A nagy Pirlo-kérdés

pirlo_questions.jpgAz elmúlt hetek során minden egyes Juventinóban felmerült a kérdés, mely a csapat vezetőedzőjével, Andrea Pirlóval kapcsolatban fogalmazódott meg: hogyan tovább? A témakörrel az utóbbi időszakban számos szakember és laikus, beavatott és külső szemlélő foglalkozott, ám az egyszerű szurkolókban lévő kételyek változatlanok maradtak. Bár választ nem, támpontokat adhatnak egyes értesülések és hírek, melyek a Maestro jövőjével kapcsolatosak, ám mindezek ismertetése előtt ismételten csak a kiváló újságíró, Romeo Agresti írására támaszkodhatunk, aki ez alkalommal is a klub egyik fontos kérdését járta körül az Öreg Hölgy Benevento elleni történelmi kudarcát követően.

A Goal Italia számára jelentő szakember mindenekelőtt kijelenti: Andrea Pirlo továbbra is egy futballista szemével tekint a Juventusra, nem pedig egy tréner nézőpontja alapján. Ebből fakadóan a Bianconerinél számos dolog nem úgy működik, ahogy kellene, mely élesen megmutatkozik a csapat Strega ellen elszenvedett kudarcán is. Mi ennek az oka? – teszi fel a kérdést Agresti. Elsősorban az, hogy a Maestro kiváló labdarúgó volt, ám (egyelőre) mesternek csak nagy jóindulattal nevezhető. 

Egy jó szakembernek nem csak taktikai elképzelései vannak, hanem pszichológiai szinten is kész ötletekkel rendelkezik, ugyanis a keretét alkotó összes labdarúgóval megfelelően kell bánnia, mivel mindent összevetve ő felel a futballisták mentális állapotáért, valamint pályán mutatott hozzáállásáért, melyet az egykori középpályás is oly sokat kritizált az eddigiek folyamán adott, összecsapásokat követő nyilatkozatiban. Az utóbbi hónapok alatt teljes mértékben egyértelművé vált, hogy egy edzőképzés során nem elég elsajátítani a futball alapvetéseit. Ahogy Max Allegri fogalmazott nemrég: trénernek lenni ösztönökből fakadó tevékenység, melyre szinte csak születni lehet. 

Ki kell mondani (folytatja Agresti): a Juventus jelenleg egy lélektelenül futballozó csapat, minősíthetetlen szinten álló középpályával. Nyilvánvalóan nem minden probléma fakad e csapatrészből, azonban az együttes itt szereplő labdarúgóinak az lenne az elsődleges feladatuk, hogy az alakulat tengelyeként adjanak tartást a Zebráknak, megfelelő mennyiségű ember, valamint kellő minőséggel rendelkező játékos megléte mellett. A Bianconeri egyikkel sem bír, ehelyett rendelkezik két, egyaránt évenkénti 7 millió eurót zsebre tévő labdarúgóval, Adrien Rabiot-val és Aaron Ramsey-vel, akik finoman fogalmazva sem jelenthetnek szintkülönbséget Európában, s lassan Olaszországban sem.

Ennek következtében a Juve utóbbi években megvalósított legnagyobb projektje, Cristiano Ronaldo nem egy plusz értéket, hanem sokkal inkább fenntarthatatlan luxust jelent a fekete-fehéreknek, annak következtében, hogy a portugál világklasszis mögött egészen egyszerűen nincs csapat, végképp nem olyan, mely alkalmas lenne ahhoz, hogy egy CR7 által irányított gépezetet alkosson. A koronavírus által előidézett gazdasági válság miatt a jelenlegi helyzet közel tarthatatlan. Világosan látszik, hogy a csapat rossz úton halad, mind anyagi, mind pedig sportszakmai szempontból, míg a jövő szinte teljesen kilátástalan. 

Ennek egyik oka a mindmáig eldöntetlen edzőkérdés, melyből cikkünk is kiindult. A Juventus az utóbbi években hatalmas mértékű változáson ment keresztül, ennek pedig egyik legszembetűnőbb mozzanata volt a teljesen rutintalan Pirlo kinevezése, aki a Porto elleni, majdnem, hogy megbocsáthatatlan kiesés, valamint a Beneventóval szemben elszenvedett, az elmúlt évtized legnagyobb meglepetését jelentő kudarcot követően közel sem lehet olyan biztos állásában, mint néhány héttel ezelőtt. Március végén a Maestro gyakorlatilag közelebb áll a menesztéshez, mint rövid tréneri karrierje során valaha. 

Hogy milyen jövő állhat Pirlo előtt? Agresti leszögezi, hogy ez rendkívül sok tényezőtől függhet. Ha a csapat nem mutat be jelen pillanatban szinte elképzelhetetlen formajavulást, s nem arat diadal hátralévő tizenegy bajnoki mérkőzésének jó részén, az Öreg Hölggyel együtt az egykori középpályás is bukottnak tekinthető. Ugyan az olasz szakember nem bocsátkozik találgatásokba, más itáliai médiumok készséggel megtették ezt helyette.

A La Repubblica értesülései szerint, ha a helyzet drasztikusan romlik, a Maestrót már az idény közben meneszthetik, helyét pedig a szezon utolsó szakaszában Igor Tudor veheti át, aki a jelentés szerint az elmúlt hetek folyamán jelentős mértékben összekülönbözött Pirlóval, valamint segédjével, Roberto Baronióval, nem kis részben a fent említett páros által elrontott taktikai lépések következtében. A lap úgy tudja, hogy ha Pirlónak nem sikerült megnyernie a Torino, a Napoli, az Atalanta, a Milan, valamint az Inter elleni bajnoki találkozókat, Andrea Agnelli nem számol vele a továbbiakban, kirúgásának esetében pedig Tudort követően nyáron három mester, jelesül Luciano Spalletti, Gian Piero Gasperini, illetve Simone Inzaghi ülhet le a Juventus kispadjára, mivel a gazdasági helyzet miatt a klub nem tudna igazán nagy nevű trénereket, például Pep Guardiolát, vagy Jürgen Kloppot Torinóba csábítani. 

Bár az információ természetesen nem jelenthető hivatalos álláspontnak, a tegnapi nap folyamán hitelesebb források, például a Sky Sport Italia is arról írtak, hogy Pirlo jövője korántsem vehető biztosra, mivel az elmúlt hetek lesújtó eredményei számos kételyt ébresztettek a klubvezetésben, míg a La Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolò Schira egyenesen odáig ment, hogy a Lazio mesterét, Simone Inzaghit vetette fel a Maestro lehetséges utódjaként, kinek szerződtetése mellett több indok, többek között a Juventus iránta való, korábbi érdeklődése is szól, azonban nem lehet elmenni a tény mellett sem, hogy a szakember mindeddig nem hosszabbította meg a Sasok együttesével fennálló kontraktusát sem. 

A cikk első szakasza Romeo Agresti Goal Italián megjelent írása alapján készült.