Pirlo: "Rengeteg hibát követtem el" – FRISSÍTVE

andrea_fired_please.jpgA Juventus sorsdöntőnek látszó mérkőzésen lépett pályára a Serie A harmadik, eredetileg október 4-én megrendezendő Napoli elleni meccsének mérkőzésének pótlásán, ugyanis a találkozót megelőző hírek arról szóltak, hogy vereség vagy döntetlen esetén a klub könnyűszerrel menesztheti a Bianconeri vezetőedzőjét, Andrea Pirlót. Mint mostanra ismert, a torinóiak sikerrel vették az akadályt, s Cristiano Ronaldo, valamint a nagy visszatérő Paulo Dybala találataival 2-1-es sikert arattak a dél-olaszországi gárda ellen. 

"A mögöttünk hagyott időszakban számos pontot hullajtottunk el, köztük olyan összecsapásokon is, ahol sosem szabadott volna megengedni magunknak ennek bekövetkeztét. Ma este ennek ellenére rendkívüli élességgel futballoztunk, s nagyszerűen hatástalanítottuk a Napolit, ekképp pedig mindenképpen elégedettnek kell lennünk magunkkal" – kezdte mondanivalóját Pirlo a Sky Sport Italia újságírójának kérdésére. 

"A mai nap folyamán egy, az eddigiektől némiképp eltérő nyomvonalon igyekeztünk haladni, ugyanakkor a mérkőzés előtti pozitív koronavírus-tesztek, illetve az egyébként is sérült futballistáink meglehetősen szűkre szabták a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, hiszen egyes labdarúgók kiesése behatárolja az alkalmazható formációk számát is.

Remélhetőleg hamarosan véget ér a jelenlegi helyzet, azonban ez nem fog változtatni a tényen, miszerint két mérkőzés között sok esetben nincs elegendő időnk az egyes taktikai elemek begyakorlására, mely legfőképpen az erősebb együttesek ellen válik szembetűnővé. Ennek ellenére a jövőben is feltett szándékunknak számít folytatni a tavaly augusztusban megkezdett projektünket, mivel egyetlen percre sem szabad feladnunk a küzdelmet" – tette hozzá. 

A tréner a továbbiakban igyekezett méltatni a Zebrák futballistáinak produkcióját is, kijelentve, hogy az oly sokáig központi problémát jelentő mentalitás ma minden tekintetben megfelelő volt, emellett epdig kitért néhány játékos miatt érzett nagy örömére és elégedettségére is. 

"Ha a ma este mutatott, végtelenül önfeláldozó szellemiséggel lépünk pályára, semmi sem jelenthet számunkra akadályt. A játékosok megmutatták, hogy képesek egymásért küzdeni, ugyanakkor a végeredmény ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek, mivel számos taktikai hibát vétettünk az összecsapás időtartama alatt. Az alapvető ötletünknek az számított, hogy megpróbáljuk szétfeszíteni a Napoli sorait, hogy Juan Cuadrado és Federico Chiesa elegendő területtel rendelkezzenek a támadások segítéséhez, amivel jelentős eredményt értünk el, mindazonáltal a kontrákból adód lehetőségeinket a látottaknál sokkal jobban is kihasználhattuk volna. 

A szezon elejétől fogva arra törekszem, hogy a ma látott stílust átültethessem a csapatba, azonban minden ehhez hasonló folyamat időbe telik, s nem megy egyik pillanatról a másikra, ezen felül pedig az idény során számtalan találkozón kellett letérnünk az utunkról az egyes ellenfeleink jellemzőinek függvényében. Mindemellett az sem segített, hogy egészen a közelmúltig háromnaponta ki kellett futnunk a gyepre, melynek eredményeképp nem volt elegendő időnk fejleszteni a futballunk apróbb aspektusait. 

Az eddigiekben számos alkalommal nem játszottunk megfelelően a tabella alsóbb pozícióiban elhelyezkedő gárdákkal szemben, ebből fakadóan pedig tudat alatt folyamatosan lankadt a figyelmünk, melyet számos alkalommal használhattak ki ellenünk. Ezen felül a magunk mögött hagyott időszakban inkább a futballistáink egyéni képességeire építettünk, s némiképp háttérbe szorítottuk a csapatjátékot, ami a külső szemlélők számára még tovább ronthatott az összképen. 

Idővel rájöttünk, hogy a továbbiakban nem engedhetünk meg magunknak a fent említettekhez hasonló fegyelmezetlenségeket, s tudatosítottuk, hogy az elkövetkezendő mérkőzéseken mindent meg kell tennünk a győzelmek elérésének érdekében, hogy még a Serie A rendkívül kemény és határozott alakulatai ellen se hullajtsunk további pontokat, mivel ez végzetes következményekkel járna ránk nézve.

