Mi állhat Szczęsny bizonytalansága mögött?

wojciech_szcz_sny.jpgA Juventus az utóbbi időkben szinte felmérhetetlenül nagy zuhanáson ment keresztül, mely az alakulat eredményei mellett a csapat futballistáinak hanyatló formáján is megmutatkozik, ugyanis az eddig általában minden összecsapáson magabiztosan szereplő, netán több alkalommal különbséget jelentő labdarúgók az elmúlt hetekben egyre rosszabb produkciót nyújtanak a pályán, mely tendencia alól egyedül talán a fiatal olasz szélső, Federico Chiesa képez kivételt. 

Ez élesen megmutatkozik az Öreg Hölgy hálóőrének, Wojciech Szczęsny-nek utóbbi időben tapasztalható mutatóin, ugyanis az eddig rendre megbízhatóan teljesítő, sőt nem egy alkalommal létfontosságú bravúrokat bemutató lengyel portás tavasszal mind klubcsapatában, mind pedig a válogatottban kapitális hibákat vétett, legutóbbi tévesztéseinek megleléséig pedig nem is kell messzire menni, ugyanis a Torino elleni, szombaton megrendezett városi rangadón rögtön két, eleinte kevésbé veszélyes szituációból is gólt szereztek a Granata támadói. 

Való igaz, hogy a Bianconerinél jelen állás szerint semmi sem vezető bizonyosra, ugyanis a Porto elleni Bajnokok Ligája-búcsú hatására a fekete-fehérek vezetősége elhatározta, hogy a csapat szinten tartásának, illetve jövőbeli felemelésének érdekében mélyreható változásokat kell eszközölni mind a keretben, mind pedig saját soraiban, mely a Benevento elleni kudarc, illetve a Derby della Mole lesújtó eredménye után még inkább nyilvánvaló lett. 

Ennek ellenére a legfőképpen Andrea Agnelli által szorgalmazott exodus nem azt jelentené, hogy a keret nagy része távozna az együttestől, hiszen a futballisták közül is vannak úgynevezett fix pontnak számító labdarúgók, akikkel a klub mindenképpen számol az elkövetkezendő időszakban, s egészen az elmúlt napokig e futballisták névsorán szerepelt Szczęsny is, köszönhetően az első számú kapusként eltöltött két és fél esztendeje alatt bemutatott számtalan bravúrjának, melyek sokak szemében Gianluigi Buffon méltó örökösévé tették a korábban számtalanszor leírt portást. 

A portugálok elleni párharc során sokan a lengyelt okolták a kiesésért, hiszen mind a párharc első felében bekapott, meglehetősen gyors gólokért, mind pedig a torinói visszavágó hosszabbításában elvégzett Sérgio Oliveira-szabadrúgástalálatért őt vonták felelősségre, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kérdéses szituációkban talán a kapus vehető elő legkevésbé, hiszen előbbi helyzetben Rodrigo Bentancur rendkívül kockázatos passza, utóbbinál pedig a sorfal azóta is szinte megmagyarázhatatlan szétugrása jelentette a legfőbb gondot, nem pedig az, hogy a Tek becenévre hallgató játékos nem tudta védeni az ellenfél lövéseit. 

Szczęsny vesszőfutása a válogatott szünet alatt is folytatódott, mikor a magyar nemzeti tizenegy első találatánál rosszul helyezkedett, nem mérve fel a kapu helyzetét, később pedig a Bikákkal szemben két gólhoz is hozzásegítette az ellenfelet, hiszen Rolando Mandragora első félidei lövését nem tudta megfogni, a kipattanót pedig Antonio Sanabria könnyedén befejelte, a második játékrészben pedig utóbbi futballista rövid oldalra érkező, védhetőnek minősülő labdáját nem volt képes hárítani, melyek után természetes módon jelentős kritika zúdult rá az olasz sportsajtó részéről. 

