Icardi-Dybala csere van kialakulóban?

icardi-dybala.jpgA nemzetközi sportsajtó állítása szerint új szenzáció körvonalazódhat a Juventus és a Paris Saint-Germain alakulatai körül, ugyanis a két klub egy olyan, minden bizonnyal nagy visszhangot kiváltó csereügyletet tervezhet, mely alapjaiban véve befolyásolhatná mindkettejük jövőjét, illetve jelentős mértékben változtatná keretük, mindenekelőtt támadósoruk jellemzőit. 

A francia média egyik éllovasának számító, több alkalommal is megbízható híreket szolgáltató L'Equipe állítása szerint a párizsi együttes, illetve az olasz rekordbajnok illetékesei azt tervezik, hogy klasszis támadóik, Mauro Icardi, illetve a center honfitársa, Paulo Dybala ellentétes utat járnak majd be a nyár folyamán, hiszen a futballisták egyaránt elbizonytalanodtak jövőjüket illetően, míg klubjaik ezzel párhuzamosan szintén túl akarnak adni rajtuk, mivel egyáltalán nem elégedettek utóbbi időben nyújtott teljesítményükkel. 

A jelen pillanatban huszonnyolc esztendős argentin labdarúgó a lap értesüléseinek alapján meglehetősen boldogtalan a PSG kötelékében, mely együttes iránt sosem volt igazán elkötelezett, hiszen mióta 2019 nyarán távozott az Inter keretétől, minden egyes pillanatban arra törekedett, hogy visszatérhessen a szívének rendkívül kedves Olaszországba, ahol több csapat, mindenekelőtt az AS Roma, valamint az Öreg Hölgy is szívesen látná soraiban. 

A Serie A-ba való visszajövetelt mindenekelőtt két körülmény hátráltatja, hiszen egyrészt Icardi sok klub számára nagy megterhelést jelentő összeget, nettó 10 millió eurót keres fizetésként, másrészt pedig a Nerazzurrival való vételi szerződés értelmében, amennyiben a regnáló francia bajnok más olasz együttesnek kívánja értékesíteni a játékost, ellentételként 15 millió eurót kell fizetnie a milánóiaknak, ekképp elképzelhetőnek tűnne, hogy a botrányairól híres labdarúgó inkább a Premier League felé veszi az irányt, ugyanakkor a hírek szerint a PSG-nek egészen más tervei vannak vele kapcsolatban, mely esetében a fent említett összeg megadása sem jelentene áthidalhatatlan akadályt. 

Ahogy arról már tegnapelőtt beszámoltunk, a napokban a La Stampa, illetve a Corriere Torino is megírta a régóta pletykált, ám elsőre meglehetősen abszurdnak tűnő transzfer ötletének fennállását, hiszen az olasz lapok állítása szerint a Bianconeri semmiképpen sem kívánja biztosítani Paulo Dybala 15 millió eurót kitevő bérkövetelését, melynek eredményeképp a fekete-fehérek színeiben 2015-ös Torinóba való igazolása óta 99 gólt szerző argentin nem fogja meghosszabbítani 2022-ben lejáró szerződését sem, ekképp, ha a klubvezetés pénzt, vagy játékosokat szeretne látni érte, mindenképpen értékesítenie kell a nyári mercato folyamán. 

Dybala célállomása a francia hírforrás szerint a PSG lehet, mely egyértelműen eredményes pozícióból indulna a futballistáért folyó versenyben, hiszen Icardi Fabio Paratici szerint kiváló cserealap lenne a Juve csapatkapitány-helyetteséért, közel azonos piaci értékük (55, illetve 60 millió), valamint a közöttük lévő, mindössze egy esztendős korkülönbség miatt. 

A Juventust birtokló Agnelli-famíliához közeli La Stampa egyenesen arról tett közzé információkat két nappal ezelőtti beszámolójában, hogy a Bianconeri hamarosan tervbe veszi az Icardi ügynökével, illetve egyben feleségével, Wanda Narával való találkozót, mivel a nyáron egyértelműen szeretnék kivitelezni a cserét, melyet a fentebb leírtak alapján a PSG elnöke, Nasser Al-Khelaifi is támogatna, ennek révén a kérdést csak az jelenti, hogy Dybala, látva a Zebrák szándékait, a távozást választja, vagy 2019 nyarához hasonlóan elkötelezi magát a maradás mellett, ami gyakorlatilag szerződése lejártának kivárását jelentené jelen állás szerint. 

Ugyan Mauro Icardi párizsi kalandja meglehetősen jól indult, a csapat új trénere, Mauricio Pochettino szinte egyáltalán nem számol vele, mivel legfőképp a Juventus saját nevelésének számító Moise Keant játszatja helyén. Ez magától értetődően a center számain is meglátszik, hiszen a jelenlegi idényben mindössze 15 mérkőzésen jutott szóhoz a PSG-nél, melyeken 7 találatot szerzett, s 6 gólpasszt osztott ki, míg torinói honfitársa állandó sérülései miatt szorult ki a kezdőből, ennek eredményeképpen pedig a 2020/2021-es évad eddigi részében alig 17 találkozón ölhette magára a zebracsíkos mezt, melyeket 4 gólt és 2 asszisztot jegyezhettek fel neve mellé.