Chiesa: "Rendkívül sokat köszönhetek Pirlónak"

img_20210409_172007.pngA Juventus olasz válogatott futballistája, Federico Chiesa a ma délután folyamán rövidebb nyilatkozatot adott az olasz sportsajtónak, melyben egyebek mellett szót ejtett az Öreg Hölgyhöz való tartozás jelentőségéről, a Bianconeri alapvetően győztes mentalitásáról, illetve Andrea Pirlo pályafutásában betöltött szerepéről, aki elmondása szerint hatalmas önbizalmat adott neki az eddigi közös munka során.

A huszonhárom esztendős szélső mindenekelőtt a Zebrák együttesében fennálló helyzetéről nyilatkozott, ugyanis mint ismert, a 2020 őszén a Fiorentina kötelékéből szerződtetett labdarúgó számos drukkerben ébresztett kételyeket, azonban mára a Maestro projektjének vitathatatlan alappillérévé nőtte ki magát.

"Véleményem szerint az idei szezonban mindent megtalasztalhattam, mely fontos egy fiatal játékos számára, hiszen a legnagyobb bajnokokkal edzettem, majd a csapattársukként léphettem pályára. Minden esetben a legjobb tudásom szerint igyekszem teljesíteni, s azt próbáltam tenni, amit a mester követel tőlem, e tekintetben pedig nagy segítségemre volt a Juventus alapvető szellemisége is, melynek alapján a győzelem az egyedüli, ami számít, ami bennem is tudatosodott" – jelentette ki a Sky Sport Italia kérdésére.

"Úgy vélem, hogy a jelenlegi idényben a legfontosabb az volt, hogy képes voltam szakadatlanul ugyanazon a szinten futballozni, ezáltal téve fontos előrelépést személyes tekintetben, valamint segítve a csapatomon. Legfőképp éppen erre igyekeztem fektetni a hangsúlyt, ennek folyományaként pedig az eredmények is önmaguktól jöttek" – tette hozzá.

Chiesa ezt követően kifejtette, hogy mekkora hatással volt rá a fekete-fehérek pályakezdő trénere, Andrea Pirlo, akinek elmondása szerint karrierje eddigi legjobb esztendejét köszönheti a neki adott nagy fokú bizalom következtében.

"A mester a Juventushoz való megérkezésem első pillanatától fogva rengeteget segített nekem, különös tekintettel a bizalomra, melyben részesített az elmúlt időszakban. Egyszerűen csak egy hatalmas köszönettel tartozom neki, hiszen minden egyes nap újabb és újabb tanácsokkal lát el a mentalitásomat és a játékomat illetően, utóbbi tekintetében pedig igyekszik felvázolni számomra, hogy miként cselekedjek a mérkőzés támadó- és védekező szakaszában, ezért pedig rendkívül hálás vagyok neki" – összegzett a szezon eddigi részében minden sorozatot figyelembe véve 38 fellépésen 13 találatot szerző, s 11 gólpasszt kiosztó reménység.