Danilo, Rabiot és Alex Sandro a meccsről

juve_napoli_2_1.jpgA Juventus tegnapi, Napoli elleni 2-1-es sikerét követően Andrea Pirlo mellett az Öreg Hölgy egyes futballistái is a kamerák el álltak, hogy közzétegyék a mérkőzéssel kapcsolatos meglátásaikat az olasz sportsajtónak, s bár némiképp eltérő témákban beszéltek, mondanivalójuk lényege azonosnak mondható.  

Az utóbbi időben általában középhátvédként szereplő brazil játékos, Danilo elsőként a tegnapi összecsapás fontosságáról ejtett szót, leszögezve, hogy a Bianconeri játékosai tökéletesen tisztában voltak a találkozó jelentőségével, ennek folytán minden tőlük telhetőt igyekeztek megtenni a mérkőzésen. 

"Tisztában voltunk vele, hogy milyen fontos megmérettetés előtt állunk, ennek következtében mindannyian arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból a meccs kilencven perce alatt. Időnként természetesen szembesültünk nehézségekkel, s voltak pillanatok, mikor szenvedünk kellett, ugyanakkor még ezen időszakok alatt is mindvégig igazi csapatként tettük a dolgunkat, ami végül győzelemre vezetett bennünket" – értékelt a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

"Ha a továbbiakban a ma este mutatott szellemiséggel, valamint az elmúlt másfél órában képviselt kiváló futballal játszunk, elérhetjük az általunk kitűzött célokat, ám a továbbiakban is rendkívül óvatosnak kell lennünk, hiszen igen messze vagyunk a szezon végétől" – tette hozzá.

A Napoli egyetlen találatát Lorenzo Insigne szerezte egy tizenegyesből, melyet Giorgio Chiellini utolsó percekben elkövetett szabálytalansága miatt ítélt meg a játékvezető, Danilo pedig úgy véli, hogy éppen a csapat tapasztaltabb futballistáin múlik az együttes mentalitása, így nekik minden körülmények között példát kell mutatniuk. 

"Természetesen nem voltunk boldogok, hogy a Napoli a találkozó vége felé gólt tudott lőni nekünk, hiszen egészen addig minden tekintetben magabiztosan védekeztünk, azonban a hátunk mögött lévő mérkőzés tökéletesen bebizonyította számunkra, hogy sikereink titka a következetességben, illetve a tapasztaltabb játékosok által mutatott példában rejlik, hiszen nekünk, akik csapattársainknál némiképp több időt töltöttünk el  a labdarúgás világában, minden körülmények össze kell tartanunk az együttest. Ha a fent említett két tényezőt sikerül huzamosabb ideig átültetnünk a gyakorlatba a pályán, valamint a pályán kívül, igen sokáig juthatunk az elkövetkezendő esztendőkben. 

Ugyan a szezon elején feltett szándékunknak számított a Scudetto megszerzése, rengeteg pontot hullajtottunk a nálunk kisebb, s csekélyebb játékerőt képviselő ellenfeleinkkel szemben, s tudjuk, hogy ha a rangadókon kívüli összecsapásainkat sikerült volna megnyernünk, mindvégig harcban lehettünk volna a bajnoki címért. Ez sajnálatos módon teljesen másképp alakult, jelen pillanatban pedig a Bajnokok Ligája-indulást biztosító pozíciók valamelyikéért kell megharcolnunk a közvetlen riválisainkkal, s ezentúl csak arra szabad fókuszálnunk, hogy minden héten a megfelelő jellemzőinek mutassuk meg a pályán" – zárta mondanivalóját Danilo. 

A Bianconeri francia középpályása, Adrien Rabiot a lefújást követő percekben adott interjút a Zebrák hivatalos csatornájának, melyben leszögezte, hogy alakulatának a jövőben is a tegnap látottakhoz hasonló futballt kellene bemutatnia a sikerek érdekében, emellett pedig szót ejtett a három hónap után nagyszerű találattal visszatérő Paulo Dybaláról is. 

"Rendkívül fontos tettnek számít, hogy győzedelmeskedtünk a Napoli ellen, ugyanis az utóbbi időben sajnálatos módon nem sikerült olyan eredményeket elérnünk, mint melyeket szerettünk volna, ma azonban remekül játszottunk egy nagyszerű csapattal szemben, ami nagy boldogsággal tölt el bennünket" – fogalmazott a Juventus TV kérdésére. 

"Mindkét félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, azonban a második játékrészben valóban igazi csapatként tevékenykedtünk, ami mindannyiunknak nagy elégedettséget jelent. Bebizonyítottuk, hogy együttesként bárkivel szemben képesek vagyunk megállni a helyünket, ez pedig leginkább a Napoli akcióinak elfojtásában mutatkozott meg, hiszen annak ellenére, hogy hátulról igyekeztek felépíteni a támadásaikat, erre nem voltak képesek, ugyanis nagy nyomást helyzetünk rájuk, mellyel sikerült hatástalanítanunk a játékukat. 

Nagyon örülök Paulo góljának, hiszen a jelenlegi szezonban számos nehézséggel volt kénytelen szembesülni az eddigiek folyamán, azonban tegnap ismét képes volt segíteni a csapatnak. Jó volt látni a boldogságot, ami felszabadult benne a találatát követően, s szívből remélem, hogy a hátralévő találkozóinkon is fontos gólokat szerez majd" – összegzett Rabiot. 

A zebramezesek brazil balhátvédje, Alex Sandro ugyancsak a sajtó rendelkezésére állt a meccs után, rövid mondanivalójában pedig legfőképpen a gárda mentalitásának kulcsszerepét emelte ki, mely meglátása szerint nagy erőt adott a fekete-fehéreknek. 

"Úgy vélem, hogy az elmúlt időszakban lejátszott összecsapásinkhoz képest teljesen új szellemiségben futottunk ki a gyepre, s alapvetően változtattuk meg a mentalitásunkat, mely ezúttal hatalmas győzelem iránti vággyal párosult. Megértettük, hogy nem fér bele több hibalehetőség, mivel igen nagy téttel bíró pillanatban vagyunk, hozzáállásunk pedig a szünetben sem módosult, mivel minden egyes percben tisztában voltunk vele, hogy az elkövetkezendő negyvenöt percben még jobban kell játszanunk, hogy bebiztosíthassuk a győzelmet" – jelentette ki a Sky Sport Italia számára.