Hírcsokor két mercato között

dybala_demiral.jpgMint azzal mindenki tisztában van, annak ellenére, hogy még csak másfél hónap telt el a 2021-es évből, a nemzetközi futball világa máris a nyári mercatóra készülődik, mely alól a Juventus, illetve a torinói klub vezetősége sem képez kivételt. Ugyan az Öreg Hölgy belső terveiről nem sok értesülés lát napvilágot, a minap ismét érdekes sajtóértesülések láttak napvilágot a Bianconerivel kapcsolatban, mindenekelőtt a megbízhatóságáról ismert Romeo Agresti, valamint az általában jól informáltnak számító Mirko Di Natale tollából.

A Goal Italia részére jelentő Agresti mindenekelőtt egy régi történet felelevenítésével kezdte mondanivalóját, s elsőként az olasz rekordbajnok saját neveléséről, Moise Keanről ejtett szót, mivel mint ismert, a 2018/2019-es idény második felében berobbanó, s még mindig igen fiatalnak számító olasz csatár debütálását követő nyáron már el is igazolt az együttestől.

A nyáron több hír is felröppent a labdarúgóval kapcsolatban, Agresti pedig részben elismerte azokat a híreszteléseket, melyek szerint a támadó kiemelt célpontnak számított Fabio Paratici számára, s maga Kean is szeretett volna visszatérni az Everton együttesétől, ám az üzlet az angol csapattal való sikertelen tárgyalások miatt nem jöhetett létre.

Az olasz újságíró a fekete-fehérek egy másik kiszemeltjével kapcsolatlan is új értesülésekkel szolgált, a Juventibus csatornájának közölt elmondása alapján pedig a Juventus ismét érintkezett a Sassuolo fiatal középpályásának, Manuel Locatellinek köreivel, ám egyelőre elsősorban azt igyekszik feltárni, hogy az olasz iránt érdeklődő további alakulatok, például a Manchester City milyen erőfeszítéseket fognak tenni a labdarúgó megszerzéséért, s csak ezen tervek kiderítését követően áll majd elő konkrét lépésekkel.

A TuttoJuve újságírója, az utóbbi időben rendre pontos hírekkel rendelkező Mirko Di Natale a minap hosszabb interjút adott a Juventusszal kapcsolatos hírekkel foglalkozó Max Statmannak, melyben többek között kitért Paulo Dybala, Douglas Costa, Mattia De Sciglio, illetve Merih Demiral helyzetére is.

Az Öreg Hölgy háza táján a jelenlegi szezon egyik legforróbb, s legtöbb vitát kiváltó témáját a csapat argentin klasszisának, Paulo Dybalának állapota képezi, az olasz elmondása szerint pedig a futballista ügynöke, valamint a torinóiak vezetősége további egyeztetéseket terveznek a futballista szerződéshosszabbításának témájában.

"Fabio Paratici és Jorge Antun hamarosan találkozni fognak, hogy még egy alkalommal megvitassák Dybala jövőjét. A játékos piaci értéke jelen pillanatban körülbelül 50-60 millió euróra rúghat" – jelentette ki az információ helyessége szerint értékéből nyár óta körülbelül 20-30 millió eurót veszítő játékosról.

Di Natale további futballistákról is szót ejtett, kiknek kontraktusának meghosszabbítása prioritást élvez a klubnál, így beszélt Radu Drăgușinról, valamint a véglegesen megvásárlandó Álvaro Moratáról is.

"A Juventus továbbra is tárgyalásokat folytat Radu Drăgușin szerződésének megtoldásáról, s annak ellenére, hogy a román szabad ügynökként bármely klubhoz eligazolhatna, maradni szeretne a torinóiaknál, mivel jól érzi magát az együttesnél, így továbbra is a Juve ajánlatára vár. Ezzel egyetemben minden valószínűséggel Álvaro Morata is a klub játékosa marad majd, egyelőre kölcsönszerződésének meghosszabbítása által."

A januári mercato során felmerült, hogy a csapat török védője, Merih Demiral több lehetőséget szeretne kapni az alakulatnál, ekképp távozása sem elképzelhetetlen, az újságíró pedig részben meg is erősítette ezen híreszteléseket.

"Merih Demiral szereti a Juventust, s elégedett is a klubbal, ám folytonos játéklehetőséghez szeretne jutni. A Juve mindeddig minden érte befutó ajánlatot elutasított, azonban nagy kérdés, hogy Andrea Pirlo a továbbiakban kezdőként számol-e majd a törökkel, vagy sem."

Az Öreg Hölgy számos, a korábbi években sok lehetőséghez jutó futballistája szerepel kölcsönben különböző külföldi klubcsapatoknál, Di Natale pedig róluk is szót ejtett, kitérve várható kilátásaikra is.

"A Lyon együttese nagyon elégedett Mattia De Sciglióval, mind a pályán, mind pedig azon kívül, így elképzelhető, hogy az idényt követően is megtartják. Andrea Agnelli, valamint a franciák elnöke, Jean-Michel Aulas rendkívül jó viszonyt ápolnak egymással, az olasz hátvéd mellett pedig akár más játékosokról is megbeszéléseket folytathatnak a későbbiekben.

Douglas Costa a szezon végén vissza fog térni a Juventus együtteséhez. Jelen pillanatban egyedül a Leeds United csapata érdeklődik a iránta, a Juve pedig egyértelműen nem tart rá igényt a továbbiakban, s 25-30 millió eurót szeretnének érte kapni, de akár kölcsön + kötelező vásárlási opció által is megválnának tőle"– összegzett a az olasz újságíró az interjú végeztével.