Romano és Agresti újabb hírei

crporto.jpgTovábbra sem akarnak szűnni az Öreg Hölggyel kapcsolatos találgatások, melyek elsődlegesen magától értetődő módon az együttes keretének állítólagos megújításáról igyekeznek újabb és újabb hírekkel szolgálni a Juventus szerelmeseinek. Tegnap estefelé a két talán legmegbízhatóbb sportújságíró, Fabrizio Romano, valamint Romeo Agresti egyaránt közzétette legfrissebb értesüléseit a Bianconerit illetően, szavaikban pedig mindketten kitértek egyebek mellett Cristiano Ronaldo jövőjére, valamint a klub átigazolási célpontjaira is.

A többek között a Sky Sport Italiának, valamint a The Guardiannak is jelentő Romano ismételten hetente megjelenő műsorában, a Here We Go podcast adásában ejtett szót a portugál klasszissal kapcsolatos újabb információkról, s igyekezett megerősíteni az általa korábban már közzétett tényeket is.

"Mint ismert, Cristiano Ronaldo jelen pillanatban évente nettó 31 millió eurót keres a Juventusnál. Miután a fekete-fehérek búcsút intettek a Bajnokok Ligájának, a sorozat által jelentett plusz bevételek elmaradásából kifolyólag kénytelenek lesznek átértékelni egyes játékosaik helyzetét, kiemelt figyelmet összpontosítva ezen labdarúgók bérezésére" – kezdte mondanivalóját az olasz szakember.

"Ugyan a torinóiak mindeddig nem vették fontolóra a támadó lehetséges elengedését, ismételten megerősíthetem, hogy a közeljövőben nagy jelentőséggel bíró találkozó várható a Juventus képviselői, illetve a portugál klasszis ügynöke, Jorge Mendes között, ami sok szempontból sorsdöntőnek számíthat.

Mivel a Juve játékospolitikája mindig is azt az elvet vallotta, hogy ha egy futballista boldogtalan az együttesnél, szabadon távozhat, Cristiano előtt is nyitott lenne az út, ha elégedetlenségét fejezné ki a vezetőségnek, ám e szavak elhangzásáig semmi ilyesmit nem közölt csapatával. A végső döntés kizárólag rajta múlik, azonban fennálló lehetőség, hogy végül a távozás mellett határoz, erre az esetre készülve pedig Mendes máris felvette a kapcsolatot néhány potenciális érdeklődővel" – jelentette ki Romano, mely állítást később Agresti is megerősítette.

A Goal Italia újságírója ugyanakkor nem kizárólag az ötszörös aranylabdás támadóról ejtett szót, hanem a Juventus egyéb terveiről is beszélt, megemlítve egyes átigazolási célpontok helyzetét, valamint a csapat jövőjéről szóló, ezen felül álló terveket is.

"A nyár folyamán rendkívül sok csereügyletre lehet számítani a klubok gazdasági helyzetéből kifolyólag, ekképp, ahogy a tavalyi átigazolási időszakban, idén is számos futballista válhat klubot ehhez hasonló lebonyolítás keretein belül" – mondta Agresti.

"A Juventus konkrét tervekkel rendelkezik a jövőre nézve, így nyilvánvalóan a keret egyes labdarúgóinak ügyiben is meghozták a szükséges döntéseket. Kijelenthető, hogy a mindössze első torinói szezonjában járó Arthurt semmiképpen sem szeretnék értékesíteni, mivel egyértelműen az elkövetkezendő évek meghatározó labdarúgójának vélik, ugyanakkor Aaron Ramsey eladását is elhatározták, sportszakmai és gazdasági szempontok alapján mérlegelve a walesi körül kialakult szituációt.

Manuel Locatelli egyértelműen a klub legfőbb célpontja a nyarat tekintve, mivel a játékos szerződtetése mellett szóló érvek mindig kétkedőt meggyőztek az utóbbi hetekben. A Sassuolo együttesénél kiválóan teljesítő, olasz középpályás Andrea Pirlo egyik nagy kedvencének számít, s mivel Andrea Agnelli már korábban eldöntötte, hogy a tréner a következő szezonban is az alakulatnál marad, a Maestro kívánságai sem másodlagosak a fekete-fehérek sportigazgatójának, Fabio Paraticinek" – összegzett az olasz rekordbajnokról szóló értesülések első számú szakértője.