Juve-Genoa – Az edzők értékelése

pirlo_boldog_kopo.jpgA Serie A 30. fordulójának vasárnapi játéknapján a Genoa alakulata látogatott az Allianz Stadiumba, a néhány alapemberüket nélkülözni kényszerülő vendégek pedig mindenekelőtt azzal a céllal léptek pályára Torinóban, hogy megnehezítsék a Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciók eléréséért harcban álló Öreg Hölgy dolgát. Mint mostanra kiderült, a Grifoni erejéből csak a szépítésre futotta az olasz rekordbajnok ellen, mely Dejan Kuluševski és Álvaro Morata találataival 2-0-ás előnnyel mehetett a szünetre, a 70. minutumban pedig az ellenfélnek immár sokkal inkább teret engedő Juve Weston McKennie góljával alakította ki a 3-1-es végeredményt. 

A találkozót követően természetesen a két együttes mesterei is értékelték a látottakat az olasz sportsajtó kamerái előtt, s míg a Bianconeri vezetőedzője, Andrea Pirlo mindenekelőtt arról beszélt, hogy alakulata végig irányította a mérkőzést, addig a Rossoblu trénere, Davide Ballardini elsősorban futballistái egyéni kvalitásait emelte ki. 

"Ma délután nagyszerű futballt mutattunk be, az első játékrészben pedig ezen felül minden tekintetben az ilyenkor elvárható mentalitással játszottunk. Bár ezután némiképp csökkent a koncentrációnk, aminek nem örültünk túlzottan, képesek voltunk lezárni a találkozót, ugyanakkor a szünetet követően a Genoa igen kellemetlen pillanatokat okozott nekünk, kiváltképp Gianluca Scamacca gólja után" – jelentette ki a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

"Az elmúlt időszakban számos alkalommal megesett velünk, hogy az ellenfeleink mindkét félidőben betaláltak ellenünk, ez pedig a mai nap folyamán kis híján ismét megtörtént. A mérkőzés előtt elhatároztuk, hogy megpróbálunk minden tekintetben kezdeményezően fellépni a Grifonival szemben, ám a találkozó egyes szakaszaiban túlságosan visszavettünk az intenzitásunkból, ebből fakadóan pedig néhány alkalommal meglehetősen kockázatos helyzetebe juttattuk magunkat, ezzel párhuzamosan pedig képtelenek voltunk kihasználni azon lehetőségeinket, melyek megengedték volna számunkra, hogy kissé visszaállhassunk, pihentetve magunkat a jövő heti megmérettetésünk előtt" – tette hozzá. 

Cristiano Ronaldo meglehetősen frusztráltnak tűnt a lefújást követően, csalódottságában pedig állítólag még mezét is a földhöz vágta, amit máris rengetegen kritizáltak az olasz médiában. 

"Amennyiben ez valóban így történt, teljesen természetes reakció volt Cristiano részéről, hiszen egy akkora bajnok, mint ő, minden egyes összecsapáson gólt, gólokat kíván szerzeni, különösen akkor, ha az adott meccs nehezebb szakaszokkal is jár, ha pedig ez nem sikerül neki, azonnal hatalmas csalódottság lesz úrrá rajta. A Genoa meglehetősen sok futballistát vetett be védvonalaiban, ennek révén a mérkőzés során latolgattuk az alapvető elképzeléseink megváltoztatásának lehetőségeit is, mely ötlettől később azonban eltértünk. 

Sajnálatos módon a szezon eddigi részében számos, elsőre könnyűnek tűnő összecsapáson hullajtottunk pontokat, ebből fakadóan pedig nem mertünk nagy változtatásokat eszközölni, nehogy ezek visszájára forduljanak. Nagy szerencse, hogy a Napoli elleni rangadón aratott diadal hatása ma is kitartott, hiszen szinte végig megfelelően irányítottuk a mérkőzést, ugyanakkor jelentkezett néhány zavaró tényező, melyeknek köszönhetően egyes esetekben igen rizikós szituációkba sodortuk magunkat."

A Maestrót ezt követően arról faggatták, hogy továbbra is ugyanolyan alkalmasnak tartja-e magát a Bianconeri vezénylésére, ahogy néhány nappal ezelőtt. 

