supercoppa Italiana, 8 Bajnokok Ligája), melyeken 28 alkalommal hagyta el győztesként a futballpályát, míg 8 alkalommal játszott döntetlent, s hatszor szenvedett vereséget.