Mikor átvettem a Juventus irányítását, tisztában voltam az edzőkre háruló feladatokkal, ekképp semmiképpen sem mondanám, hogy felkészületlenül értek volna az egyes nehézségek. A koronavírus miatt fennálló aktuális helyzet természetesen sok mindent módosíthat, ugyanakkor nem szabad, hogy ez hosszú távon befolyásoljon bennünket. 

Mikor egy trénernek ilyen hosszú ideig nem áll rendelkezésére egy olyan labdarúgó, mint Paulo Dybala, a dolgok számos tekintetben nehezebbé válnak, egy ehhez hasonló probléma pedig minden csapat nyakába jelentős gondokat varrna. Ugyan Paulo csapattársai mind kiváló futballisták, nagy érvágást jelent, ha egy ennyire meghatározó támadó számos mérkőzésről kényszerül hiányozni a sérülései következtében. Hogy Dybalát a következő idényben is a játékosunknak tudhatjuk-e majd? Még egy év van hátra a szerződéséből, az elkövetkezendő időszakban pedig fel fogjuk mérni a vele kapcsolatos lehetőségeinket. Mindenesetre igen örülök a találatának, hiszen három hónapnyi kihagyást követően minden bizonnyal felszabadító érzéssel töltötte el, hogy újra bevehette az ellenfelek kapuját.

Chiesa lenyűgöző fizikai erővel rendelkezik, azonban a továbbiakban mindenképpen meg kell győződnie képességeinek nagyszerűségéről, s felül kell emelkednie a mindennapi vitákon, hiszen számos esetben előfordul, hogy leáll vitatkozni az ellenfelekkel. Fede egyedülálló, kivételes, s minden tekintetben európai színvonalon álló futballista, s biztos vagyok benne, hogy idővel a legjobbak között emlegetik majd. 

A ma este képviselt szellemiséggel minden sokkalta egyszerűbbé válik. Az elkövetkezendő időszakban a korábbinál is jobban kell teljesítenünk, megmutatva, hogy mi vagyunk a Juventus, hiszen egyedül ezáltal érhetünk el sikereket a közeljövőben, valamint az ezt követő időszakokban."

Pirlo nyilatkozatának végéhez közeledve analízis alá vetette a bajnoki tabellát, valamint a Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciókért folyó, igen kiélezett küzdelmet is, kijelentve, hogy az eddigiekben ő maga is számos hibát követett el. 

"Rengeteg hibát követtem el, azonban újra megtenném ezeket a lépéseket, hiszen az első, vezetőedzőként töltött idényemben szükségem volt ezekre a tapasztalatokra, hogy a jelenben, valamint a jövőben is eredményesebbé válhassak. A jelenlegi idény nem csak nekem, hanem számos más, nálam felkészültebb szakembernek is számos nehézséget okozott, hibázni pedig emberi dolognak számít, ám ezen tévesztések segíthetnek bennünket a tanulási folyamatok során, melyeken én éppen most megyek keresztül. 

A célunk jelen pillanatban a Serie A első négy helyének egyikén való pozíciónk bebiztosítása, mivel a bajnoki cím elérése jelen pillanatban már igen nehéz feladatnak bizonyulna. A szezon még tíz meccset tartogat számunkra, melyek mindegyikén jó eredményt kell elérnünk, emellett pedig fel kell készülnünk a Coppa Italia fináléjára is. 

Hogy a BL-kiesés, vagy a Scudetto elbukása fáj-e jobban? Mindkét kudarc mély sebeket hagyott bennünk, mivel a Juventus mindig a szezon összes trófeájának megnyerésére törekszik, amit idén sajnálatos módon nem tudtunk végrehajtani. Jó esélyünk volt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe való bejutásra, mivel azonos szinten állunk a Porto alakulatával, ugyanakkor néhány mellényúlás következtében búcsúznunk kellet az európai kupaporondtól. 

Az ezt követő hetekben a Beneventóval szemben is vereséget szenvedtünk, ez a kudarc pedig jelentős mértékben kicsinyítette a Scudetto megnyerésére való esélyeinket, azonban a játékosokban ugyanaz a tűz és szellem lakozik, mint az idény elején. A BL jelenleg is zajló összecsapásai igen nagy méreggel és csalódottsággal töltenek el bennünket, mivel tisztában vagyunk a ténnyel, miszerint jelen pillanatban mi is ott szerepelhetnénk a kontinens legjobbjai között" – összegzett a Mestro. 

A mérkőzés összefoglalója: