Gosens: "Ronaldo megszégyenített"

gosens_1.jpgAz Atalanta német-holland kettős állampolgárságú bal oldali mindenese, Robin Gosens nemrégiben egy meglehetősen érdekes történetet elevenített fel az Öreg Hölgy portugál világsztárjáról, Cristiano Ronaldóról, aki elmondása szerint egy alkalommal már-már megszégyenítette őt, mikor kérésére nem volt hajlandó odaadni mezét neki, sőt mi több, egy pillantás nélkül faképnél hagyta a játékost. 

A több csapat mellett a Juventus által is kiszemelt, a mértékadónak tartott Transfermakt szerint jelen pillanatban 35 millió eurót érő, Bergamóban pedig szép csendben a Serie A egyik kiemelkedő labdarúgójává váló Gosens nemrég megjelent,  Érdemes álmodni címet viselő önéletrajzában számolt be a történtekről, ami elmondása szerint rendkívül negatív hatást gyakorolt rá az adott időpontban. 

"Egy Juventus elleni összecsapásunkat követően megpróbáltam megvalósítani régi álmomat, hogy megszerezzem Cristiano Ronaldo mezét, aki a futballban betöltött szerepéből kifolyólag mindenki számára példaképként szolgálhat, így a találkozó lefújása után, anélkül, hogy a szurkolókhoz sétáltam volna ünnepelni, odamentem a portugálhoz, s megkérdeztem, hogy odaadná-e nekem a mezét" – írta mondanivalójának kezdeteként Gosens. 

"Mikor a szóban forgó eset történt, meglehetősen jó eredményt értünk el a Bianconeri ellen, ekképp az este megkoronázása lett volna, ha az enyém lehet CR7 szerelése, azonban mikor megkérdeztem, hogy odaadná-e a mezét, egy pillantást sem vetett, rám, csupán gorombán közölte, hogy erről szó sem lehet, mely kijelentés hatására szinte azonnal lefagytam."

Állítása szerint a labdarúgót teljesen megdöbbentette az ötszörös aranylabdás támadó viselkedése, ugyanakkor az adott pillanatban nem ez az érzés uralkodott el rajta, mivel meglátása szerint mindenekelőtt a visszautasítással járó szégyenérzet jelentkezett a portugál udvariatlan gesztusát követően. 

"Miután Ronaldo közölte velem a fent említett szavakat, szinte azonnal elpirultam, majd elszégyelltem magam. Úgy éreztem, hogy egy rendkívül apró pont vagyok, mely sosem érhet fel a CR által képviselt magasságokig. Mindenki ismeri az érzést, mikor valami kínos eset történik veled, te pedig körbenézel, hogy látta-e valaki a megszégyenülésedet.

Én ebben a pillanatban pontosan ehhez hasonlót értem át, s a lehető leghamarabb igyekeztem elfelejteni a történteket, ám ez máig nem sikerült" – összegzett a torinóiakkal számos alkalommal szóba hozott futballista, aki a jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 35 mérkőzésen 10 gólnál és hét gólpassznál jár a fekete-kékek színeiben.