Hellas-Juve – Az edzők értékelése

pirlo_bl.jpgA Serie A 24. fordulójában a címvédő Juventus együttese az elmúlt két évben igen szép futballt bemutató, s eredményeivel minden kétkedőre rácáfoló Hellas Verona otthonába látogatott, a rengeteg futballistát nélkülözni kényszerülő Bianconeri pedig újabb kiábrándító pontvesztésbe szaladt bele, ugyanis mindössze 1-1-es döntetlenre volt képes a szerelmesek városának együttesével szemben, mivel Cristiano Ronalo góljára a rendkívül motiváltan futballozó hazaiak Antonín Barák révén válaszolni tudtak.

A találkozót követően természetesen a két csapat mesterei is megtették ilyenkor szokásos nyilatkozatiakat az olasz sportsajtónak, s míg az Öreg Hölgy mestere, Andrea Pirlo arról beszélt, hogy fiai nem tudtak mit kezdeni az ellenfél letámadásával, addig a Gialloblut irányító Ivan Jurić elsősorban elégedetlenségének adott hangot, mivel véleménye szerint alakulata könnyedén vereséget mérhetett volna a Zebrákra.

"Rendkívül csalódottak vagyunk, s kár az eredményért, mivel tudtuk, hogy nehéz összecsapás áll előttünk, melyre előzetes véleményünk szerint tökéletesen felkészülünk a hét folyamán. A támadások során hiányzott az agresszió a játékunkból, talán pont annyi, amennyi elegendő lett volna újabb gólok szerzéséhez. Sajnálatos, hogy a fiatalabb futballistáink még nem szereztek tapasztalatokat e tekintetben, s úgy vélem, hogy ez is hátráltató tényezőnek számított" – kezdte mondanivalóját a Maestro a DAZN újságírójának.

"Ma igen hiányoztak a tapasztalt, sokat látott labdarúgóink, akik tartást adtak volna az együttesnek. Néhány, nagyobb rutinnal bíró játékost, például Alex Sandrót, s Cristianót éppen ezért megkértem, hogy hallassák a hangjukat, mivel úgy gondoltam, hogy ezzel is segíthetik a fiatalabb csapattársaikat. Sajnálatos, hogy csak döntetlenre voltunk képesek, mivel újabb két pontot hullajtottunk el, mindezt pedig úgy, hogy előnyhöz jutottunk, melyet aztán kiengedtünk a kezükből, elszalasztva ezzel az esélyt a győzelem megszerzésére."

Az egykori középpályás az utóbbi mérkőzésekhez képest némileg változtatott a csapat taktikáján, így ezen módosításokról, valamint az új ötletek működőképességéről is kérdezték a trénert.

"Hogy miért nem változtattam a védelmen? Bár a mérkőzés közben latolgattam e lépés meghozatalát, a kispadra tekintve rá kellett jönnöm, hogy nincs elég futballistám egy formációváltás megvalósításához, ekképp nem nyílt alkalmam a hadrend módosítására. A 60. perce a pályán lévő futballisták kezdtek fáradni, ám már előre számoltam azzal, hogy ez problémákat okozhat a hátsó alakzatunkban.

Alapvetően egy 3-4-1-2-es felállásban játszottunk, melyben Aaron Ramsey Dejan Kulusevski és Cristiano Ronaldo mögött foglalt helyet. A második félidőre alacsonyabb fokozatra kapcsoltunk, ennek révén pedig megnyíltak a területek a Hellas előtt. Tudtuk, hogy a Verona intenzív futballja előbb-utóbb az energiánk csökkenéséhez fog vezetni, ami teljesen normálisnak mondható, mivel igen sok mérkőzésen kell pályára lépnünk, melyeknek időpontjait egy rendkívül szoros versenynaptár határozza meg.

Ez a helyzet már szezon kezdete óta fennáll, ám nekünk kizárólag arra kell összpontosítanunk, hogy egy mérkőzés után rögtön a következő megmérettetésünkre fókuszáljunk, meccsről-meccsre haladva a céljaink felé. A szezon végén meglátjuk, hogy mindez mire volt elegendő a bajnokság tekintetében.

A hátulról történő építkezés számos előnnyel járhat, ám nem rendelkezünk olyan támadókkal, akik képesek lennének akciók indítására ösztökélni az együttes többi tagját. Ma este nem reagáltunk jól az ellenfél letámadására, illetve a pálya sem volt megfelelő minőségű, ami tovább rontotta az esélyeinket."

A Sky Sport Italia szakértője, Giancarlo Padovan a meccs után arról beszélt, hogy a tréner számos futballistát vont ki eredeti pozíciójából, ám a mester szerint az olasz újságírónak jobb megoldásokkal kellene előállnia a kritika megfogalmazása helyett.

"Egyértelműen kényszerhelyzetben voltunk, ha a sérült játékosainkat vizsgáljuk. Alex Sandrónak emiatt középhátvédet kellett játszania, ennél jobb megoldást sajnos nem találtunk a probléma megoldására. Ha négy védőt, rajtuk kívül pedig jobbhátvédeket és csatárokat is nélkülöznöd kell, a véleményalkotás helyett bölcsebb lenne jobb megoldással előállni."

Mikor az egyik legnagyobb olasz sportlapnak dolgozó Padovan arról faggatta a Maestrót, hogy a brazil játékos helyett miért nem Radu Drăgușint nevezte a kezdőcsapatba egy négyfős védelmi rendszerben, az edző kijelentette, hogy a román tehetség más jellemzőkkel rendelkezik, mint melyeket az adott szerepkör megkövetel.

"Drăgușin nem szélső védő, s sosem játszott ebben a pozícióban. Belső védőként be lehetett volna vetni a háromtagú védelemben, azonban az ilyen kérdések feltétele előtt alaposan meg kellene vizsgálni a futballistákat, esetleg úgy, hogy megtekint néhány mérkőzést, amit Ön valószínűleg nem tett meg."

Mikor az újságíró rákérdezett, hogy Pirlo miért nem használta ki jobban Federico Chiesa és Federico Bernardeschi által jelentett lehetőséget, az egykori középpályás a kérdés helyénvalóságát kérdőjelezte meg.

"Bocsásson meg, de Ön mégis kit szerepeltetett volna az adott pozíciókban? Chiesa vérbeli támadó szélső, igen sok mérkőzésen játszott ebben a szerepkörben, míg Bernardeschi szinte csak ezen a helyen futballozott. Talán ők ketten voltak az egyedüli játékosok, akik a jellemzőiknek megfelelő helyzetben szerepeltek. Amikor változás történik, mindenkinek alkalmazkodnia kell."

A tréner a DAZN-nak adott interjú végén arról beszélt, hogy a csapat egyes sérült futballistáinak visszatérése hatalmas segítséget jelentene, valamint arról is szót ejtett, hogy alakulata vészhelyzetben van.

"Nagyon nagy lökést adhatna számunkra, hogy ha az olyan labdarúgók, mint Paulo Dybala, vagy Álvaro Morata ismét rendelkezésünkre állnának. Jelen pillanatban bizonyos szempontból vészhelyzetben vagyunk, ám megpróbálunk az elérhető játékosokkal tevékenykedni" – zárta szavait Pirlo.

juric-verona-scaled-e1610380252674-1024x683.jpgA Hellas Verona mestere, Ivan Jurić a lefújást követően elsősorban arról beszélt, hogy csapata rendkívül sok hibával futballozott, ennek révén pedig nem maradt reális esélyük a győzelemre, annak ellenére, hogy képesek lettek volna diadalt aratni a torinóiak felett.

"Igen sok hibát követtünk el ma este, s egyáltalán nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel. Sajnálom, hogy ilyen őszintének kell lennem, azonban néhány dolgot sokkal jobban kellene csinálnunk, főleg azon banális hibák helyett, melyeket ma este láthattunk az együttesünktől" – jelentette ki a DAZN kamerái előtt állva.

"Nagyon sok fejlődési lehetőség áll előttünk, ezek kieszközölésére pedig egyértelműen szükség is van, éppen ezért nyilatkoztam az összecsapást megelőzően, hogy jelen pillanatban a bennünk rejlő potenciál mindössze 30%-át vagyunk képesek kiaknázni, hiszen ezt megelőzően mindössze hat hét állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy igazi csapattá válhassunk.

Úgy vélem, a teljes mérkőzésen mindössze egyetlen esélyt engedtünk a Juventusnak, melyet azonban Federico Chiesa és Cristiano Ronaldo által ki is tudtak használni, ám úgy vélem, hogy egy ilyen támadógépezet ellen futballozni semmilyen körülmények nem jelent egyszerű feladatot.

Számos pontatlan passzt, illetve rossz döntést láttam az együttesemtől, ám az első fél órában minden tekintetben mi irányítottuk a találkozót, ha pedig emeltük volna a játékunk intenzitásának szintjét, sokkal többre is képesek lehettünk volna.

A tavalyi szezon ezen szakaszában teljes mértékben egységesnek számítottunk, s egy olyan csapatnak tűntünk, mely kész harcolni a saját maga elé állított célok eléréséért. Jelen pillanatban mind egyénileg, mind pedig együttesként is sokat kell fejlődnünk, ám nem vagyok biztos benne, hogy képesek vagyunk javítani a mostani produktumunkon.

Ebben az idényben egy klasszikus középcsatárral állunk fel, míg az előző esztendőben hamis kilencest alkalmaztunk a támadók között. Való igaz, hogy az itt szereplő labdarúgóink kevés gólt szereznek, azonban meggyőződésem, hogy Kevin Lasagna, valamint a felépülését követően Andrea Favilli képesek lesznek áttörni a gátat, ami még erősebbé tesz majd bennünket" – összegzett a horvát szakember.

A mérkőzés összefoglalója: