Sarri még most sem érti, hogy miért kereste meg a Juventus

sarri.JPGNario Cardini, Maurizio Sarri közeli barátja a CalcioNapoli24-nek adott interjújában mesélt arról, hogy a nápolyi születésű edző a mai napig kérdéseket tesz fel magának, hogy miért vállalta el egyáltalán a Juventus edzői kispadját. A Lyon elleni Bajnokok Ligája-kiesést követően menesztett szakvezető 2020 nyara óta állás nélkül van, és vár a megfelelő lehetőségre, habár a Bianconerinél töltött időszak kétségkívül foltot hagyott a renoméján.

„A Juventusnál töltött időszakában Maurizio eléggé megégette magát, hiszen egy olyan csapatot kellett átvennie, melynek tagjai már évek óta együtt játszottak, neki pedig nehéz volt megváltoztatni az elképzeléseit a játékról. Húsz napja beszéltem vele, említette, hogy még most is csodálkozik rajta, hogy egyáltalán miért kereste fel őt a Juventus. Abban, hogy így alakultak a dolgok, az is közrejátszhatott, hogy Maurizio taktikai elképzelése nem győzte meg az összes játékost, illetve talán a klub sem támogatta eléggé, pedig amikor Sarrit hívod, már tudhatod előre, hogy miként vélekedik a futballról.”

„A Napoli csapata sokkal jobban passzol Sarri elképzeléseihez, aki olyan játékosokat részesít előnyben, akik kevésbé nagy nevek, de éhesek a sikerre, és mindent megtesznek a győzelem érdekében. Sarri a Chelsea-nél hasonló közegben találta magát, mint Torinóban, csak arányaiban nézve sokkal kisebb mértékben, azonban a nehézségek ellenére mégis képes volt nyerni egy Európa-ligát Londonban, majd egy Scudettót a Juvéval” – nyilatkozta Cardini.

A Sansovino korábbi sportigazgatója mesélt arról is, hogy tudomása szerint Sarri kész a visszatérésre, azonban mindeddig egyik ajánlat sem győzte meg igazán, hiába hozták szóba többek között volt alakulatával, a Partenopeivel is. 

„Sarri jelenleg is olyan projektet keres, mely passzolna hozzá. Hogy ez pont a Napoli lenne? Említette nekem, hogy több megkeresés érkezett hozzá Olaszországból és külföldről egyaránt, azonban egyik ajánlatot sem találta eddig meggyőzőnek” – zárta rövid interjúját Cardini.

Forrás: Goal Italia és CalcioNapoli24