Di Livio: "Nem feledhetjük Dybala érdemeit"

dilivio.jpgA Juventus egykori futballistája, Angelo Di Livio egy nemrég közzétett nyilatkozatában arról beszélt, hogy az Öreg Hölgy a lehető legjobb labdarúgókkal rendelkezik a fiatalítási projekt kivitelezéséhez, s véleménye szerint a Bianconeri ifjú játékosainak megszerzése mind kiváló üzletnek bizonyult.

A Kis Katona becenévre hallgató korábbi középpályás ezen téma mellett többek között szót ejtett a csapat argentin klasszisáról, Paulo Dybaláról, a Porto elleni Bajnokok Ligája-búcsúról, Antonio Contéról és az Interről, valamint az olasz csapatok újabb nemzetközi kudarcáról is, mindenekelőtt a legelső témával foglalkozva. 

"Hogy mit gondolok Dybaláról? Úgy tűnik, mintha egy gyenge évből kifolyólag az összes eddig elért eredményét elfelejtettük volna. Természetesen a sérülése hatalmas érvágást jelent a Juventusnak, mivel egy ilyen futballista hiányát minden egyes együttes megérezné, azonban nem mehetünk el szó nélkül az előző években mutatott hatása mellett sem" – fogalmazott mondanivalójának nyitányaként Di Livio.

"Őszintén remélem, hogy Paulo negatív ciklusa hamarosan véget ér, s bevethető lesz a szezon legfontosabb részében, hiszen az Öreg Hölgynek hatalmas szüksége van rá. Ennek ellenére nem lehet Dybala hiányát okolni a Bianconeri rossz idényéért, ugyanis a torinóiaknak, Paulo hatásától függetlenül, mindenképpen tovább kellett volna jutniuk a Porto ellen.

Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a csapat szerelmesei egy rossz idényként fognak emlékezni a jelenlegi szezonra, ugyanakkor a Juventus előtt továbbra is ott áll a lehetőség a javulásra, illetve a fejlődésre, mivel a lehető legjobb fiatal futballistákkal rendelkezik e célok eléréséhez. Azonban leszögezhető, hogy jövőre muszáj lesz ismét diadalmaskodniuk Olaszországban, miközben Európában is nagy tetteket kellene végrehajtaniuk."

Di Livio elmondása szerint az olasz rekordbajnok ősi riválisának számító Nerazzurri idén mindenképpen a magasba emelheti majd a Scudettót, ugyanakkor a Serie A nagyobb versenyképessége a nemzetközi porondon semmit sem jelentett, mivel a calcio alakulatai ugyanolyan simán estek ki a kupasorozatokból, mint az elmúlt években.

"Úgy vélem, hogy az Inter idén mindenképpen megnyeri a Scudettót, a szezon ezen szakaszában már senki sem fogja megállítani őket, ezzel pedig maga Antonio Conte is tökéletesen tisztában van. A Juventus túl későn kezdte meg a felzárkózást, a milánóiak pedig annak ellenére, hogy korán kudarcot vallottak a BL-ben, Olaszország legerősebb együttesévé váltak. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom a Bianconeri győzelmét, ám ennek ellenére a lehető legtöbbet kell kihozniuk magukból a továbbiak során is, s legalább a dobogó második fokára kell befutniuk május végére, ellenkező esetben totális kudarcot vallanak.

Véleményem szerint Európa jóval magasabb szintű futballt követel meg az egyes csapatoktól, mint a nemzeti bajnokságok, ebből kifolyólag többek között a Serie A. E tekintetben az itáliai együtteseknek kétségkívül fejlődniük kell, úgy, hogy nagy formátumú, a Bajnokok Ligájában is eredményes labdarúgókat szerződtetnek vagy nevelnek.

Nagy ostobaságnak tartom, hogy mindenki Cristiano Ronaldót hibáztatta a kiesésért, miközben az egész Juventus kudarcot vallott a portugálokkal szemben, míg CR7 mindig is egy plusz értéket, egy felbecsülhetetlenül nagy kincset jelentett, ebből kifolyólag pedig rendkívül hálásnak kell lennünk neki, hogy az Öreg Hölgyet, ezáltal pedig a bajnokságunkat választotta, miután távozott a világ akkori legjobb csapatának számító Real Madridtól" – összegzett Di Livio.