Helyzetjelentés – Az utánpótlás és a női csapat

juve_logo.jpgHajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy imádott klubunk nem csak egy felnőtt férfiegyüttesből áll, hanem van egy tartalék, egy ifjúsági és egy hölgyek által alkotott gárda is, akikről általában igencsak keveset hallhatunk. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni nemrég indult sorozatunkkal, ami mindig az aktuális hét eseményeit fogja bemutatni.

Kezdjük is egy jó hírrel, mégpedig egy Juventus Primavera-győzelemmel. Ugyan a zebragárda már négy meccse nyeretlen volt, azonban a Fiorentina ellen jó esély nyílt a győzelemre, mivel a Lilák 13 ponttal az osztályzót érő tizenharmadik helyen tanyáznak, de ha a Torino győzedelmeskedik a Bologna felett, akkor tovább csúszhatnak lefelé.

A torinóiak trénere egy formációváltásra szánta el magát, ezúttal a 4-3-1-2-es hadrendet választotta, az alábbi játékosokkal. A mérkőzés legelején az ellenfél állt legközelebb a gólszerzéshez, Garofanit meg is tornáztatták, az ismétlés pedig csak az oldalhálót találta el. Ezt követően nem sokkal, a nyolcadik percben Tommaso Luci kapus, és a védők nem értették meg egymást, így a saját tizenhatosuknál volt két hátvéd és a hálóőr is két Juve-csatár társaságában. Kis szerencsével a portás hatástalanítani tudta az indítást, azonban addig totojázott a labdával, hogy jött az ezúttal kezdőként szereplő Cosimo Marco Da Graca, aki szabályosan szerelt, és lőtt az üres kapuba nagyjából tizenhét méterről.

Ezt követően mindkét együttes próbálkozott, azonban a következő gólig 51 percet kellett várni, míg a bal szélső védő Jean-Claude Ntenda bele nem kezdett egy hatalmas szólóba, először leadta társának, aki vissza is adta neki a játékszert, a francia pedig be tudott találni a kapuba, így lett 2-0 az állás. Nem sokkal később Da Graca ismét meg tudott villanni, de fellélegezhettek a firenzeiek, mivel csak a kapufát találta el. Ezt követően folyamatosan támadott a Fiorentina, ám mindhiába, mert betalálni nem tudtak, a végén pedig Da Graca megadta a kegyelemdöfést, hiszen a 92-ik minutumban egy kontratámadásból talált be a brazil felmenőkkel rendelkező csatár.

Ezzel 3-0-ra tudta megverni az Öreg Hölgy Alberto Aquilani együttesét, melynek köszönhetően ismét a dobogón a Juventus, 22 pontot begyűjtve a harmadikak. Ugyanennyi egysége van az Internek is, míg a Roma 26 ponttal vezet. A következő összecsapásra hatodikán, az ötödik SPAL ellen kerül sor, amely igencsak fontos találkozó lesz.

A hölgyek is hasonlóan jó eredményekkel rukkoltak elő, ugyanis a kiesés elől menekülő San Marinóval csaptak össze, és nem vallottak szégyent. Ezen az összecsapáson is hamar esett a gól, a tizenharmadik percben Giulia Montalti talált be a saját kapujába. A következő találatig a 66-ik percig kellett várni, amikor is 25 esztendős svéd válogatott balszélső, Lina Hurtig be nem talált. A San Marino erre még tudott válaszolni a 78-ik minutumban Serena Landa góljával, azonban a mérkőzés végén, az utolsó előtti percben Cristiana Girelli gólra váltotta Maria Alves passzát, amivel beállította a végeredményt: 1-3.

A Juventus női csapata továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, előnyük pedig három pont a Milannal szemben, ami azonban könnyen el is tűnhet, ugyanis pont a Rossonerivel csapnak össze március hetedikén.

kepernyofelvetel_517.png

A Juventus B ezúttal hatalmas csalódást okozott, ugyanis a Lecco mért fájdalmas csapást Lamberto Zauli együttesére. A tréner ismét hadrendet váltott, ezúttal a 3-4-1-2-vel próbálkozott, mely felállásba ezeket a játékosokat választotta bele. Az első találatra nem kellett sokat várni, ugyanis az ellenfél presszingje olyan hatásosnak bizonyult a negyedik percben, hogy ennek hatására Riccardo Capellini eladta a játékszert, amiből a Lecco góllal végződő támadást tudott vezetni, Riccardo Capogna volt eredményes.

A hetedik percben úgy tűnt, hogy a Blucelesti támadása ártalmatlan, ugyanis a rutinos Raffaele Alcibiade hátára pattant a labda, épp úgy, hogy az hátvédtársáé, Davide De Marinóé legyen. Legalábbis csak úgy tűnt, mivel a fiatal olasz elcsúszott, így pedig az ellenfélé lett a játékszer, a támadás végén pedig Paulo Azzi bombázhatott a kapuba. Ezután mindkét fél részéről akadtak komolyabb próbálkozások, de a következő gól csak az 53-ik percben született meg Simone Iocolano fejesét követően. Azt hinné az ember, hogy Riccardo Capellini teljesítményét nehéz tovább rontani, azonban neki sikerült, amikor is 62-ik percben labdát nem talált, így gyomron rúgta ellenfelét, amiért azonnali piros lapot kapott. A megfogyatkozott Juventus csak a 87-ik percig tudta kihúzni újabb kapott gól nélkül, Mattia Capoferri üresen kapta meg a játékszert, így már nem is volt más dolga, mint becsapni Nocchi kapust.

Nagyon csúnyán mutat ez a 0-4-es vereség, azonban a hetedik pozíciót így is meg tudta tartani a Bianconeri, szerdán pedig ismét pályára lépnek a Zebrák, ellenfelük a tizennegyedik Novara lesz.