Ahol van fény, ott van sötétség is, ahol dicsőség, ott bukás is, ahol félistenek, ott kevésbé szeretett emberek is. Most kezdődő sorozatunkban az utóbbiakat tesszük a nagyító alá, hogy kiderüljön, miként lesz a fekete-fehérből szürke. Ebben az összeállításba a legnagyobb flopok, a legrosszabbul teljesítő, valamint a szurkolók által legkevésbé kedvelt spílerek kerülnek be. Remélhetőleg nem csal az arcotokra grimaszt e gárda felidézése, és szórakoztató borzongással kíséritek figyelemmel a sorozat részeit.

Az előző részben a jobb oldali védekező középpályások közül Tiago Mendest választottátok meg az együttesbe, aki 47,7%-ot gyűjtve lett csapatunk tagja, míg a második helyet a 38,5%-ot gyűjtő Sergio Almirón, a dobogó alsó fokát pedig a 18,8%-ot kapó Stefano Sturaro kaparintotta meg.

Első alanyunk az 1984. november 1-én született Miloš Krasić, aki hazájában, Szerbiában ismerkedett meg a futball rejtelmeivel. Egészen 2004-ig Vojvodinánál futballozott, mikor is a CSZKA Moszkva le nem igazolta 2.25 millió euróért. Nagyon bejött neki ez a váltás, hiszen komoly hírnevet szerzett magának, 2009-ben a legjobb szerb labdarúgónak is megválasztották. Hat esztendő alatt 230-szor húzhatta magára az orosz együttes mezét, ezen meccseken pedig 32 alkalommal vette be az ellenfél kapuját, 34-szer pedig gólpasszal segítette csapatát. 2010-ben több nagy klub is érdeklődött iránta, a Manchester City és a Juventus versengett érte leginkább, ő pedig csak álmai klubjának az ajánlatát volt hajlandó elfogadni, így lett az Öreg Hölgy játékosa.

Első szezonjában már egyből kulcsemberré nőtte ki magát, különösen a szezon első felében volt igazán kiemelkedő a szélvész szélső. A nyáron edzőváltás történt, Antonio Conte pedig nem számított az új Nedvědként emlegetett labdarúgóra,  Miloš pedig belátta, hogy nincs értelme maradni. Torinóban 50 alkalommal számítottak szolgálataira, ő pedig 10 góllal és kilenc gólpasszal hálálta meg a bizalmat. Marotta a Fenerbahçének tudta elpasszolni a kegyvesztett támadót, de Törökországban sem sok sót ehetett meg. A negyvenhatszoros szerb válogatott futballistát kölcsönadták a Bastiának, de ott sem tudott bizonyítani. 2015-ben a Lechia Gdańsk játékosa lett, ahol még három, jónak mondható szezont húzott le, majd 33 esztendősen visszavonult.

Nagy reményekkel érkezett, a Juventinók elképesztően örültek megszerzésének, de nem sikerült maradandót alkotnia. Az ő esetében nem feltétlen a képességekkel volt a baj, igaz, nem tartozott a legtehetségesebb szélsők közé, inkább a gyorsaságából élt meg a pályán, de lényegesebben jobb játékos volt, mint amennyit nyújtott a Bianconerinél. A gond azzal volt, hogy taktikailag fegyelmezetlennek számított, a védekezésből nem vette ki a részét, Conte pedig ezt egyáltalán nem tűrte el, ráadásul olaszul sem beszélt, mely nyelvtudás hiánya tovább nehezítette dolgát.

Válogatott színekben 3 találatig jutott, teljes pályafutása alatt pedig 416 meccsen bizonyíthatott, melyeken 52 gólt és 61 gólpasszt osztott ki. UEFA-kupa győztes, egyszeres olasz és kétszeres orosz bajnok, Török Kupagyőztes, emellett pedig négyszer nyert Orosz Kupát és háromszor Orosz Szuperkupát.

Egyik mai riválisa az 1987. május 22-én született Rômulo. A brazil játékos rengeteg klubot megjárt, mire Európába szerződött, többek közt volt a Juventude, a Metropolitano, a Chapecoense, a Santo André, a Cruzeiro, az Atletico Paranaense játékosa, míg a Fiorentina le nem igazolta 2.5 millió euróért. A Lilák kölcsönadták a Hellasnak, ahol remekül szerepelt, ezért a veronaiak 2014-ben meg is vették, 3.5 millió fejében. Első sárga-kék szerelésben töltött szezonjában 32 Serie A-meccsen hat gólt lőtt és nyolc gólpasszt osztott ki. Kissé érthetetlen módon, de 2014-ben a Juventus kölcsönvette a 27 éves brazilt. Mindössze öt alkalommal öltözhetett Bianconero-színekbe, ugyanis már 2014 decemberében súlyos sérülést szenvedett, ám ezen összecsapásokon három különböző poszton is játszott, középpályásként, szélső középpályásként és szélső védőként is szerepelve, mely szintén megmutatja, hogy rendkívül univerzális játékosnak számít, ám ennek ellenére nem tudott kiteljesedni a Juventusnál.

Nem lehetett kérdés, hogy a Juve nem vásárolja meg a játékost, és jó döntés született, ugyanis ezután ismét több súlyos sérülést szedett össze, a teljesítménye pedig nem volt kiemelkedőnek mondható. 2018-ban a Genoához szerződött, majd fél év után kölcsön lett adva a Laziónak, később pedig a Bresciának. Annak ellenére, hogy Brazíliában született, rendelkezik olasz állampolgársággal is, és kapott behívót Olaszország válogatottjába, de pályára nem lépett. 2020-ban visszatért a Genoához, jelenleg csapat nélküli. 1-1 alkalommal lett olasz bajnok és Olasz Kupa-győztes, eddigi pályafutásába 264 meccs, 19 gól és 38 assziszt fért bele, valamint két alkalommal kiállították.

Harmadik fellépőnk a román fenegyerek, Adrian Mutu, aki 1979. január 8-án látott napvilágot Călineşti városában. Kezdő lépései a FC Argeș Pitești csapatához köthetők, innen vásárolta meg a FC Dinamo București 600 ezer euróért. 2000-ben az Inter 6,5 milliót sem sajnált érte, de nagyon nem vált be, hiszen csak 14 mérkőzést játszott, s 2 gólig jutott a Nerazzurinál, így alig fél év után a Hellas Veronához került 4 millió ellenében. Itt sokkal kiegyensúlyozottabban teljesített, 63 esetben bizonyított, ezen találkozókon pedig 17 gólt rúgott.  A következő 5 évben megjárta a Parma és a Chelsea  gárdáját is, mielőtt a Juve kötelékébe nem került.

Mindkét csapatban szorgalmasan rúgta a gólokat és adta a gólpasszokat, így a Juventinók nagy elvárásokat támasztottak felé. Másfél évet töltött fekete-fehérben, ingyen érkezett, míg végül 8 milliót fizetett érte következő csapata, a Fiorentina, így hasznot hajtott a Bianconerinek. Az Öreg Hölgy szerelésében 46 esetben küldték pályára aktuális edzői, és a pálya mindkét szélén számítottak rá. 19 gólban vállalt szerepet, míg 11-szer ő maga volt a befejező. A Liláknál töltött 5 éve karrierjének kiemelkedő időszaka, mivel Viola mezben 143 összecsapást abszolvált, és kis híján 100 kanadai pontot szerzett, ugyanis 69 gólt és 26 gólpasszt írhattak föl neve mellé. 2011-es búcsúja után már csak kisebb csapatokban fordult meg, és már sehol nem alkotott maradandót. Utolsó klubja az ASA Tîrgu Mureș volt, ahonnan 2016-ban vonult vissza a 77-szeres román válogatott játékos, aki a nemzeti csapatot 35 góllal segítette, és ezzel a nagy legenda Gheorghe Hagival holtversenyben a válogatott legeredményesebb futballistája,  valamint négyszer bizonyult hazája legjobb játékosának.

Nagy vándor volt, 14 klubban is megcsillogtatta a tehetségét, korai drogproblémái miatt mégsem futhatta be a neki jósolt karriert, kétszer is eltiltást kapott emiatt. 450 találkozó került így is a lábába, 166 gólt és 58 gólpasszt ért el, de viselkedési problémái nem csak a pályán kívül, hanem azon belül is megmutatkoztak, erre utal a 81 sárga és az 5 piros lap a statisztikáiban. 1-1 alkalommal volt román és angol bajnok, egyszer pedig román kupagyőztes. Jelenleg a román U21-es csapat szövetségi kapitánya.