Antun: "A jelenre koncentrálunk Paulóval"

dybalaa.jpgIsmét forrnak az indulatok, s röpködnek az újabb és újabb pletykák Paulo Dybala kapcsán, emiatt természetes volt, hogy a futballista ügynöke, Jorge Antun is igyekszik majd megszólalni képviseltjével kapcsolatban, ahogy az ilyenkor történni szokott a futballistákkal. A menedzser, aki egyben a labdarúgó nagybátyjának is számít, kizárólag a TuttoJuve újságírójának, Mirko Di Natalénak adott exkluzív interjút az argentin helyzetéről, melyben egyebek mellett kijelentette, hogy ügyfele a Juventus legfontosabb labdarúgója. 

Antun mindenekelőtt a Bianconeri szombati, Napoli elleni összecsapásról ejtet szót, mivel mint ismert, a támadó becserélését követően néhány perccel, három hónapos kihagyást követően betalált a Partrenopei kapujába, mellyel bebiztosította a sikert Andrea Pirlo alakulatának számára. 

"Abban a pillanatban, hogy Paulo pályára lépett, Pirlo mester azonnal észrevehette, hogy Dybala mindent meg akar tenni az Öreg Hölgy sikeréért, ahogy az eddigiek folyamán mindig ezzel a hozzáállással futott ki a gyepre. A futballista meglehetősen nagy elhivatottsággal játszott a hosszú sérülését követően, s szinte azonnal kiemelkedett a mezőnyből, melyet csak megkoronázott kiemelkedő szépségű találata" – szögezte le mondanivalójának kezdeteként. 

A képviselő úgy véli, hogy a fentebb közöltek folyományaként egyértelműen Dybala jelentette a különbséget a déli együttes elleni sorsdöntő találkozón, ami a vele megeső eddigi történések, valamint a csapat igen nehéz helyzetéből kifolyólag is bizakodásra adhat okot. 

"Paulo gólja olyan jelentőséggel bírt, mintha a Bajnokok Ligája döntőjében szerezte volna. A Napoli ellen nyújtott teljesítményének kizárólag pozitív megítélése lehet, ugyanis a Juventus nélküle egészen biztosan nem lett volna képes győzelmet aratni az összecsapáson, mely egyébként is kiemelt jelentőséggel bírt a torinóiak számára. Dybala hatalmas harcos, egy modern kori gladiátor, aki sosem adja fel a küzdelmet. Még a sérüléseknél, s a vele megeső egészségügyi gondoknál is nagyobb erő lakozik benne, melyet ezúttal a pályán is bebizonyíthatott, mindannyiunk nagy szerencséjére."

Ugyan az utóbbi hónapokban rengeteg találgatás látott napvilágot a labdarúgó szerződéshosszabbításával, valamint esetleges értékesítésével kapcsolatban, Antun kijelentése alapján unokaöccse kizárólag a szezon minél eredményesebb befejezésére összpontosít, ennek révén egyelőre sem maga sem kíván a folytatásról nyilatkozni. 

"Paulóval csak és kizárólag a jelenre, s az elkövetkezendő két hónap eseményeire fókuszálunk, ennek kijelentése után pedig elmondhatom, hogy ügyfelem nem szeretne sokat, csupán megfelelő mennyiségű játékpercet. Mindenképpen futballozni szeretne, hiszen az elmúlt időszakban erre egyáltalán nem volt lehetősége, s kiváló teljesítményt akar nyújtani az idény utolsó részében, hogy ezzel is segíthesse együttesét. A Napoli ellen még egyszer bebizonyította, hogy a csapat tízeseként mekkora értéket jelent az Öreg Hölgynek" – összegzett Antun.