Ahol van fény, ott van sötétség is, ahol dicsőség, ott bukás is, ahol félistenek, ott kevésbé szeretett emberek is. Most kezdődő sorozatunkban az utóbbiakat tesszük a nagyító alá, hogy kiderüljön miként lesz a fekete-fehérből szürke. Ebben az összeállításba a legnagyobb flopok, a legrosszabbul teljesítő, valamint a szurkolók által legkevésbé kedvelt spílerek kerülnek be. Remélhetőleg nem csal az arcotokra grimaszt e gárda felidézése, és szórakoztató borzongással kíséritek figyelemmel a sorozat részeit.

A bal oldali középhátvédek közül Lúcio került be az együttesbe, 52,1%-ot gyűjtve, míg a második helyezett Jorge Andrade lett 35,6%-kal, a dobogó alsó fokán pedig Angelo Ogbonna szerepel, akire 12,3%-nyi szavazat érkezett. A sorozat ötödik részében a védelem utolsó tagját választhatjátok meg, mely futballista ezúttal is három opció közül fog kikerülni.

Első jelöltünk Fabio Grosso, aki annak ellenére hogy római születésű, sem a Lazio, sem a Roma játékosa nem volt soha. A Renato Curi Angolana együttesénél nevelkedett, majd megjárta Chietit és Teramót is, míg meg nem győzte Perugiát arról, hogy meg tudja állni a helyét az olasz első osztályban. Két és fél esztendőig szolgálta a Grifonit, és egy érdekes lépésre szánta el magát, ugyanis olasz válogatott létére a Serie A-ban szereplő csapatát leváltotta a Serie B-s Palermóra. Ezzel a transzferrel Grosso és a Rosaneri is jól járt, ugyanis remek játékának köszönhetően hírnevet szerezett magának, és a nemzeti csapatnál is alapember lett, a 2006-os világbajnoki trófeát nagy részben neki is köszönheti az Azzurri.

A világbajnokság után az Inter gyorsan-frissen le is csapott a bal szélső védőre, akiért 5,5 millió eurót fizettek a milánóiak. Egy szezon után az ötvenszeres válogatott labdarúgó elhagyta hazáját az Olimpique Lyon kedvéért, a franciák 8.7 millió eurót csengettek ki érte. Két év után a Juventus megszerezte a 31 esztendős játékost, ez a biznisz mindössze kétmillió euróba fájt az olasz rekordbajnoknak, ami Fabio akkoriban vélt értékének nagyjából egyharmada volt. Jelenleg azonban a Juventinók leginkább úgy gondolják, hogy még ez a pár millió euró is sok volt érte, ugyanis finoman szólva is akadtak problémák a teljesítményével, pedig a bizalom megvolt felé, hiszen Gaetano Scirea legendás mezszámát viselhette a hátán. Három éves szerződését kitöltötte, 59 alkalommal húzhatta fel magára a bianconero-színeket, ezen meccseken pedig két gólt lőtt és hat gólpasszt osztott ki.

Három meghatározó csapatában, az Interben, a Juvéban és a Lyonban összesen 172-szer szerepelhetett, 7 gól és 12 gólpassz szerepel a neve mellett, a kiállítás sorsára négyszer jutott. A válogatottban 50 meccsen 4 gólt szerzett, a legfontosabbat a 2006-os VB elődöntőjében, a házigazda Németország ellen, kicsivel a hosszabbítás vége előtt, de ki ne emlékezne Andrea Pirlo zseniális passzára, és Grosso tanári tekerésére. 2012-ben akasztotta szögre a stoplist, és nem sokáig tétlenkedett, azonnal elkezdte képezni magát, hogy edző lehessen. Jelenleg a Sion edzője, de a Juventus Primaverát három éven keresztül dirigálta, megfordult a Bari, a Hellas Verona és a Brescia kispadján is, ám igazán komoly sikereket nem igazán ért.. A világbajnoki címen kívül nyert 1 francia, és 2 olasz bajnoki címet, 1 Francia Kupát és egy Francia- valamint egy Olasz Szuperkupát. Sajnálatos módon nem a torinói időszaka volt a pályafutása csúcsa.