A csalódást keltő eredmények után megszokott dolognak számít a pontvesztések előidézőinek felelősségre vonása, ekképp az Öreg Hölgy szerelmesei is mintha elfelejtették volna, hogy hányszor lehettek hálásak a lengyel hálóőrnek mentéseiért, s természetesen az átigazolási pletykák is megindultak a Juventus kapusainak tekintetében, melyek leginkább a Bianconeri Gianluigi Donnarummáért való érdeklődéséről igyekeztek beszámolni, meglehetősen vitatható hitelességgel, mindezt úgy, hogy a Szczęsny mögött szereplő Gigi Buffon további útjával kapcsolatban is számos kérdés merült fel, ugyanis a legutóbbi hírek szerint a Juventus nem kívánja meghosszabbítani a legendás portás szerződését. 

De mi állhat a mindeddig számos alkalommal rendkívül megbízható Wojciech Szczęsny bizonytalansága mögött? Mint ismert, a lengyel futballista a mostani időszakot megelőzően legutóbb a 2018-as világbajnokságon követett el súlyos, a jelenlegieknél jóval nagyobb tévesztéseket, melyet követően a címeres együttesben ismételten a West Ham United hálóőre, Łukasz Fabiański vált kezdővé, ugyanakkor az utóbbi hetekben tapasztalható mellényúlások nem képességbeli, sokkal inkább mentális eredetűek lehetnek. 

Egy kapusnak mindenekelőtt a biztonság a legfontosabb, melyet a védelem garantál számára. Ha az adott együttes hátsó alakzata rendkívüli hibákat, esetleg nem megszokott bizonytalanságokat követ el, előbb-utóbb a hálóőr is kételkedni kezd saját képességeiben, melyek meggátolják teljesítményének kibontakozását, s leblokkolják a kulcshelyzetek idején. 

Ha egy hálóőr kénytelen szembesülni az előtte futballozó csapattársak tévesztéseivel, esetleg az ehhez hasonló, igen kockázatos megmozdulásokkal, rövid idő elteltével elveszíti önbizalmát, mely minden szempontból kritikusnak számít, hiszen a csapat utolsó védvonalát, ha így tetszik, mentsvárát képező futballistáról beszélünk, aki kizárólag a megfelelő biztonság megléte mellett lehet képes konstans jó teljesítményt nyújtani, mely a Teknél is megfigyelhető volt, például a 2018/19-es idény első felében. A lengyel hasonló időszakon ment keresztül a tavalyi idény végén, mikor a védelem teljes szétesésével párhuzamosan az ő teljesítménye is leromlott, s például a Milan elleni idegenbeli vereség idején maga is csak asszisztálni tudott a Juventus "áramszünetéhez". 

Matthijs de Ligt szintén szokatlan szabálytalanságai, a társak által összehozott büntetők, Leonardo Bonucci megforgatásai, Alex Sandro, vagy éppen a középpályások labdaeladásai önmagukban is olyan tényezők, melyek romba dönthetik egy hálóőr önbizalmát, ezek együttes jelentkezése mellett pedig nem nagy meglepetés a portás formaingadozása, hozzátéve, hogy a lengyel válogatott sem éppen acélos védekezéséről híres a futball szerelmeseinek körében.

Mindehhez hozzávehetjük, hogy szóban forgó kapusunk, minden nagysága és erénye ellenére sem rendelkezik olyan karakterrel, tapasztalattal, valamint képességekkel, melyek az Öreg Hölgy élő legendájában, Gianluigi Buffonban ösztönökből fakadóan megtalálhatóak negyvenhárom esztendős korában is, ekképp Szczęsny-t Gigihez hasonlítani legalább annyira értelmetlen, mint ha Alessandro Del Pierót igyekeznénk összevetni a Juventus egykori, illetve mostani játékosaival, ugyanis két, alapvetően más karakterrel rendelkező portásról beszélünk, a lengyelt pedig hiba lenne az olasz ikon szintjének elérésére predesztinálni. Mindezzel együtt kijelenthető, hogy Tek, bizonytalansága mellett legalább két nagy bravúrt is bemutatott a Torinóval szemben, annak ellenére, hogy a kapusok tekintetében mindenkiben a hibák maradnak meg a védések helyett. Ez pedig élesen szemlélteti, hogy nem hosszútávú tendencia, csupán a társak által jelentet alapvető biztonság eltűnése okozza a lengyel labdarúgó bizonytalanságát. 

Cikkünk első fele a Goal Italia írása alapján készült, míg második része saját véleménynek tekinthető.