Pogba csak Ronaldo távozásával érkezhetne

pogba_cr.jpgAz ismert olasz újságíró, a nemzetközi labdarúgás ügyinek leghitelesebb ismerőjének hírében álló Fabrizio Romano a tegnap este folyamán kisebb kihagyást követően ismételten az Öreg Hölgy kapcsán igyekezett friss értesülésekkel szolgálnia csapat szerelmeseinek, melyben többek között szót ejtett Cristiano Ronaldo jövőjéről, a Paul Pogba visszatéréséhez szükséges feltételekről, valamint a Juventus ezen kérdésekben képviselt álláspontjáról is. 

Az elsősorban a Sky Sport Italia számára jelentő szakember mindenekelőtt a Bianconeri walesi középpályásának, Aaron Ramsey-nek várható távozásáról értekezett, leszögezve, hogy ugyan a labdarúgó iránt több angliai alakulat is érdeklődik, azonban a napokban vele kapcsolatban hírbe hozott Liverpoolnak nincs szándékában szerződtetni őt. 

"Jelen pillanatban rengeteg pletyka foglalkozik Aaron Ramsey nyári távozásával, s kijelenthető, hogy a Premier League együttesei közül több is élénken érdeklődik a futballista iránt, ám ezzel együtt az is biztos, hogy a Liverpool nem tartozik ezen alakulatok közé. A Juventus minden további nélkül értékesítené a walesit, ugyanakkor a Vörösök biztosan nem jelentenek majd célállomást számára."

A napokban több ízben is felmerült, hogy a csapat portugál világklasszisa, Cristiano Ronaldo a Bianconeri elhagyását követően visszatérhet a Real Madrid alakulatához, Romano szerint a spanyol fővárosiak mindeddig nem tettek ajánlatot az ötszörös aranylabdás játékosnak, aki továbbra is ügynökével, valamint a Zebrákkal összhangban határoz majd jövőjéről. 

"Annak ellenére, hogy Cristiano szívesen visszatérne Madridba, a Blancók jelen pillanatban nem gondolkodnak az érte való ajánlattételen. A Real Madrid ugyan állandó kapcsolatban áll a játékos köreiben tartózkodó személyekkel, mindeddig semmiféle előrelépés nem történt az ügyben, ebből kifolyólag a labdarúgóval sem vették fel közvetlenül a kapcsolatot.

Személyes meggyőződésem szerint a spanyolok nem nosztalgikus igazolásokra, sokkal inkább eddig nem tapasztalt impulzusokra vágynak, ekképp nem tartom valószínűnek, hogy ez az átigazolás megvalósulna a közeljövőben, mindazonáltal Cristiano, Jorge Mendes, illetve az olasz rekordbajnok a szezon végén megtárgyalják a futballista jövőjével kapcsolatos kérdéseket, s döntenek a folytatásról, vagy adott esetben az utak elválásáról. 

A Juventus előtt számos feladat áll az elkövetkezendő időszakban, mivel CR7 jövője mellett a sportigazgató, illetve a vezetőedző jövőbeni kilétéről is határozniuk kell. Annak ellenére, hogy Fabio Paratici a közös folytatásról beszélt, könnyen lehet, hogy ez csak üres frázisnak számít, mivel egy átigazolásokkal foglalkozó szakember sokszor csak a munkáját végzi hasonló nyilatkozatok közzétételekor, védve a klubot, valamint annak játékosait az esetleges pletykáktól. 

Tavaly nyáron Paratici világosan kijelentette, hogy a következő idényben is Maurizio Sarri marad majd az együttes trénere, ennek ellenére a mestert néhány napon belül elbocsátották. A futball világában teljesen bevett szokásnak számít tagadó interjúkat közzétenni, majd később a kimondott szavakkal szöges ellentétben álló lépéseket eszközölni. 

Ennek ellenére igaz, hogy a Juventus boldog és elégedett a Cristianóval fennálló munkakapcsolattal, azonban a klubnak el kell gondolkodnia a jövőben megvalósítandó projektjén, mivel a portugál évente 32 millió eurót tesz zsebre, mely összeg magától értetődő módon jelentős anyagi terhet ró az Öreg Hölgyre a világjárvány okozta gazdasági helyzet miatt, ahogy minden más együttes pénztárcáját is megterhelné egy esetleges klubváltás esetén."

Torinóban nyílt titoknak számít, hogy a vezetőség a középpálya megerősítésén dolgozik, melyet többek között olyan labdarúgók szerződtetésével terveznek kivitelezni, mint Paul Pogba vagy Manuel Locatelli, ekképp Romano ezen futballisták helyzetével kapcsolatban is igyekezett közzétenni legfrissebb értesüléseit. 

"A Juventus legnagyobb álma Paul Pogba leigazolása lenne, akit már a pandémia előtt is szerettek volna megszerezni, ha pedig nem tör ki a járvány, ma egészen biztosan az Öreg Hölgy játékosa lenne. A Bianconeri továbbra is nagyon szeretné visszakapni a franciát, azonban ez csak Cristiano Ronaldo távozása esetén lenne kivitelezhető. Mondhatni, hogy CR értékesítése lenne a kulcs a középpályás megszerzéséhez, ha pedig a portugál nem hagyja el Torinót, Pogba leigazolása elé is jelentős akadály gördül. 

Ennek legfőbb oka, hogy Cristiano Ronaldo 32 milliót kitevő fizetése mellé Pogba 18 millió eurós bére nem férne bele a klub költségvetésébe. A Juventus kénytelen lesz néhány magas összeget zsebre tévő labdarúgójától megválni a nyár folyamán, hiszen a klub gazdasági helyzete közelít a tarthatatlan állapot felé, melyen a fizetésekre szánt összeg csökkentése jelentősen javítana. 

CR jövője ekképp kulcsfontosságú lehet Pogba szempontjából, azonban az olasz rekordbajnok rajta kívül a Sassuolo játékosa, Manuel Locatelli iránt is érdeklődik, akit a fekete-fehérekkel egyidejűleg a Manchester City is folyamatos figyelemmel kísér. Az olasz szerződtetése mellett szól, hogy a franciánál jóval kisebb fizetési igényei vannak, hiszen évente körülbelül 2-3 millió eurót tesz zsebre jelenlegi munkaadójánál. Paratici Locatellit is kiemelt célpontként kezeli, ám mindeddig nem tettek érte hivatalos ajánlatot. Meglátjuk, hogy mi fog történni az ügyben" – összegzett Romano.