Következő a sorban a Conte-éra baloldali mindenese, Paolo De Ceglie. 1986. szeptember 17-én született az olaszországi Aosta-ban, Valle d’Aosta tartomány székhelyén, Torinótól valamivel több mint 100 kilométerre. Ennek fényében nem véletlen, hogy az ifjú Paolo a Juventus akadémiáján kezdett el pallérozódni, majd 18 évesen be is mutatkozott az ifjúsági csapatban. A felnőttek között az első mérkőzését 2006. november 6-án, a Napoli ellen játszotta, első gólját nem sokkal később, a Lecce elleni 4-1-es győzelem alkalmával szerezte meg.

Mivel Olaszországban ekkoriban slágernek számított fele játékjogot adni és venni, ezért a következő idényt fele jogért cserébe a Sienaban töltötte, ahol 29 meccsen 2 gólt és egy gólpasszt szerzett. A pálya bal oldalán, védő és középpályás poszton is szerepeltethető, bár inkább a védőmunka az igazi erőssége. 2008-ban, 3,5 millió euró fejében tért vissza nevelőegyesületéhez, de további három alkalommal is kölcsön lett adva. Ezen alkalmakkor megfordult Genovában, Parmában, illetve Marseilleben is. A Bianconerit összesen 128 alkalommal erősítette, 10 gólban vállalt szerepet, kétszer befejezö, nyolcszor előkészítő volt. Miután elhagyta Torinót,  játszott a svájci Servettben, valamint  az Amerikai Egyesült Államok amatőr ligájában szereplő Miami Beach FC-ben is.

Egyéni mutatóit tekintve legjobb idényét a 2014/15-ös szezonban, a Parma színeiben játszotta, amikor is 3 gólt ért el együttesében, azonban ennek ellenére a Sonkások az idény végén búcsúztak a Serie A küzdelmeitől.  Teljes pályafutása során összesen 13 gólig és 11 gólpasszig jutott. Ha róla beszélünk, nem a csillogás jut azonnal eszünkbe, hanem sokkal inkább a megalkuvást nem ismerő, hajtós játék, képességbeli hiányosságait ugyanis szorgalommal és alázattal igyekezett kompenzálni. Tagja volt hazája válogatottjának a 2008. évi nyári olimpiai játékokon, mely Pekingben került megrendezésre.  Felnőtt karrierje során 4 olasz bajnoki címet és 2 olasz szuperkupát nyert, természetesen mindegyiket zebra mezben. Nem volt soha durva játékos, 207 felnőtt mérkőzésén csupán 1 piros és 19 sárga lapot kapott. Jelenleg még mindig a Miami Beach FC játékosa.

A sort a kétszeres olasz válogatott balhátvéd, Cristian Molinaro zárja, aki 1983. július 30-án született Vallo della Lucaniában. Első szárnybontogatásainak a Salernitana edzői voltak szemtanúi, itt mutatkozott be a felnőtt csapatban 2002-ben. Öt évvel később lett a Juventus játékosa, de nem közvetlenül a nevelőegyesületétől, hanem egy sienai kitérőt követően, ahol 58 esetben bizonyított. 2,5 millió eurót fizetett érte a száműzetés után újraépülő klub, ahol a csapatnál töltött három éve alatt 81 pályára lépést élt meg, 2 gólban vállalt szerepet, egyszer befejezőként, egyszer pedig előkészítőként, sárga lapos figyelmeztetést 12 alkalommal gyűjtött be.

2010 januárjában először fél éves kölcsönben, majd nyáron végleg a VFB Stuttgart alkalmazottja lett, 3,9 milliót utaltak érte, így némi hasznot is hozott a zebramezeseknek. Karrierje legfontosabb állomásaként tekinthet vissza ezekre az évekre, hiszen 125 alkalommal küldték fel a gyepre, és bár a gólszerzés nem jött neki össze, 17 alkalommal osztott ki asszisztot. Négy év elteltével fél évre kölcsönadták a Parma csapatának, majd a Torino alkalmazottja lett. Itt szintén 100 feletti mérkőzésszám jutott neki osztályrészül, 2 góllal és 6 gólpasszal megfűszerezve, de a szokásosnak mondható 4 év után itt is kitelt a becsülete. Az új állomás a Frosinone volt, ahol egy szezonon keresztül vitézkedett, majd hat hónapnyi szünetet követően a Veneziába igazolt, és jelenleg is a klub játékosa. Eddigi pályafutása számokban: 505 fellépés, 6 gól, 27 gólpassz, 79 sárga és 5 piros lap, jelenlegi szerződése idén nyáron jár le, de van opciója egy + egy évre. A még mindig csak harminchét esztendős játékos sem klub, sem pedig válogatott szinten nem nyert semmilyen címet.