Inzaghi: "A legjobbkor nézünk szembe a Juventusszal"

simone_inzaghi.jpgSimone Inzaghi, a Lazio csapatának edzője is megtartotta meccsek előtt szokásos sajtótájékoztatóját az olasz média előtt, melyben egyebek mellett elmondta, hogy úgy véli, hogy a legjobb pillanatban néznek szembe a torinói alakulattal, illetve hozzátette azt is, hogy a lehető legjobb formájuk szerint kell futballozniuk. 

A Biancocelesti jelen pillanatban a tabella hetedik pozícióját foglalja el, s hosszabb győzelmi sorozatát követően elmúlt három bajnoki mérkőzéséből kettőn is vereséget szenvedett, előbb az Inter, legutóbb pedig a Bologna alakulatával szemben, azonban az Öreg Hölgy elleni összecsapásra kipihenten érkezhet, mivel a Torino elleni, hétközi találkozójukat elhalasztották. 

"Úgy gondolom, hogy a holnapi mérkőzést a lehető legjobbkor fogjuk lejátszani, annak ellenére, hogy nekünk is megvannak a hiányzóink, csakúgy, mint a Juventus csapatának" – kezdte a sajtótájékoztatót az olasz tréner. 

"A torinói összecsapás nagyon fontos lesz a számunkra, mivel ez a találkozó a tabella szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. Egy Bolognától elszenvedett, előzetesen nagyon nem várt vereség után kell ismét pályára lépnünk, ebből kifolyólag száz százalékot kell nyújtanunk a Zebrák ellen."

Ezután a fővárosiak mesterét arról kérdezték, hogy milyen taktikát képzel el a meccsre, s milyen tervekkel rendelkezik a kezdőcsapat összeállítását illetően. 

"Kipróbáltunk néhány alternatívát. Objektív nehézségeink vannak, mivel számos hiányzóval kell számolnom, többek között Raduval, Manuel Lazzarival, és Felipével is. Még maradt huszonnégy órám dönteni, ráadásul lesz egy gyors megbeszélésünk is a következő napon, melyen jobban körvonalazódnak majd a lehetőségeink is."

A Lazio csapata a Bayern München együttesével nézett szembe a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a sorozat címvédőjétől pedig meglehetősen sima, 1-4-es vereséget szenvedett a Stadio Olimpicóban. 

"Körülbelül öt vagy hat csapat van ténylegesen versenyben, a mi alakulatunk és az Atalanta pedig próbált ezen együttesekkel lépést tartani, amely sajnálatos módon nem sikerült. 

Viszonylag jó formában futballoztunk az elmúlt időszakban, ám ezt követően kikaptunk a Bayern Münchentől, majd a Bolognától is. A keddi pihenő lehetőséget adott arra, hogy kielemezzük a hibáinkat, és javítsunk rajtuk, amit nem tettünk meg a fent említett alkalmakkor."

Ciro Immobile kihagyott egy büntetőt a Bologna ellen, ám a szakember nem kíván ebből messzemenő következtetéseket levonni, mivel a támadót továbbra is csapata egyik legfontosabb játékosának véli. 

"Ciro elmondta nekem, hogy nagyon sajnálja a dolgot, valamint kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát a vereség miatt, ám véleményem szerint ilyen a legjobbakkal is előfordul, emiatt pedig semmi oka nincs arra, hogy szégyenkezzen."

Inzaghi úgy gondolja, hogy az Öreg Hölgy versenynaptára nem fog közrejátszani a formájukban a holnapi összecsapás alkalmával, mivel Andrea Pirlo alakulata semmivel sem gyengébb, mint a korábbi évek Juventusai. 

"Ismerjük őket, jó pár fináléban játszott már egymással a két csapat, s meggyőződésem, hogy a torinóiak ugyanúgy fognak összpontosítani, mint ahogy eddig is tették. Semmiképpen sem lesz könnyű feladat felkészülni ellenük, mivel a Juve számos játékmódot erőltet rá az ellenfeleire. Lesznek szakaszok, mikor magas letámadást kell majd gyakorolnunk, azonban előfordulhat, hogy egyes periódusokban a mély védekezés számít majd kifizetőbbnek.

Az ilyen meccseken a kis részletek számítanak, ami a futballtörténelem során mindig is így volt. Holnap igen nehéz feladatunk lesz, mivel a siker érdekében hiba nélkül kell játszanunk. Az évek során megmutattuk, hogy jó úton járunk a játékunk képét illetően. Nem kívánom átélni, hogy akár csak egy pillanatra is kiessünk a saját ritmusunkból, hiszen az a dolgunk, hogy minden egyes másodpercben meccsben tudjunk maradni az ellenfelekkel. 

Sokan úgy vélik, hogy a bajnokság első hét helyezettje közül a Lazio rendelkezik a legrosszabb támadójátékkal, ám Inzaghi szerint együttesére egyáltalán nem igaz ez a megállapítás, az utóbbi találkozókon pedig mindössze egy kis visszaesés lépett föl, semmi több. 

"A bolognai mérkőzés előtt egy hosszú győzelmi szériát mutattunk be, ahol minden meccsen gólt szereztünk. Tudjuk, hogy a Bianconerit milyen fából faragták, nagyszerű focit játszanak, és rendkívül edzettek."

A mester kijelentette, hogy reményei szerint csapat Torino elleni, koronavírus miatt elmaradt találkozóját mielőbb pótolni fogják, mivel az egész bajnokság szempontjából ez lenne a legelőnyösebb döntés. 

"Az érintett klubok az elmúlt napokban már kifejtették véleményüket az üggyel kapcsolatban. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül tisztáznunk a részleteket, s hamarosan pályára léphetünk a Torinóval szemben."

A Corriere della Sera a napokban arról írt, hogy Inzaghi rövidesen tárgyalásokba bocsátkozik majd a Lazio elnökével, Claudio Lotitóval, hogy megállapodjanak az edző szerződésének meghosszabbításáról. 

"Lotito elnök úrral teljes harmóniában tevékenykedünk, ekképp a jövőt tekintve semmi sem elképzelhetetlen" – zárta szavait a Sasok mestere.