"Minden egyes trénernek tisztában kell lennie a ténnyel, miszerint az összes megmérettetésen bizonyítani kell ahhoz, hogy a közvélemény jó szakemberként vélekedjen rólad. Ez egy tapasztalatlan mester esetében különösen korrekt megállapítás, hiszen például nekem hatványozottan oda kell figyelnem a lépéseimre, tudván, hogy egyetlen apró mellényúlás esetén máris rám zúdul a sajtó össztüze. Gyermekkorom óta az az álmom, hogy a futball körül tevékenykedhessek, a játékoskarrierem után pedig edzőként is megpróbálok helytállni, s tovább munkálkodni a fejlődés eléréséért. 

Ha egy tízes skálán kellene értékelnem az eddigi tevékenységemet, tízből hat pontot adnék magamnak, mivel tudom, hogy a néhány alkalommal sokkal többet kellett volna tennem, s tisztában vagyok vele, hogy ez az elkövetkezendőkben is így lesz. Ha nem sikerül elérnünk bizonyos célkitűzéseket, vállalnom kell a felelősséget az eredményekért, attól függetlenül, hogy ez milyen következményekkel jár.

Jelen pillanatban is ugyanazon elképzelések mentén tevékenykedem, mint a szezon elején, ezekből pedig egy jottányit sem engedtem. Továbbra is arra törekszem, hogy a csapatom minden egyes mérkőzésen irányítja az események menetét, melyet elsősorban magas szintű letámadással kívánok megvalósítani. Tudjuk, hogy néhány ok révén mindeddig nem sikerült maradéktalanul megvalósítanunk a terveinket, ám a jövőben mindannyian arra fogunk törekedni, hogy eredményesebbé váljunk, mind egyénileg, mind pedig csapatként. "

Fabio Paratici a találkozó előtt arról beszélt, hogy Paulo Dybala szerződéshosszabbítási ügye továbbra is folyamatban van, ám adja magát a kérdés, hogy Pirlo hogy vélekedik az argentin helyzetéről. 

"Az ilyen és ehhez hasonló ügyek a klub vezetőségére tartoznak, egy trénernek nincs beleszólásba az alakulatok játékospolitikájába. Nekem az a feladatom, hogy egy csapat bajnokból egységes társaságot kovácsoljak munkám során, Paulo Dybala pedig egy azon futballisták közül, akiket edzenem kell. A jelenlegi szezonban sajnálatos módon igen kevés alkalommal volt lehetőségem pályára küldeni őt, azonban nem sokkal ezelőtt visszatérhetett, így most megpróbáljuk a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Az ezt követő döntések egyedül a vezetőségre tartoznak" – összegzett a Maestro. 

A Genoa mestere, Davide Ballardini kollégájánál jóval csalódottabban értékelt a lefújást követően, kijelentve, hogy alakulata jó futballt mutatott be a délutáni összecsapáson, a jövőben pedig a most látott nyomvonalon kell tovább haladniuk. 

ballardini-4-1024x1024.jpg"Meglehetősen jó futballt mutattunk be a mai találkozón. A Juventus első két találatánál kapitális hibákat követtünk el, olyan tévesztéseket, melyeket semmi esetre sem szabadna megengednünk magunknak. Ezt követően sikerült visszatérnünk a mérkőzésbe, s közel jártunk az egyenlítéshez is, ugyanakkor nem tudtuk kihasználni az előttünk álló nagy lehetőségeket, melyből természetszerűen érkezett az Öreg Hölgy büntetése McKennie találatának formájában. A jövőben az a feladatunk, hogy a mai jó formánk megtartásával megpróbáljunk minél több pontot gyűjteni, hogy bebiztosíthassuk a jövő szezonra szóló Serie A-tagságunkat. Egységesen futballoztunk, ez pedig igen nagyszerű jelekkel kecsegtet a jövőre nézve is. 

Gianluca Scamacca és Nicolò Rovella sok tekintetben kiválóan szerepeltek egy kiemelkedő ellenféllel szemben, ami mindenképpen nagy bizakodásra adhat okot. A továbbiakban még mindketten rengeteget fejlődhetnek, ám egyaránt kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkeznek, a hozzájuk hasonló labdarúgók pedig általában nagy csapatokban kapnak szerepet egy adott idő elteltével. Meggyőződésem, hogy fényes jövő áll előttük" – zárta szavait Ballardini. 

A mérkőzés összefoglalója: