Marcelo továbbra is a Juve célkeresztjében van

marc210210_1.jpgAz Öreg Hölgy ügyeit illetően szinte mindig pontos értesülésekkel rendelkező olasz újságíró, Romeo Agresti egy nemrég közzétett cikkében a Real Madrid brazil futballistájának, Marcelónak helyzetéről, illetve a Bianconeri iránta való szakadatlan érdeklődéséről igyekezett felvilágosítást adni, gyakorlatilag elismerve, hogy a balhátvédért már 2018 nyarán megpróbált ajánlatot tenni a zebramezes alakulat, valamint kijelentve, hogy a labdarúgó Torinóba való igazolása még jelen pillanatban sem elképzelhetetlen. 

A transzferguru mindenekelőtt leszögezte, hogy a két évvel ezelőtti híresztelések, melyeknek értelmében a torinóiak vezetősége arra törekedett, hogy Cristiano Ronaldo mellett jó barátját, Marcelót is a piemonti székhelyre szerződtesse a spanyol fővárosi együttestől, egytől-egyig igaznak bizonyultak, mivel a brazil akkor a világ legjobbjának számított posztján, sikeres pályafutása és kiemelkedő statisztikái mellett pedig a portugál támadóval ápolt nagyszerű kapcsolata is arra késztették a vezetőséget, hogy lépéseket tegyen irányába. 

A dél-amerikai játékos vitathatatlan alapembere volt a Blancók sorozatban három Bajnokok Ligája-címet nyerő alakulatának, melyből fakadóan Florentino Pérez az utóbbi két esztendőig sosem vette komolyabban fontolóra a futballista értékesítését, aki asszisztjai mellett számos esetben góljaival is segítette a Real Madridot az együttes versenysorozataiban, akkor képviselt mentális és fizikai erejével pedig vitathatatlanul a világ egyik, ha nem a legjobb balhátvédjének számított, az Öreg Hölgy éppen ezért Agresti állításának alapján nem csupán felszínes érdeklődést fejtett ki irányába, hanem konkrét lépésekre is készen állt leigazolásának érdekében, ám az utolsó pillanatban mégsem valósulhatott meg az azóta is számos alkalommal emlegetett üzlet. 

Marcelo 2018 nyara óta maga is több ízben ejtett szót a Bianconeri megkereséseiről, nemrég pedig éppen Fabio Cannavaróval folytatott beszélgetése során árulta el, hogy CR7 távozását követően őt magát is felhívták a torinóiak képviselői, hogy ajánlatot tegyenek neki, melyet kis híján el is fogadott, mivel elmondása szerint nem tudta elképzelni, hogy a portugál támadó nélkül futballozzon a jövőben, azonban a spanyolok szurkolói végül képesek voltak maradásra bírni, melynek következtében a mai napig a Real Madrid játékosának mondhatja magát. 

Ugyan a májusban immár harmincharmadik születésnapját ünneplő brazil, kijelentésének alapján nem kívánja elhagyni a Királyiakat, mely alakulatnál vitathatatlanul legendastátuszba emelkedett az elmúlt évtizedben, könnyen lehet, hogy végül nem lesz választása, mivel a csapat vezetőedzője, Zinédine Zidane a jelek szerint a legkevésbé sem számol játékával, helyén pedig az egyre jobb teljesítményt nyújtó Ferland Mendy-t szerepelteti, melyet élesen bizonyít, hogy a játékos a jelenlegi idényben tizenegy találkozón mindössze 906 percet kapott a francia mestertől. 

A Juventus a jelek szerint továbbra is éberen figyeli a futballista helyzetét, mivel mint ismert, Marcelo kontraktusának 2022. június 30-án bekövetkező lejártával az ingyen megszerezhető labdarúgók közé fog tartozni, a Transfermarkt által meghatározott 10 millió eurós piaci értékéből kifolyólag pedig szerződtetése idén nyáron sem jelenthetne gondot a Bianconerinek. Agresti ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Zebráknak egy új balhátvéd leigazolását megelőzően el kell intézniük a poszt jelenlegi alapemberének, Alex Sandrónak szintén kérdéses helyzetét, aki a következő mercato idején megvalósítandó tervek miatt könnyen átadólistán találhatja magát, valamint döntenie kell a Genoánál kölcsönben szereplő játékos, Luca Pellegrini, s a jelen pillanatban is az alakulatnál futballozó Gianluca Frabotta jövőjéről is, akik Marcelo leigazolásakor egyértelműen felesleges kerettagokká válnának.