Costa: "Szeretnék visszatérni Olaszországba"

costa.jpegA Juventus jelenleg kölcsönben a Bayern München együttesénél szereplő szélsője, Douglas Costa ismét érdekes nyilatkozatot tett a nemzetközi sportsajtónak, melyben többek között arról beszélt, hogy milyen taktikai különbségek rejlenek a Serie A és a Bundesliga között, illetve szót ejtett az Öreg Hölgy szurkolóival ápolt kapcsolatáról is, végezetül pedig elmondta, hogy kit tart jobb kapusnak Manuel Neuer és Gigi Buffon közül.

A harminc esztendős brazil játékos mindenekelőtt a Bianconeri drukkereiről ejtett szót, akik elmondása szerint mindig is nagyon közel álltak a szívéhez, egészen Olaszországba való megérkezésének pillanatától kezdve.

"Miután megérkeztem Olaszországba, szinte rögtön sikerült alkalmazkodnom az új környezethez, emellett pedig azonnal szívembe zártam a Juventus szurkolóit. Hogy milyen módon tanultam meg a nyelvet? Sok olasz barátom van, így ők nagyon hasznos segítséget nyújtottak e folyamat során, ám még mindig nem sajátítottam el tökéletesen az olaszt.

Furcsa, hogy mióta visszatértem Németországba, sokkal jobban beszélek olaszul. Torinóban általában spanyolul társalogtam, s főleg Paulo Dybalával voltam közeli viszonyban, más nyelveket pedig nem volt időm megtanulni" – jelentette ki mosolyogva a DAZN újságírójának, Pierluigi Pardónak Twitch-csatornáján.

Costa fekete-fehéreknél töltött pályafutásának megkerülhetetlen személyisége volt a torinóiak sikeredzője, Massimiliano Allegri, akiről a futballista elmondta, hogy nagyon sokat segített neki az olasz bajnokságba való taktikai beilleszkedés során.

"Az első, Bianconerinél töltött évemben csak lassan értettem meg Max Allegri elképzeléseit, azonban ő végtelenül türelmes volt hozzám, s elmagyarázta, hogy milyen módon futballoznak az olasz bajnokságban. A Serie A stílusa eltér a Bundesliga felfogásától, mivel a csapatok mindent egybevetve sokkal védekezőbb szellemiségű labdarúgást játszanak, mint a német együttesek.

Sokszor felmerül az olasz futballal kapcsolatban, hogy túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a taktikára, ám ott egészen egyszerűen ez a módszer teszi sikeressé az egyes alakulatokat."

A Bajnokok Ligája címvédőjének számító bajor gárda kedden 1-4-es győzelmet aratott a Lazio otthonában, s bár a brazil játékos egy sérülés következtében nem léphetett pályára az összecsapáson, úgy véli, hogy csapata rendkívül sikeres időszak elé néz a továbbiakban is.

"A Bayern ma másképp futballozik, mint az első itteni időszakom alatt, mivel jelenleg inkább a támadásokat favorizálják, míg korábban a labdatartásra helyezték a hangsúlyt. Utóbbi stílus nekem jobban tetszett, még annak ellenére is, hogy a mostani felfogás révén Európában is diadalt arattak az előző idény végén.

Rengeteg tehetséges labdarúgó van a keretünkben, elég csak a nemrég BL-gólt szerző Jamal Musialára gondolni, aki egy rendkívül erős, s hatalmas tehetséggel megáldott futballista, amit már számos alkalommal bizonyított, többek között az RB Leipzig elleni találkozón is."

Costa úgy véli, hogy együttese a fenti okokból kifolyólag az idei kiírásban is a kontinens trónjára ülhet majd, emellett kijelentette, hogy a Serie A rendkívül kiélezett küzdelmei ellenére volt csapata, a Juventus hódítja majd el a Scudettót, nem kis részben a fekete-fehérek ötszörös aranylabdás portugál világsztárja miatt. 

"Meggyőződésem, hogy mind a Bajnokok Ligáját, mint pedig a Bundesligát a Bayern München fogja megnyerni, míg az olasz bajnokságban a Juventus diadalmaskodik majd, mivel velük van Cristiano Ronaldo, aki immár másfél évtizede a legjobb labdarúgók közé tartozik.

Sosem tudnék ilyen hosszú ideig az ő szintjén teljesíteni, mivel Cristiano egy igazi bajnok, aki életének minden egyes mozzanatát, még a táplálkozási szokásait is a profi futball alá rendelte."

Az interjú a záró kérdést megelőzően kissé bulvárosabb irányt vett, így a futballistát arról kérdezték, hogy kit tart jobb halóőrnek Neuer és Buffon közül, valamint kifaggatták a FIFA egyes játékmódjaiban használt kártyáiról is.

"Manuel Neuer egy igazi bajnok, az egyik legjobb kapus, akivel valaha egy csapatban futballoztam. Szerencsés vagyok, mivel rajta kívül még egy nagyszerű portást is magam mellett tudhattam, aki nem meglepő módon Gianluigi Buffon volt. Hogy ki a jobb kettejük közül? Neuer egy futballóriás, ám természetesen Gigi is legendának számít.

Hogy mely játékosok kártyáit használom a FIFA Ultimate Teamben? A legerősebb futballista Roberto Baggio. Szeretek vele játszani, mivel ő a való életben is elképesztő labdarúgó volt, ezt pedig a játék is hűen tükrözi."

Mivel úgy tűnik, hogy az idény végét követően a Bayern nem ragaszkodik majd Costa játékjogának megtartásához, a szélső várhatóan visszatér majd a Juventus kötelékébe, azonban egybehangzó sajtóhírek szerint a torinóiak vezetősége szintén nem számol hosszú távon a labdarúgóval.

"Hogy visszatérek-e majd Olaszországba? Nagyszerű lenne, s szeretném is, mivel rendkívüli élményt jelentett ott élni. Sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, ám tény, hogy még mindig élő szerződésem van a Juventusszal. A továbbiakkal a szezont követően foglalkozunk majd" – zárta szavait a támadó.