Műtét várhat Dybalára?

dybala_sass.jpgFolytatódik a Juventus egyik legnagyobb sztárjának, Paulo Dybalának tavaly augusztus óta húzódó kálváriája, ugyanis tegnap este érkező, egybehangzó sajtóértesülések szerint az argentin futballista február 24-én egy barcelonai térdspecialistánál tett látogatást, aki a következő napokban meg fogja vizsgálni januárban keletkezett, ám már előtte is gondot okozó sérülését, hogy felvilágosítsa a futballistát testrészének pontos állapotáról.

A La Joya becenévre hallgató játékos a Sassuolo elleni, január 10-én megrendezett bajnoki első félidejében szenvedett sérülést, melynek eredményeképp a találkozó 43. percében le kellett cserélni, s annak ellenére, hogy az első hírek két-három hetes kihagyást jósoltak neki, attól a pillanattól fogva mindeddig egyetlen mérkőzésen sem léphetett pályára.

A Bianconeri ügyeiben szinte mindig pontos információkkal szolgáló újságíró, Romeo Agresti úgy tudja, hogy a labdarúgó, akit a tavalyi idény végén a Serie A legértékesebb futballistájának választottak, ma érkezett meg a katalán fővárosba, hogy találkozzon a térdsérülésekre szakosodott Dr. Ramon Cugattal, aki előreláthatólag bővebb vizsgálatoknak veti majd alá a játékost.

A huszonhét esztendős futballista a klub másfél hónappal ezelőtt közzétett helyzetjelentése szerint a bal térdében található collateralis-szalagjában szenvedett kisebb elváltozást, ám ennek rendbejövetele az előzetesen reméltnél jóval több időt vesz igénybe.

Dybala éppen emiatt döntött a bővebb vizsgálat kieszközölése mellett, mivel mindenképpen ismét pályára szeretne lépni, hogy a csapat előtt álló, rendkívül zsúfolt időszakban is segíthesse a fekete-fehérek alakulatát, melyet a szezon eddigi részében csak kevés alkalommal tehetett meg, hiszen eddig mindössze 859 percen játszhatott, ezen idő alatt összesen 3 találatot szerezve, s 2 gólpasszt kiosztva, nem kis részben folytonos egészségügyi problémái miatt.

A Goal Italia számára jelentő olasz szakember szerint a 2015 nyara óta Torinóban szereplő argentin a Juventus orvosi stábjának egyik tagjával repült Barcelonába, az előzetes hírek szerint pedig félő, hogy a futballista térde akár műtétre is szorulhat, mely beavatkozás után minden bizonnyal ismételten hosszabb időszakba telne a játékos visszatérése, akinek a legrosszabb esetben akár szezonja is véget érhet ennek következtében.