Toro-Juve – Az edzők értékelése

img_20210301_130436.pngA Juventus a Serie A 29. játéknapján a városi rangadónak számító Derby della Mole keretein belül a Torino otthonába látogatott, tudva, hogy az őt üldöző Atalanta-Napli kettős sikere miatt ő maga is győzelmi kényszerben érezheti magát, mivel ha nem tud diadalt aratni a Granata alakulatával szemben, máris a Bajnokok Ligája-indulást bebiztosító pozíciók valamelyikén kívül találhatja magát. Mint utóbb kiderült, a Zebrák együttesének nem sikerült végrehajtania a feladatot, ugyanis mindössze 2-2-es döntetlenre futotta erejükből a Torino ellen, mellyel az alakulat a bajnoki tabella ötödik helyén ragadt. 

A mérkőzést követően a szokott módon természetesen a két fél mesterei is értékelték a látottakat, s míg a Bianconeri vezetőedzője, Andrea Pirlo mindenekelőtt csapatának rossz mentalitását emelte ki, addig a Bikák trénere, Davide Nicola elsősorban Simone Verdi képességeire fektette a hangsúlyt. 

"A mérkőzés elején sikerült megszereznünk a vezetés, ám ezt követően jelentősen visszavettünk, s hagytuk, hogy a Torino megfordítsa a találkozó állását. A szünetben úgy véltük, hogy a második félidőre teljesen más felfogásban futunk majd ki a gyepre, azonban az első játékrész után szokás szerint hibát hibára halmoztunk. A továbbiakban mindenképpen ki kell javítanunk a ma is jelentkező mellényúlásokat, a legfőbb célnak pedig a koncentráció visszaszerzésének kell lennie" – jelentette ki a Maestro a DAZN kamerái előtt. 

"Az összecsapásaink során túlságosan hamar veszítjük el az ilyenkor feltétlenül szükséges koncentrációt, melynek tekintetében a jövőben feltétel nélkül fejlődésre van szükségünk, s nem szabad hagynunk, hogy elveszítsük a figyelmünket, mivel ha hibázunk, szinte azonnal megfizetünk érte, az aktuális ellenfél játékerejétől függetlenül. 

Ha szilárdan védekező együttesekkel kényszerülsz szembenézni, igen nehéz feladatot jelent a pálya közép vezetni a támadásokat, ebből kifolyólag kénytelenek vagyunk a széljáték bevetésével, s ebből fakadóan a beívelésekkel próbálkozni, melyek azonban nem mindig jelentenek megfelelő alternatívát, különösen az olyan alakulatok ellen, melyek rendkívül jól fejelő futballistákat tudhatnak soraikban. Az efféle együttesek ellen mindenekelőtt végtelen türelemre van szükségünk, s ki kell várnunk a megfelelő alkalmat, hogy kihasználhassuk az előttünk nyíló gólszerzési lehetőségeket.

A Toro második találatát megelőző hiba rendkívül hasonlatos volt ahhoz, melyet a Lazio ellen láthattunk az együttestől, ez pedig élesen rávilágít a tényre, miszerint mentális tekintetben továbbra is meglehetősen alacsony fokozaton állunk, melyből egyenesen következnek az efféle jelenetek. A Bikák vezetésének megszületése után azonban a megfelelő reakcióval szolgáltunk, s a keresztlabdáink révén össze tudtuk zavarni a Granata futballistáit, végül pedig Cristiano Ronaldo fejesével sikerült egalizálnunk is. Természetesnek számít, hogy a kőkeményt védelemmel felálló együttesekkel szemben szinte lehetetlennek tűnik gyorsan járatnunk a labdát, mivel a passzsávok lezáródása alapvetően nehezíti meg eredendő felfogásunk kibontakoztatását" – tette hozzá. 

A Maestro úgy véli, hogy a tévedések a futball természetes velejáróinak számítanak, ugyanakkor az Öreg Hölgynek fel kell ismernie a találkozók eltérő pillanatait, hogy ezek alapján szoríthassa sarokba ellenfeleit. 

"Bármikor előfordulhat, hogy az ember tévedést követ el egy-egy összecsapáson. Ez bárkivel megeshet, attól függetlenül, hogy egy tréner, egy labdarúgó, vagy egy játékvezető követi-e el a hibát, ugyanakkor ezen eseteknek nem csak negatív hozadékai vannak, mivel segítenek számunkra a helyes út meglelésében. A legfontosabb, hogy az eredmények ellenére a jövőben is koncentráltak maradjunk, ezen felül pedig mindenképpen fel kell fognunk a jelenlegi helyzet kiemelt fontosságát is, hogy a későbbiekben ebből erőt merítve tevékenykedhessünk. A válogatott szünetet követően magától értetődő módon hiányozhat a kellő élesség a játékosokból, ám ennek ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egy pillanatra is kiengedjünk.

Hogy az újabb pontvesztés következtében nehéz helyzetbe kerültünk? Természetesen tudatában vagyunk a jelenlegi szituációnak, ha pedig nem sikerül győzedelmeskednünk, mindannyian rendkívül elégedetlennek érezzük magunkat. Tisztában vagyunk vele, hogy még nagy fejlődésen kell keresztülmennünk a szánunkra kedvező eredmények eléréséhez, ugyanakkor egy-egy siker mindenki számára elhozza az ehhez hasonló helyzetekben szükséges belső nyugalmat, mely mindenképpen a pozitívumok közé sorolandó. Az eddigiekben rengeteg pontot hullajtottunk el, ebből fakadóan pedig a jelenleginél sokkal jobb futballt kellene bemutatnunk, azonban a labdarúgás világában sosem lehet előre tudni, hogy mit hoz a holnap."

Az egykori középpályás végezetül arról kérdezték, hogy a Juventus miként készülhet fel a soron következő összecsapások megvívására a jelenlegi helyzetben, mikor javarészt kizárólag a Serie A küzdelmeire kell hangsúlyt fektetniük, a mester szerint pedig a csapat a jövőben sem fog változtatni alapvető elképzelésein. 

"Számos tekintetben nagy munka áll előttünk, s jelentős mértékű változást kell kieszközölünk az újabb diadalok eléréséhez. Példának okáért rengeteg javítási lehetőség áll előttünk a mérkőzések során megvalósítandó mozdulatsorok begyakorlásának terén, illetve a sorok közötti mozgásokra is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, mely utóbbi jellemző kiváltképp a Torinóhoz hasonló alakulatok ellen jelenthet különbséget. Jelen pillanatban túlságosan sok oldalpasszal futballozunk, mely kiszámíthatóvá teszi a játékunkat, azonban ha sikerülne több hosszú átadást a futballunkba adaptálni, ismét meglepetéseket okozhatnánk a riválisainknak. A Napoli elleni összecsapás egy döntő jelentőségével fog vetekedni, a Parteonopei ellen elért eredmény pedig mindannyiunk jövőjét meghatározhatja" – összegzett Pirlo. 

nicola.jpgA Torino mestere, Davide Nicola kollégájánál jóval boldogabban állt a kamerák elé, ugyanakkor elmondása szerint mégsem teljesen elégedett a derbi végeredményével, mivel a Granata nagyobb koncentrációval akár mind a három pontot bezsebelhette volna a fekete-fehérek ellen. 

"Összességében elégedettnek érzem magam, mivel mindent megtettünk a győzelemért, s annak ellenére, hogy végül nem arattunk diadalt, meglehetősen eredményesen futballoztunk" –  mondta a DAZN újságírójának. 

"A jó eredmény kulcsa a hozzáállásunkban keresendő, ugyanis az első perctől fogva az utolsó minutumig hittünk benne, hogy legyőzhetjük a Juventust. Tisztában voltunk vele, hogy az Öreg Hölgy mindenekelőtt a széljátékot részesíti majd előnyben, ekképp elejét tudtunk venni a támadásaiknak, s az ellenfelünkhöz igazodva tudtunk futballozni, melynek haszna a második félidő elején egyértelműen beigazolódott. 

Simone Verdit éppen a Bianconeri jellemzőinek, illetve várható játékának tükrében neveztük a kezdőcsapatba, aki a labdabirtoklás során szinte egyszerre játszott támadó középpályást és hagyományos szélsőt, mely jelentős mértékben megnehezítette a Zebrák dolgát, s alaposan összezavarta a labdarúgóikat. Simone rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezik, ekképp az itt töltött első mérkőzéseimen meggyűlt a bajom pontos posztjának meghatározásával, ám mostanra sikerült rájönnöm, hogy egy számos pozícióban bevethető futballistával van dolgom, aki hatalmas fegyvert jelenthet az ellenfelekkel szemben, éppen sokoldalúságából kifolyólag. 

Úgy vélem, hogy a jövőben elsősorban klasszikus trequartistaként fogjuk alkalmazni a pályán, mivel minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy betölthesse a szerepkört, hiszen a kiemelkedő játékintelligenciája, illetve az igen magas szinten álló technikai képességei egytől-egyig e helyre teremtették, s véleményem szerint a pozícióváltás teljesen új szakaszt nyithat pályafutásában" – zárta mondanivalóját Nicola. 

A mérkőzés összefoglalója: